2011. január 13., csütörtök

A (KÖVETKEZŐ) SOROZAT:
6. SHOUD: „Eszközök - kulcsok 2011-re és azt követően”  – Adamus közreműködésével, Geoffrey Hoppe csatornázásában      
Elhangzott a Bíbor Körben,
2011. január 8-án 
      Vagyok, Aki Vagyok, Adamus Saint-Germain Professzor, a ti szolgálatotokra. Milyen nagyszerű módja ez az újév kezdetének – végre-valahára egy csésze kellemes tea. (nevetés) Egy jó színvilágú  nyakkendő és végre egy rendes dal. (Yoham: „Makyo”) (nevetés). Bár egy kissé meglepett, hogy kihagyták belőle a lószar szót. (még nagyobb nevetés) Hogyan is makyozhatnátok lószar nélkül? A dal szerfelett finom és szelíd. 
      Akkor drága barátaim, most vegyünk egy jó mély lélegzetet közösen! Sok mindent át kell ma vennünk. Öröm itt lenni veletek. 
      Cauldre korábban nem talált engem, bár én itt voltam. A legtöbben éreztetek is, de neki nem ment. Patty, kérem a kalapodat! Tudtad, hogy ez következik. (nevetés, ahogy Patty átnyújta Adamusnak óriási méretű fehér kalapját)  
      Tehát most azokhoz szólok, akik első ízben néztek ma minket online-on, ez nem egy….(valaki készít egy fotót) köszönöm. Ez nem egy hagyományos spirituális összejövetel – hála istennek – mert bizony a tradicionális spirituális találkozóitok jócskán tele vannak makyoval, torzítással és eltereléssel. És amennyiben ez bosszantó a számotokra, máris lekapcsolódhattok erről a találkozóról, hiszen a mai megbeszélésünk folyamán ez mindössze a jéghegy csúcsa volt.  
      Amennyiben….(megnézi saját magát, hogy fest a képernyőn, majd megáll a csodálat kedvéért – a közönség tapsa és nagy nevetése közepette). A közönség közül most azokhoz szólok, akik online-on most csak hallgatnak minket, mert nem rendelkeznek a látvány előnyével – a taps a helyi közönség saját kivételesen remek megjelenésének szól. (Adamus kuncog) 
      Tehát drága Shaumbra….(nevetés, ahogy visszadobja a kalapot Patty-nek) 
      SHAUMBRA: (egy nő) Ez közel volt. 
      ADAMUS: Felpróbálom. (elveszi valaki másnak a svájcisapkáját) 
      SUSAN: Tudtam, hogy ezt fogod tenni. 
      ADAMUS: Tehát….Dave? (nevetés, mert pózol egyet, hogy Dave készítsen róla egy fotót) Köszönöm. 
      SHAUMBRA: Nagyon franciás.  
      ADAMUS: Nagyon franciás. Tehát kedveseim, amennyiben egy hagyományos spirituális összejövetelre számítotok – akkor tudjátok, hogy ez nem az. 
      LINDA: Végeztél a kalapokkal? 
      ADAMUS: Nem, nem, nem, nem. Ez egészen végig folytatódni fog…és azt is el kell, hogy mondjam nektek, hogy Linda megtagadta tőlem a pénzt, ezt a szakadt ötdolláros bankjegyet kivéve. Tehát ezt azonnal el is ajándékozom. Meg van áldva. Meg van tisztítva. Korábban belelélegeztem. És uram, ez az öné. (a közönség helyesel és tapsol, ahogy egy fiatal fiúnak átnyújtja a pénzt.) 
      Mivel nincs több pénzem, ezért ma ti fogtok nekem pénzt adni. Igen, igen. Nyissátok csak ki a pénztárcáitokat! Mindössze… 
      LINDA: Nálam vannak Adamus díjak. 
      ADAMUS: Tessék, most elrontottad! (Adamus nevet) Szóval ez nem egy tradicionális spirituális találkozó.   
      A Shaumbra, ez a csoport – ezt most mindazoknak mondom, akik néznek, hallgatnak minket - szóval ti nem a tipikus spirituális létezők sorába tartoztok. Hogy miért? Mivel már elképesztően sok szónoklaton vagytok túl, és már rengeteg önfegyelmezésen mentetek keresztül, amik egy szintig működnek ugyan, de végeredményben erre magatokon kívül soha nem fogtok rálelni. Egyetlen egy hitrendszerben, struktúrában vagy szervezetben sem fogjátok ezt megtalálni. Egyetlen egy könyvben sem fogtok erre rábukkanni, és erre már ti magatok is rájöttetek. Ezért is vagytok itt. Azért vagy itt, mert tudod, hogy ez pontosan itt bent található Elizabeth. A bensődben Kathleen. Pontosan itt van. 
      Azért gyűltetek itt össze, ebben az Isteni létezők közösségében, hogy megengedjétek, hogy ez előjöhessen és megnyílhasson. Akkor a mai napunkat rögtön kezdjük is ezzel! Kezdjük ezt a napot az Ahmyo-val! Az Ahmyo-val. 
      Az Ahmyo önmagad teljes elfogadását és a magadba vetett teljes bizalmadat jelenti, mert tudod, hogy Te is Isten Vagy, és ezt nem csak egy intellektuális fogalomként és egy pár szavas közhelyként kezeled, hanem tényleg, mindannyian abszolút érzitek ezt. Ti nem Isten jelöltek vagytok. Nem kiképzésben lévő Istenek vagytok. Talán az, hogy Istenek vagytok, elfedi azt a tényt, hogy Istenek vagytok, pedig tényleg, valóban azok vagytok.   
 
      Már most benned van 
      Mindaz, amire szükséged van, mindaz, amit akarsz, mindaz, aminek a megteremtése mellett döntesz, minden egyes pillanat összes potenciálja már most benned van. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy a fizikai testedben van, habár abban is ott van. Hanem azt akarom itt mondani, hogy ez ott található a tudatodban. A tudatod a te tudatosságod, de a tudatod nagy része lezárásra került – okkal – és ez szándékosan történt így. 
      Ez nem egy tévedés volt Nevető Medve. Ez egyáltalán nem tévedés volt. Ez mind a részét képezte a tanulásnak, a növekedésnek, a kiterjedésnek, és annak, hogy egyszerűen érezd át, milyen is embernek lenni. Sőt, hogy azt is érezd át, milyen is emberként egy nagyon nehéz szituáción keresztül menni.   
      És tudod, Nevető Medve, minden rendben lesz, nem igaz? Erre te is rájössz. Ugyan még mindig ott van a kihívás és a nehézség, de felismered, hogy micsoda áldás volt, hogy elengedted azt a kapcsolatot az életedből, ami oly közel állt hozzád és oly becses volt számodra, de talán visszatartott téged és talán visszatartotta a partneredet is? És Nevető Medve, felismered-e, mennyi szeretet van ebben még mindig, egy olyan szeretet spirituális szinten, ami által mind a ketten szétváltok egymástól emberi szinten, annak érdekében, hogy felfedezhesd azt az Én Vagyok-ot, ami a bensődben él, és ami már régóta el lett rejtve? Ez bámulatos! Ez a szeretet, amikor két ember, akik sok-sok létidőt töltöttek el egymással, akik esküket és fogadalmakat tettek egymásnak, annyira szeretik egymást, hogy elengedik a másikat. Ó, ez fájdalmas, tudom én.  
      Nehéz dolog elengedni mindazokat a dolgokat, amelyek annyira a részét képezték a mintáidnak, az életednek, a történetednek, a múltadnak, és te mindezt elengeded a teljes szeretetedből. Képes vagy….nos, tegyük ezt most meg. El tudod képzelni azt a szeretetet, amit a szellemed érez irántad, aki megengedi neked mindezeket a dolgokat? Ebben semmi büntetés nincs. Ebben nincs semmi tévedés, és szeretném ezt az üzenetet ma mindannyiótokhoz eljuttatni, akik ma itt vagytok, és akik ma minket néztek. Nincsenek tévedések.  
      Amit tenni fogunk – amit már most is tesztek – az az, hogy elkezditek megérteni az emberi aspektus és a lélek, a szellemed és az emberséged közötti összhangot, és megérted ennek a dinamikáit, azt, hogy ez az egész hogyan is működik most, hogy összeszövődnek, most, hogy együtt táncolnak.  Ó, ez az év csodálatos lesz erre. Bámulatos lesz.
 
      Egy Ahmyo Pillanat 
      De itt és most legyen egy ahmyo pillanatunk! Tudom, hogy rettenetesen el voltatok foglalva, nagyon lekötöttek és kihívással töltöttek el benneteket a tűnődéseitek, a kétségeitek, vagy egyszerűen csak simán elfoglaltátok magatokat a hétköznapi, mindennapos tevékenységeitekkel, de most akkor legyen itt egy ahmyo pillanatunk!  
       Az ahmyo pillanat az, amikor egyszerűn csak szeretetben megbízol önmagadban. Ez a kegyelem lényege. Ez az, amikor elengeded azt a kétséget. Az, amikor szereted magad. És az ahmyo-nak ebben a pillanatában rádöbbensz, hogy minden már ott van, mindössze elő kell azt hívnod. A DNS-ed minden egyes része…ó, a DNS-ed nagy része el volt rejtve vagy nehezen megfogható volt, és csak arra várt, hogy a megfelelő pillanatban előjöhessen, megnyílhasson, és ez az, amin a legtöbben most keresztülmentek – változik a DNS-etek, a biológiátok, a mágnesességetek.  
      És mi lenne, ha mindezt egyszerűen csak megengednétek, ahelyett, hogy harcolnátok vele? Mi lenne, ha ahelyett, hogy azon töprengenétek, hogy mi lehet a baj veletek, végre megértenétek ennek a pillanatnak a tökéletességét?  
      Akkor most lélegezzünk mélyen bele az ahmyo pillanatunkba…. 
      (szünet) 
      El tudjátok képzelni – ó, hát persze, hogy el tudjátok képzelni – el tudjátok képzelni annak tudását, hogy egyetlen irány sem volt rossz, és hogy soha semmit nem tettetek rosszul, hogy nincsenek tévedések a biológiátokban, hogy nincs semmi baj? Mindössze arról van szó, hogy mindezidáig nem rendelkeztetek a minden dolog igaz tökéletességének tudásával?  
      És ahogy az ember és a Szellem összeolvad egymással – ahogy ezt éppen most teszik, el fogtok jutni a magatokba, a Szellemnek – a Belső Istennek - hívott részetekbe vetett teljes bizalomig – amely részetek egészen mostanáig tényleg nehezen megfogható volt számotokra. Ahogy az ember és a Szellem összeolvad egymással, fel fogjátok ismerni, hogy többé nem kell védekeznetek, és semminek sem kell ellenállnotok, erre semmi szükség. Nem kell a baktériumok miatt aggódnotok! Nem kell az általatok negatívnak nevezett gondolataitok miatt aggódnotok! Nem kell aggódnotok az önpusztításotok miatt! Nem kell amiatt aggódnotok, hogy….na amiatt meg végképp nem, hogy a pokolra juttok. Már megjártátok a poklot. (nevetés) Nem volt olyan vészes. 
      Nem kell aggódnotok a körülöttetek lévő világ miatt! Sokan egyfolytában a világ miatt aggódtok. Minden rendben lesz a világgal, a többiekkel. Atlantisz végén bizonyos értelemben felrobbantottátok a világot. És nézzétek csak, még mindig itt van. Varázslat! Hihetetlen! (nevetés) Mivel valójában a Szellemnek az a része, ami mindenben és benned is megtalálható, a folyamatos megújulás, kiterjedés és kiegyensúlyozás állapotában van.  
      De tudjátok az emberi aspektus az, amelyik valahol menet közben kilépett ebből, és többé már nem bízott meg ebben a folytonosan, megállás nélkül zajló természetes kiegyensúlyozásban. Rengeteg agymosás, hipnózis, és hasonló dolog zajlott, ami kiszedett benneteket ebből a bizalomból. 
      Ez egy érdekes tapasztalással szolgált: Milyen is az, amikor nem bízol meg saját magadban? Milyen reggelente rémülten ébredned? Milyen néha esténként úgy ágyba bújnod, hogy még attól is félsz, hogy becsukd a szemed, mivel nehezebb becsuknod azt, mint nyitva tartanod? Sokan úgy fekszetek le estelente, vagy a múltban úgy feküdtetek le, hogy nos valójában csak lezsibbasztottátok magatokat, teljesen kitöröltetek mindent, és nem engedtétek meg az átáramlást, pedig az álmaitok a kreativitás, a megértések és a bölcsesség hathatós mezői. De ez az agymosás az, ami azt okozta számotokra, hogy többé már ne bízzatok meg magatokban, és hogy féljetek az éjszakai utazásaitoktól. Arra lettetek beprogramozva, hogy féljetek önmagatok igaz részeitől. De ennek már befellegzett. Ennek már befellegzett – legalábbis ennél a csoportnál. 
      Akkor legyen ez egy ahmyo pillanat! Vegyünk egy mély lélegzetet! 
      Bízz meg magadban! Te is Isten Vagy, és ámulj el ezen! 
      (szünet) 
      Életet az Életbe 
      És ezt a pillanatot arra is használjuk fel, hogy életet lélegezz a saját életedbe! Ne legyen több visszafogás! Többé már ne csak elmélkedj azon, hogy a dolgok milyenek lehetnének, hanem ténylegesen lélegezz életet a saját életedbe, és igazán engedd meg magadnak, hogy élvezd az életet! És, ó, az élet oly sok mindent kínál fel számodra. Oly sok mindent. 
      (közben a terem hátsó részében elhelyezett ennivalókat nézegeti) Ti csak folytassátok a légzést! Én…mmm, mmm, mmm. Nektek most éppen a Sha-dhar-ral kellene foglalkoznotok, miközben én itt eszegetek. Sha-dhar. Sha-dhar. (nevetés, mert mindezt teli szájjal mondja) Éhes vagyok. Mostanában igen keményen dolgoztam, és olyan sok energia vesz körül, ha esetleg nem vettétek volna észre. 
      Akkor most vegyünk egy mély lélegzetet! Lélegezz életet az életedbe! Lélegezz életet a potenciáljaidba! A potenciáljaid mindenhonnan körbevesznek téged. Olyanok, mint a buborékok. (körülnéz) Mi történt a buborék fújó gépezetemmel? 
      LINDA: Suzy eltette. 
      ADAMUS: Nos, akkor rendben van, de….Igen, akartunk mára egy buborék fújó masinát, ami a potenciáljaitokat demonstrálhatta volna számotokra. Olyanok, mint a buborékok. Mint az újévi buborékok. 
      Akkor hát lélegezzünk életet azokba a potenciálokba! Milliárdnyi potenciállal bírsz az életedben, és ezek már mind felsorakoztak a számodra, amiket mind te magad teremtettél meg saját magad számára, és ezek mind rád várnak. Mindössze eddig nem voltál ezek tudatában. Eddig csupán egy igen korlátozott, behatárolt számú potenciál készletnek voltál a tudatában. Pedig ezek szélesek, tágasak. Máris rátérünk erre. 
      Most csak vegyél egy mély lélegzetet! Lélegezz életet a saját  életedbe! 
      Tudjátok a legtöbb ember ezt nem hajlandó és képtelen is megtenni. Tényleg. Próbáld csak rávenni erre egy-két – hogyis hívjátok őket – mugli barátodat! (nevetés) Mondd nekik azt, hogy lélegezzenek életet az életükbe! Ó, először is azon nyomban intellektuálisak, mentálisak lesznek veled. Megpróbálnak majd mentálisan támadni téged. De te csak mondd: -„Nem, nem, nem. Csak lélegezz életet az életedbe!” – Aztán meg majd azon fognak töprengeni, hogy mit próbálsz eladni nekik. Levegőt. 
      A legtöbb ember erre képtelen, mert nem bíznak meg eléggé az életükben. Nem tudják, hogy képesek lennének-e egy nagyobb, egy nagyszerűbb élet kezelésére? Hogy miért? Hát azért, mert a jelenlegi életükkel is alig-alig tudnak megbirkózni. Ti is tudjátok, hogy van ez. Ti is voltatok ott, ti is ezt tettétek. Ezért aztán képtelenek életet lélegezni az életükbe. De ti képesek vagytok erre. Ti képesek vagytok életet lélegezni az életbe és az összes potenciálba! 
      Felismeritek, hogy minden mennyire tökéletes? Jó téged itt látni, és nem ott. (Sandra-hoz beszél, aki általában a konyhában szokott tartózkodni) Már arra készültem, hogy kirángatlak onnan és idehurcollak. Többé már nem rejtőzködhetsz. Kettőnknek van egy erre vonatkozó megállapodásunk. Nos, nálam van, te pedig követni fogsz. (nevetés) Az idén nem rejtőzködhetsz.         
        Legalább a kandallóban lehetne esetleg egy kis tűz? Ha már nincsenek buborékok, akkor esetleg egy kis tűz jól jönne a kandallóban. Ott vannak a fahasábok is. (valaki tesz a tűzre) 
      Tehát az emberek túlnyomó része képtelen arra, hogy életet lélegezzen az életébe. Nem hajlandóak ezt megtenni, félnek ennek megtételétől, és egészen őszintén szólva, ha megtennék, az egy hatalmas változással járó szökőárat okozna az életükben, amit nagyon nehezen tudnának kezelni anélkül, hogy ne távoznának el erről a bolygóról. De ti, drága Shaumbra, ti képesek vagytok életet lélegezni az életetekbe. Ez a Sha-dhar. (Adamus belélegzik, majd kilélegzik) Hmm, egy kis fokhagyma a leheletben. Ez rendben van. (nevetés, ahogy elkezd az emberek felé lélegezni) Tudom ki az az ember, aki erre termett. (nagy nevetés, ahogy odamegy Garret-re, rálélegzik, aki feláll, és visszalélegzik Adamusra, majd egy kisebb birkózás alakul ki közöttük) Egy pillanatra azt hittem, hogy meg fog csókolni! Nos, ez valami olyan lett volna, amit érdemes lett volna megörökítenem életem történetében.
 
      Egy másik csoporttól érkező  energiák
 
      Tehát drága Shaumbra, Cauldre korábban nem érzett engem, és ennek bizony jó oka volt. (a terem hátsó részében van, a technikai berendezést nézegeti, ahol arra kérik, hogy menjen el onnan) Ó, Jean, azt akarod, hogy rád lélegezzek? Nem hinném. De ha akarod, akkor megteszem. Könyörögj nekem! (nevetés, amiért Jean-t piszkálja) 
      Cauldre nem érzett engem. Hogy miért? Azért, mert ma más energiák is jelen vannak itt. Azt hiszem erre egy módon büszkének is kellene lennetek, de ezek a más energiák nem olyanok, amik általában jelen szoktak lenni az összejöveteleinken. Egy jó ideje elszigeteltek voltunk. Csendesen, békésen tettük a dolgunkat, külső beavatkozás nélkül. De nehéz dolog ám rejtve maradni. Magunkhoz vonzottuk – magatokhoz vonzottatok – némi figyelmet a külvilágból.  
      A szó legszorosabb értelmében, létezik egy emberekből álló  csoport, akik spirituálisnak nevezik magukat, ha hiszitek, ha nem –  szóval ők nagyon spirituálisak, nagyon arrogánsan spirituálisak, tisztességesen spirituálisak. Talán ti magatok is emlékeztek még, milyen is ilyennek lenni. De ők magukra vették annak felelősségét, hogy eldöntsék, meghatározzák azt, hogy mely csoportok a jók és mely csoportok a rosszak. És ez nem az a csoport, ahova engem is hívtak, ez egy másik csoport. 
      Hogy adjak egy vezérfonalat róluk, a matrix szót használják. Nem a nevükben, hanem sok munkájukban. Nos, úgy döntöttek, hogy itt ők a bírók és az esküdtek, és azt a döntést hozták rólatok, hogy ti maga a gonosz vagytok. (a közönség nevet és tapsol) Igen. Lélegezzétek ezt be! 
      Tehát meg vannak a maguk összejöveteleik, végzik a maguk meditációit célirányosan miattatok, mivel úgy érzik, hogy ez a csoport, azaz ti, nagyon sok sötét energiát generál és ez egyensúlytalanságot hoz létre. Nos, ezt is teszitek. (nevetés) Az a sötét energia, amit létrehoztok az valójában nem más, minthogy elengeditek mindazt, ami már nem szolgál benneteket az életetekben – azokat a dolgokat, amiket nem kedveltetek saját magatokkal kapcsolatosan, mindazt, amit nem fogadtatok el magatokról, és azokat a dolgokat is, amiktől eddig féltetek – és ezt most mind elengeditek. És ez egy kívülálló számára talán olybá tűnhet, mintha egy csomó sötét füstfelhőt eregetnél ki magadból. De ti is, és én is tudom, hogy amikor ez elengedésre kerül, akkor visszatér egy tiszta, természetes állapotba.  
      Azt is gondolják rólatok, hogy ez egy szekta, és van valami üzenet, amit megkaptok, és amit nektek kötelező érvényűen követnetek kell. Én azt mondanám, hogy mi ennek pontosan az ellenkezőjét tesszük itt. Ha létezik bármi, aminek a megtételére bátorítunk titeket, akkor az az, hogy fedezzétek fel, ismerjétek meg, és tapasztaljátok, éljétek meg azt az Istent, akik vagytok. Nincs szabály. Szabályok nélkül. Módszerek híján. Sőt mi több, ti magatok váltatok módszer-irtókká, és pontosan ebben rejlik a probléma. 
      Ez a csoport egyáltalán és kifejezetten nem érti, hogyan lehet bárki is spirituális mindenféle módszer és rendszer nélkül. Természetesen a belső energiáik szerint nekik továbbra is folytatniuk kell a módszereik és a rendszereik értékesítését, terjesztését, és tényleg elhiszik, hogy enélkül egyetlen csoport sem lehet meg. Hogy-hogy nektek nem kell fegyelmezni magatokat az életetekben? Önfegyelmet kellene gyakorolnotok. Naponta x percen keresztül meditálnotok kellene, gyertyákat kellene gyújtanotok, meg kellene vásárolnotok az új rendszereket, és így tovább. Ezért ma energetikailag támadnak bennünket, és ez egy szándékos, tudatos, mindent bevető energetikai támadás.     
      Sőt mi több, amikor ezt teszik, ezáltal a más birodalmakból is magukhoz vonzanak energiákat, nem feltétlenül közvetlenül a saját csoportjukhoz kapcsolódva, hanem olyan más energiákat, amik vonzódnak a drámához, és azt mondják: „Jó, akkor most egy jó kis, régi típusú pszichikus csatában lesz részünk.”  
      Egy páran éreztétek ezt ma kedvesem. 
      LINDA: Tudom. 
      ADAMUS: Egy páran talán már tegnap is éreztétek ezt, vagy amikor éppen idetartottatok, de egy fura dolog történik akkor, amikor mi így összejövünk egymással. Mi nem vonunk semmiféle védőréteget magunk köré, mivel ők lényegében pontosan ezt akarnák, hogy ezt tegyétek. Nem hozunk létre semmiféle fehér fény burkolatot magunk köré, mivel erre semmi szükség. Sőt, ti, Shaumbra, akik most néztek, hallgattok minket, sőt, még azok is, akik legelőször vesztek részt ezen az összejövetelen, megértitek, hogy ti ezt mindössze együttérzően magatokba lélegzitek. A pszichikus támadás többé nem egy harc, nem egy csata, vagyis többé nem olyan dolog, ami miatt el kellene rejtőznötök. Magadba lélegzed, ez mindössze energia. 
      Namost, ők egy támadó módon dobják rátok ezt az energiát, de nektek ezt nem azon a módon kell elfogadnotok. Ez mindössze energia, amit magatokba lélegeztek. (Adamus vesz egy mély lélegzetet) Abban a pillanatban, amikor ezt megteszed – akkor alkimista válik belőled egy emberi testben – és ezzel már át is alakítod ezt az energiát. Még csak nem is kell hozzá ragaszkodnotok. Egyszerűen csak elengeditek. Hagyjátok, hogy ez kiáramoljon a potenciáljaitokba, a világ többi részébe, vagy bárhová. Tehát érdekes, hogy a mai napon ez történik. 
      De itt vagytok, és csak belélegzitek ezt. Itt vagytok, és lényegében mindössze hagyjátok, hogy ez az energia támadás a segítségetekre legyen. Ez egy fontos pont, ez egy rendkívül lényeges pont ebben az évben innentől kezdődően. Nos, az életed többi része megy tovább, az öröklét többi része megy tovább. Te vonzod ezeket az energiákat azáltal a munka által, amit végzel….köszönöm a tüzet. Az általatok végzett munka következtében vonzzátok ezt magatokhoz… hogy miért akartam tüzet? (A Shaumbra válasza: „ a transzmutáció miatt”) Á! Szeretlek! Ki mondta először? 
      PATTI: Én. 
      ADAMUS: Van díjunk? (nevetés) Ó, ez remek. Neked kell pénzt adnod nekem. 
      LINDA: Itt vannak a díjak. 
      ADAMUS: Csak viccelek. 
      LINDA: Vannak díjak, vannak díjak. 
      ADAMUS: Igen, igen. Parancsolj. 
      LINDA: Kapsz egy Adamus díjat. 
      ADAMUS: Parancsolj, itt egy Adamus díj. 
      PATTI: Susan velem egyszerre mondta. 
      SUSAN: Nem baj. Nekem már van egy díjam. 
      ADAMUS: Csak egy díjad van?  
      SUSAN: Csak egy van, de szükségem van egy másikra a házam miatt. 
      ADAMUS: Ó, hát parancsolj kedvesem! Igen. Igen, az energiák transzmutációja rendkívül lényeges. 
      Akkor most Shaumbra, ismételten vegyünk egy mély lélegzetet, és ezt ne felejtsétek el, tartsátok jól észben! 
      Szóval ezt lényegében ti vonzzátok magatokhoz, és ez benne a bámulatos, mivel ez azt jelenti, hogy kezdtek előlépni. Nagyon különböztök a legtöbb spirituális csoporttól.  
      EDITH: Ez nem vicc. 
      ADAMUS: Ez nem vicc- mondja. A Nyilvánvaló Mesterének hívtál engem? Ez a másik nevem – köszönöm. 
      Ez azért lényeges, mert eddig egyfajta rejtőzködésben voltatok, alacsony profilon voltatok az elmúlt tíz év során. De ez többé már nem így van. És ez egyre inkább meg fog mutatkozni ebben az évben, erre készüljetek fel! Mások dobálózni fognak rátok. De többé már nem kell védekezned. Semmivel sem kell harcolnod. Ez csak energia. Mindössze vegyél egy mély lélegzetet! 
      Lesznek olyanok, akik majd azt fogják mondani, hogy a Bíbor Kör, a Shaumbra mindezeket a rossz, ördögien gonosz dolgokat teszi. Mindenféle dolgokkal meg fognak majd vádolni benneteket, és ez meg fog nyomni bennetek egy-két gombot egyénenként és csoportként is. Ez meg fogja nyomogatni a mag problémáidat.
 
      Mag, gyökér problémák 
      Mik a gyökér problémák? Mik lehetnek ezek a mag problémák? Mit mondhat neked bárki is akár személyesen, akár csoportként arról, amit teszel? Igen? 
      SHAUMBRA (nő): Pénz. 
      ADAMUS: Pontosan, a pénz. Igen, nos erre a dologra talán nem ártana felkészülnöd. (mondja Lindának) Azzal fogják vádolni a csoportot, az itteni céget, hogy a pénzért csinálják. És erre mi a válasz? Igen! (nevetés és taps) És ezzel mi a baj? Természetesen egészen addig nincs baj, míg nem csaló, megtévesztő vagy egyensúlytalan módon teszik, de ez soha nem lenne megengedett, és ez nem egy olyan potenciál, amit bármelyikőtök is egyáltalán választani akarna. De ez egy hatalmas téma. A pénz. 
      De emlékezzetek, ez jó okkal jön a felszínre, mivel még mindig előfordulnak pénz problémák a Shaumbrán belül. Azt hiszem, úgy hallottam Lindától, hogy egy Bőség Szeminárium megtartására készülök! 
   LINDA: Igen, és visszatartott lélegezettel várjuk. 
      ADAMUS: Ó! (Adamus megint rákezd a fokhagymás lélegzésére) Igen, ez így van. (nevetés) Tehát fokhagyma és tea vagyok. Ma este ne ülj Cauldre mellé a vacsora során, ezt már most közölhetem veled! 
      Tehát a pénz az egyik ilyen téma. És mi más még? 
      MARY: Kontroll. 
      ADAMUS: Jó. Ki mondta ezt? Mary, kérlek. A kontroll. Abszolút. 
      LINDA: Kérlek – mit is? 
      ADAMUS: Egy Adamus díjat. 
      LINDA: Ó, rendben. 
      ADAMUS: Hadd áldjam meg előbb! 
      LINDA: Tessék! Áldd meg az egész táskát! Tessék csak! 
      ADAMUS: Ezt már Mary megáldotta Mary-nek. 
      Nos igen, a hatalom és a kontroll. Ezzel mindannyiótokat megvádoltak már a múltban. Mindannyian vezetettek csoportokat a múlt során. És ti ilyen vagy olyan mértékben….nos a hatalom és a kontroll csábító. Olyan ez, mint egy tikkasztóan forró nyári napon egy hűsítő gyümölcskoktél némi vodkával ízesítve. Nagyon csábító. Része a szexuális energia dinamikának, és aki hatalommal bír, az mindig csak egyre többet akar belőle. Nem tud betelni a hatalommal.  
      Mit is mondott Tóbiás évekkel ezelőtt a hatalomról? 
      KATHLEEN MÁSOKKAL EGYÜTT: Hogy ez egy illúzió.  
      ADAMUS: Illúzió. Köszönöm. 
      LINDA: Ezért díjat kap? 
      ADAMUS: Elkezdhetném dobálni… igen, igen. Szerintem Kathleen ezért most kap egy díjat. 
      KATHLEEN: Köszönöm. 
      ADAMUS: Ez egy illúzió. Nem létezik olyan dolog, hogy hatalom. Ez mesterséges, réges-régen még az angyali birodalmakban lett létrehozva, ami el lett hozva ide a Földre is, és ez az egyik nagy oszlopa annak, ahogy az élet meg lett szerkesztve, de nincs szükség a hatalomra. A hatalom egy erő dinamika, és ebben az Új Energiában megtanuljátok, hogy semmihez sincs szükség erőre. Létezik egy természetes áramlás, amibe bele lehet tapintani, de erőre semmi szükség. Nincs se negatív, se pozitív. Ezek mind régi illúziók. 
      Tehát, hol is tartottam? 
      EDITH: A gyökér témáknál. 
      ADAMUS. A gyökér témáknál. Köszönöm. Köszönöm. Imádom a lilát. Másik gyökér téma? Mi az, ami meg fogja nyomni a gombjaidat?  
      LARRY: Ítélkezés.  
      ADAMUS: Ítélkezés. Az emberek megítélnek téged. Abszolút. Abszolút. És ez miért is gyökér pont? Miért olyan fájdalmas az? Ez könnyű. 
      LARRY: Nem akarok másmilyen, különböző lenni. 
      ADAMUS: Mert megítéled magadat, magad felett ítélkezel. Larry kap egy Adamus díjat azért, mert te ezt tudod. (Adamus kuncog) Igen. A professzor. Abszolút! Nincs ebben semmiféle tévedés. Jó cél érdekében teszed….céllal és okkal teszed. Igen. Van ennek egy másik útja, de apropó, te ezt okkal teszed. 
      Ítéletet alkotsz önmagad felett, ez a kritikus természet. Valahol menet közben azt mondtad, hogy te megtestesült Isten akarsz lenni, és valahol az út mentén ezt az egészet összekavartad azzal, hogy azt hitted, hogy neked előbb tökéletes emberré kell válnod. Nem létezik olyan, hogy tökéletes ember. Ez egy olyan célt, amit soha, de soha nem érhetsz el. Hogy miért? Azért, mert abban a pillanatban, ahogy ezt megközelíted, azonnal ki fogsz találni egy újabb követelményt a tökéletesség elérésére. Soha nem leszel tökéletesen okos, hála Istennek! Te nem akarsz okos lenni. Te bölcs akarsz lenni. Intuitív. És nem rendelkezhetsz a tökéletes testtel, legfeljebb csak 3-5 éven keresztül. Aztán annak lőttek. (nevetés) A társadalom szerint. Soha nem lesz tökéletes munkád, tökéletes társad, ó, és határozottan nem lesz tökéletes családod – mondanom kell még valamit? – de ez egy olyan üldözés, ami behúzza az embereket. Ez egy játszma, amit eljátszanak. És ez soha nem fog megtörténni. 
      Mi lehet még gyökér probléma? Mit mondhatnak még rátok? 
      EDITH: Cél. Ezt gyűlölöd. 
      ADAMUS: Mik azok a gyökér problémák, amiket az idén mások rátok mondhatnak, mert ők ezt fogják tenni. Mi az, ami igazán megérinthet titeket? 
      KERRI: Hogy a szavaim szerint éljem az életem. 
      ADAMUS: Hogy a szavaim szerint éld az életed. Elég közel jársz. Elég közel. 
      SHAUMBRA. Hogy Isten Vagyok. 
      ADAMUS: Hogy…. 
      JEAN: Hogy megőrültem. 
      ADAMUS: Köszönöm. Jean kapja a díjat. Hogy megőrültél. Ó, ezek mind összekapcsolódnak egymással, de amikor azt mondják majd, hogy „megőrültél”, az valószínűleg minden másnál jobban meg fog érinteni. -„Illúzióban ringatod magad. Megőrültél. Ez is csak egyike az újabb programodnak, hisztidnek vagy irányodnak vagy bármidnek.” – Kifejezetten az, amikor azt mondják, hogy megőrültél. Miért olyan bosszantó vagy kellemetlen ez neked? 
      SHAUMBRA: (egy nő) Mert igaz. 
      ADAMUS: Mert igaz. (nagy nevetés) Tudtam, hogy az a másik csoport beszűrődött. De azt nem hittem volna, hogy ennyire gyorsan!
 
      Az elmén túl 
      Igen, ez tényleg gyökereiben érint kellemetlenül benneteket, mert időnként ti magatok is ezen tűnődtök. Mert lényegében pontosan efelé  haladtok, de inkább másként fogalmaznék: kiléptek az elmétekből, és ez egy jó dolog. A szó szoros értelmében kiléptek az elmétekből, mivel felismeritek, hogy az elme egy csodálatos dolog, de pontosan olyan, mint egy előzetesen beprogramozott merevlemez. Korlátolt, behatárolt, és hogy ennél sokkal több minden van, és ezt mindannyian érezhetitek. A szívetekben tudjátok ezt.  
      Ez nem arról szól, hogy intelligensek vagy okosak legyetek. Hanem, hogy légy az Én Vagyok. Az intuitív természet kvantumugrásokkal az elme előtt száguld. Az a tudás, ami így bejön, az a képesség, hogy egyszerűen energetikailag beleérezz az Akasha Krónikába, ami mindössze egy apró kis része a Mindenségnek, az a képesség, hogy beleérezz a tömegtudatba és a jövőbeli potenciáljaidba – az soha nem az elméből ered. Ez mind a TudatTestből ered, ami a fizikai testet, az elmét, a szellemet és a gnosztot foglalja magába – ahol is minden részed összejön egymással. 
      Amikor valaki azt mondja: -„Megőrültél.” – akkor megjelenik benned az aggodalom, és ez számodra azt jelenti, hogy illúzióban ringatod magad, vagy hogy rossz úton jársz – milyen nagyszerű módja ez annak, hogy lenyomjanak téged, mivel ez azonnal belemegy az elmédbe, és te rögvest azon kezdesz tűnődni: -„Mégis csak folytatnom kellett volna azoknak a gyógyszereknek a szedését?” (nevetés) 
      Mostanában furább gondolataid vannak, mint valaha. Igaz? (Shaumbra válasza: „Igen”) De te kritikus vagy ezekkel a gondolataiddal. Igen, ez már régóta így van. (Garret-hez) De nézzetek csak rá! Lássátok milyen ragyogó példa!  
      Őrültebb gondolataitok vannak, mint korábban bármikor, de ti még mindig küzdötök velük, megpróbáljátok kijavítani azokat, megpróbáltok rájönni, hogy vajon honnan is származnak, vagy hogy mi lehet a baj veletek. Semmi. Mindössze megnyílóban vagy. Kilépsz az elmédből. 
      Összes gondolkodásotok teljes alapja változik, és ha nem vagy hajlandó ezt megengedni, vagy ha nem vagy hajlandó együttműködni ezzel a változással, ami most magától, természetesen zajlik, akkor az történik, hogy azok az energiák, amik a részét képezik ennek az energiának, a szó szoros értelmében lerombolják, összeomlasztják a régi gondolkodás módodat. Semmi szükség arra, hogy ezt ezen a módon tedd, bár nem mondom, ez aztán utazás a javából! De semmi szükség arra, hogy ezt ezen a módon tedd meg. Mindössze azt kell megértened, hogy a régi elme változóban van. Kiterjedőben van, és te ennél jóval messzebbre mész, ezért aztán a gondolataid vagy őrültebbek lesznek a megszokottnál, vagy nehezebb lesz azokat meghatároznod, mint eddig bármikor, egyre nehezebb lesz azokat megértened vagy felfognod, hogy így mondjam.  
      Azt, ami most keresztül áramlik, azt nagyon nehéz felfogni. És ilyenkor meg azon tűnődsz: -„Mi ez az egész? Tudom, hogy valami keresztül  áramlik. Itt vannak ezek az őrült gondolataim, de valami jóval nagyobb áramlik keresztül, de azt meg nem értem.” Miért nem érted? 
      KATHLEEN: Mert mentális vagy. 
      ADAMUS: Mert mentális vagy. Az elmédet próbálod használni arra, hogy kitalálj valami olyat, ami túl van az elméden.  
      Erről jut eszembe, már nagyon régóta, amióta csak ismerlek benneteket – és ez elég hosszú idő - arra próbáljátok használni az elméteket, hogy rájöjjetek Istenre. Az elmétekkel akartok valami olyanra rájönni, ami….az elme soha nem lesz képes felfogni Istent. Tehát mit tesz az elme? Önmagán kívülre helyezi Istent, hogy megpróbálja azt megérteni. A Mennyországba vagy valahová máshová helyezi. Kívülre teszi, hogy aztán analizálhasson, boncolgathasson és megpróbáljon rájönni. 
      Már emberöltők óta ezt teszitek, de még mindig nem működik. Még mindig nem működik. Megpróbáltak ugyan előállni néhány meghatározással, de ez tényleg nem túl jól működik. Ez az egyik probléma manapság a tudatossággal. Az emberek nemcsak, hogy bedőlnek az Istenről alkotott idejemúlt, régi elképzeléseknek, hanem hűen követnek mindent, anélkül, hogy megkérdőjeleznék ezt az egészet, mert azt mondták nekik: -„Ezt kell tenned, mert ha nem így teszel, nos, akkor „meg fognak égetni”. Ezért aztán beadták a derekukat. De ma ez már nem így van. És ez egy hatalmas bomlást, szakadást okoz a tudatosságban. Egy földrengés – éppen most éreztem meg, hogy valahol a világban földrengés zajlik? Valószínűleg igen. Nem kellene tovább ezt a szót használnom – egy változási földrengés zajlik a tudatosságban.  
      Szóval az elme önmagán kívülre helyezi Istent, és még mindig nem képes azt kitalálni. És akkor egy bizonyos ponton az elme tényleg belezuhan önmagába, vagy pedig tényleg elkezdi saját magát támadni, mert mérges. Frusztrált. Nem tudott rájönni, nem tudta kitalálni, ezért aztán önmaga ellen fordul. És ez az, amikor azt hiszed, hogy megőrültél, de valójában nem ez a helyzet. Mindössze a lebontást végzed és fejlődsz lényegében. Tovább fejlődsz az új elmébe.       
      Nagyon izgatott vagyok kifejezetten az idei és a következő év kapcsán. Ezek a mi legkiválóbb együtt töltött éveink, mert soha nem volt még ennyi sok lehetőség, és soha nem volt még ilyen nagy káosz. Ezek kéz a kézben együtt járnak, nem igaz? Nos, ez mindössze energia. Van, akiknek ez káosznak fog tűnni, amikor minden szétesik, darabjaira hullik, de számotokra ez lehetőség. 
      Akkor most vegyünk egy mély lélegzetet és érezzünk ebbe bele!
 
      Célok kontra megengedés 
      Pete, tettél valami újévi fogadalmat? 
      PETE: Nem. 
      ADAMUS: Tettél újévi fogadalmat?  
      SUSAN: Igen. 
      ADAMUS: És mi volt az? Hozzuk ide a mikrofont! 
      SUSAN: Azt, hogy nem félek semmitől. 
      ADAMUS: Hogy nem félsz. Jó, kitűnő. 
      ADAMUS: Tettél újévi fogadalmat? Nem. Tettél újévi fogadalmat? 
      SHAUMBRA: (egy nő) Igen. 
      ADAMUS: És mi volt az? 
      SHAUMBRA: Hogy szándékaim szerint éljek. 
      ADAMUS: Hogy a szándékaid szerint élj. Jó. Még valaki? Valaki más? Nincs fogadalom. Nincs fogadalom. Próbáld meg Mary-t! 
      MARY: Hogy abbahagyom a rejtőzködést.  
      ADAMUS: Hogy befejezed a rejtőzködést. Oké. Jó. Hányan tettetek újévi fogadalmat? (egy páran) Hányan nem fogadtatok meg semmit? (sokan) Hű! Jó. Imádom ezt a csoportot! Imádom! (nevetés) Imádom! Ha tettél újévi fogadalmat Mary, akkor hajítsd azt ki! Dobd ki! Nem. Ez a régi játszma. Valamit megfogadsz…. 
      MARY: Ma tettem ezt a fogadalmat. 
      ADAMUS: Egyébként is kidobod. Egyébként is szinte mindent ki fogtok dobni. Mivel ez nem számít, ezért nem is működik. Amennyiben tettél újévi fogadalmat, akkor veszíteni fogsz, még mielőtt belekezdenél. Igaz? Hányszor tettél már fogadalmakat, amik úgysem működnek? Vegyél példát az itt lévő többi embertől – nincs több cél. Nincs több cél, mert az tényleg szívás. Nem valami jól működik. Sajnálom, de ez van. 
      Akkor most visszadobom a labdát Eesa Lindájának, mivel kétségekkel teli pillantást vetsz rám. Szóval volt valami célotok az új vállalkozásotok, az Awakening Zone kapcsán? Hogyan jött ez létre? 
      LINDA: Egyszerűen csak megengedtük. 
      ADAMUS: Ezt nem hallottam. 
      LINDA: (hangosabban) Egyszerűen csak megengedtük. 
      ADAMUS: Szerintem még mindig nem hallottam. 
      LINDA: Csak megengedtük! 
      ADAMUS: Megengedtétek. Egyszerűen csak megengedtétek. Lényegében azt tettétek, hogy behoztatok egy potenciált, majd tudatosítottátok azt. A potenciálokat úgy hoztátok be…hogy volt egy kis – hogy is mondjam csak – egy kis stressz, ami létrehozta azt a szükségletet, hogy vessetek egy pillantást arra, hogy csináljatok valami mást. Igaz? 
      LINDA: Igaz.    
      ADAMUS: Abszolút. Tehát emiatt a stressz miatt változást akartatok, aztán pedig megengedtétek azt. És ilyenkor mi történik? Olyan potenciálok, amiket soha korábban nem láttatok – bár azok mindig is ott ücsörögtek, mindig is ott voltak, hiszen ti magatok teremtettétek azokat – azok a potenciálok hirtelen a látószögedbe kerültek. És mivel ennek tudatában voltatok, mivel kaptatok némi vezettetést, mivel volt egy vágyatok, ezek hirtelenjében megérkeztek. Soha nem volt célotok. Soha nem volt üzleti tervetek ezzel az új vállalkozásotokkal kapcsolatosan. Ami volt, az az volt, hogy rákapcsolódtatok az összes Shaumbra és az összes leendő Shaumbra, és az összes még ezek után megszületendő kicsi Shaumbrák tudatosságára. (nevetés, a közönség elámul: Ó!) Nagyon édes. 
      Tehát rákapcsolódtatok minderre, és egyszeriben csak ott termett a potenciál, és talán egy kissé féltetek is ettől, de magatokba lélegeztétek, elfogadtátok és megengedtétek, mivel tudtátok, hogy ez a potenciál a tiétek és mindannyiótoké. És ez ekkor hirtelen elkezd testet ölteni, és ez az, ahol ez az egész szórakozássá válik, mivel ez az, amikor….nem igaz Michelle? Ez az, ahol ez mókává vált – mindazok a hosszú órák, amikor a kint lévő Régi Energiákkal dolgoztatok, miközben megtanultátok, hogyan dolgozzatok velük hatékonyan. Megtanultátok, hogy az öklötöket rázni, fenyegetőzni, majd haragra gerjedni, és másokat vádolni egyszerűen csak nem igazán jól működik. Ehelyett venni egy mély lélegzetet és felismerni, hogy ez mind csak energia. Venni egy mély lélegzetet és felismerni, hogy az energia azért van itt, hogy őt szolgálja. Igen, te azért voltál ott, hogy őt szolgáld. (Alain-nek mondja) (némi nevetés) Te akkoriban őt szolgáltad. Ha veszel egy mély lélegzetet, és ezt felismered, akkor ez elkezd egy másik áramlást. Ez tényleg túlszárnyal mindenen, amiről valaha is azt képzelted, hogy képes vagy megtenni, mert azon gondolkodtál, hogy mi mindent tehettél volna. És most egyszeriben rádöbbensz, hogy ez tényleg működik.  
      Ennek egy szinten meg vannak a maga úgynevezett kihívásai, de hamarosan azok a kihívások többé már nem kihívások, hanem energia vödrök és rakományok, amik csak rád várnak. És ekkor kezdődik a móka. Ekkor lesz bámulatos. És akkor, mivel nincsen elvárásod a végeredményre vonatkozóan, vagyis nem határozod meg már jó előre, hogy ennek hogyan is kellene festenie a végén, egyszerűen csak hagyod, hogy a teremtésed saját életre keljen, és életet lélegzel bele. Nem próbálod azt kontrollálni, irányítani, vezényelni, uralni, hanem egyszerűen csak belelélegzed magad, majd pedig hagyod, hogy az kiterjedjen.  
      A teremtői mivoltod öröme az, amikor szabadjára engeded a teremtésedet. Gondolkodjatok el ezen egy…ne, ne gondolkodjatok ezen! Utálom, amikor gondolkodtok. Érezzetek ebbe bele egy pillanatra! A teremtői mivoltod öröme az, amikor megteremtesz valamit, majd útjára engeded. Ez attól még ugyanúgy a tiéd lesz, de nem kell azt kontrollálnod, felügyelned. Ez egy áldás, amikor csak figyeled, és érzed, ahogy növekszik. Engedd el az irányításodat vagy az elvárásodat, és egyszerűen csak engedd szabadon! 
      Ó, hát ezt hívjátok ti Istennek, az Örökkévaló Egynek. Az Örökkévaló Egy legnagyobb öröme abban állt, amikor utatokra engedett benneteket. Amikor szabadon engedett, elengedett benneteket! Hagyta, hogy bármit megtapasztaljatok, amit csak meg akartatok tapasztalni Edith, és ebben teljesen örömét lelte. Nem próbált kontrollálni, felügyelni téged. Isten soha nem akart volna kontrollálni téged.  
      EDITH: Nem, Isten soha. 
      ADAMUS: És te sem hagynád, hogy Isten kontrolláljon téged. (nevetés) Nem, nem, nem, nem. 
      EDITH: Ez az Isten ezt szeretné. 
      ADAMUS: Igen. De nem létezik kontroll. A Szellem semmit sem szabályoz, nincsenek szabályai. Nincs sors. Istennek nincsenek elvárásai a végeredménnyel kapcsolatosan. Sőt, a Szellem ezzel nem törődik. Magasról tesz rá. Ebbe egy kicsit bele fogunk menni. Akarok egy dalt. Ezt a dalt akkor kezdtük el, amikor a múltkor itt volt Hannibál, mert a Szellem magasról tesz erre.  
      Most azt mondom, hogy energetikailag ez a másik csoport lesz az, aki majd azt mondja erre a csoportra: -„Látod? Én megmondtam neked. Látod?” Ilyen dolgokat akarnak majd használni. Isten ezzel nem törődik. Ó, ez micsoda szalagcím lehetne! Igen. –„A csoport abban hisz, hogy Isten ezzel nem törődik. Semmi sem számít.” – „Milyen különös csoport. Biztosan őrültek, és biztosan csak az emberek pénzére hajtanak.” 
      LINDA: Muszáj támogatnod őket a szalagcímekkel? (nevetés) 
      ADAMUS: Abszolút. Abszolút. Miért? Nos, majd én fogom megírni azokat a szalagcímeket! Írok nekik egy átkozott sztorit, mert ez csak energia, és ez jön felétek az úton. És ti bármikor kicsomagolhatjátok annak csúnya kicsi dobozából, amiben leszállítják majd nektek, mert ez csak energia. Valami rosszat mondanak rólad David – mert fognak – és te idd azt magadba. Igen, szívd magadba! (nevetés, ahogy David úgy tesz, mintha meginná) Igen, igen, most ezt mondod ugyan, de amikor majd…(még több nevetés) Ó! 
      DAVID: Ez igaz. 
      ADAMUS: Tehát drága Shaumbra, erre számítsatok az idén! Számítsatok arra, hogy ilyeneket fognak majd mondani nektek: -„Te teljesen megzakkantál. Őrült vagy. Fogalmad sincs arról, hogy mit csinálsz. Bizonyítsd be! Mutass nekem erre bizonyítékokat! Mivel tudod ezt bebizonyítani vagy igazolni?” – Kathleen, neked milyen bizonyítékaid vannak? 
      KATHLEEN: Az, hogy egyszerűen önmagam vagyok.  
      ADAMUS. Köszönöm. Abszolút. –„Vagyok, Aki Vagyok” – ezt kellene ráírni a névjegykártyáitokra.  
      KATHLEEN: És ezért mindig is Leszek. 
      ADAMUS: Pontosan….ne makyozzátok ezt el! Vagyok, Aki Vagyok. (nevetés) Miért nem egy hatalmas ürüléket raktok a névjegykártyátokra? Nem, tartsátok azt tisztán. „Vagyok, Aki Vagyok.” 
      Tehát drága Shaumbra, vegyük akkor most szemügyre az előttünk álló  évet! De mielőtt még megtennénk, szeretnék egy megjegyzést tenni. Van egy új Shaumbra tünet, egy felébredési tünet, a legnagyobb….(valaki felemeli a kezét) Igen? 
      CHRIS: Igazából nekem lenne egy pár kérdésem azzal kapcsolatosan, amiket Adamus mondott. Te Adamus vagy, igaz? (nevetés) Vannak olyan idézetek, amiket Adamus mondott…úgy értem, most vagyok itt első alkalommal, de… 
      ADAMUS: Vagyok, Aki Vagyok. Nem tudom, hogy ki vagyok, de ez nagyon zavaros.  
      CHRIS: Én…nos, úgy értem….nekem ismerős…. 
      ADAMUS: Igen. Lehet, hogy ezek a sötét erők rajtam keresztül dolgoznak… 
      CHRIS: Raphael Arkangyal, ha ezt meg tudnád erősíteni. Kérlek erősítsd meg számomra, hogy én ismerem Raphael Arkangyalt.  
      ADAMUS: Igen, igen. 
      CHRIS: Oké. 
      ADAMUS: Biztosan. 
      CHRIS: Igaz? Az előbb erősítetted meg. 
      ADAMUS: Ez nem számít. 
      CHRIS: De igen, számít. 
      ADAMUS: Nem számít. 
      CHRIS: Neked ez nem számít? Rendben, nos egyénként a lényeg az, hogy úgy hangzott, mintha léteznének Új Földek ezen a Földön kívül.  
      ADAMUS: Igen. 
      CHRIS: És akkor ezek valahol máshol helyezkednek el az űrben? 
      ADAMUS: Nem. 
      CHRIS: Nem? 
      ADAMUS: Nem. 
      CHRIS: Akkor az összes új Föld meg van terhelve ezzel a Földdel? 
      ADAMUS: Nem. 
      CHRIS: Szóval nem adsz nekem egyenes választ. 
      ADAMUS: Azt adok. 
      SHAUMBRA: (nő) De azt ad! 
      ADAMUS: Az Új Földek nem feltétlenül fizikai természetűek, de rendelkeznek ennek a fizikai bolygónak az energetikai jellemzőivel. Ezek tudatossági jellemzők. Nem… 
      CHRIS: Tehát új birodalmai ennek a teremtésnek, ahogy a Föld fizikai formában létezik? 
      ADAMUS: Az Új Földek nem a fizikai univerzumotokban találhatóak. Ez mindössze egyetlen szilánkja az összes dimenziónak.  
      CHRIS: Tehát vannak olyanok, akik úgy tekintenek a Földre, mint az otthonukra, ahonnan eltávoznak? 
      ADAMUS: Igen. 
      CHRIS: Mi van akkor, ha én nem akarok eltávozni, és ez nem hangzik….ez  őrültségnek hangzik…. 
      ADAMUS: Igen. 
      CHRIS:….és te manipulálod az embereket…. 
      ADAMUS: Ó, igen. 
      CHRIS: …hogy higgyenek olyan dolgokban amik jók, miközben valójában csak eltávolítod őket és/vagy az ősi leszármazottjaikat a Földi teremtésből…(a szavak nem érthetőek) 
      ADAMUS: Te Jó ég! 
      CHRIS: És amikor….amikor te…. 
      ADAMUS: Igen. Folytasd! 
      CHRIS: Amikor a hitelességről beszélsz… 
      ADAMUS: Igen, az ősök összességét el fogjuk távolítani. 
      CHRIS:…és arról, hogy az emberek ezeket az embereket őrültnek fogják tartani…. 
      ADAMUS: Egészen addig, amíg itt vagyok, én fogom eltávolítani az ősöket. Ez a legnagyobb… 
      CHRIS: Nos nem, ez nekem nincs rendjén. Neked nincs fennhatóságod se felettem, sem az őseim felett. 
      ADAMUS: Ó, nem nem. Nincs, de azt mondom neked, hogy a te őseid mindössze teljesen… 
      CHRIS: Mert én ismerem őket. Beszélek velük. Ragaszkodom hozzájuk. És  így egyenrangú vagyok veled, mert én is többet érzek. 
      ADAMUS: Rendben, rendben. 
      CHRIS: És vannak dolgok, amikről beszélsz Adamus… 
      ADAMUS: Igen. 
      CHRIS: …amik aggodalomra adnak okot… 
      ADAMUS: Igen! 
      CHRIS:…és ezek az emberek itt bele vannak veszve az illúzióba. 
      ADAMUS: Abszolút! (a közönség tapsol) 
      CHRIS: Ezért megerősítem…. 
      ADAMUS: Igen, igen, igen, és én lényegében… 
      CHRIS: Nos, én egész mondatokban és egyenesen beszélek veled erről… 
      ADAMUS: Igen. 
      CHRIS: Egyszerűen csak nem értem, hogy a többiek miért tapsolnak arra a megjegyzésemre, hogy te becsapod őket, és tudod, kitérsz azok elől a dolgok elől, amik sajnálatosak ezekre az emberekre és az őseikre nézve…. 
      ADAMUS: Igen. 
      CHRIS: …mert ez az otthonuk, és te azt javaslod vagy arra utalsz, hogy angyali lények folyamodtak érte. 
      ADAMUS: De csináljunk egy….csináljunk… 
      CHRIS: Én ezzel nem értek egyet.  
      ADAMUS: És ez rendjén van. Csináljunk egy közönség szavazást! Mindenki rendelkezik….nos, nem rendelkeztek szabad akarattal. Visszatértek hozzá. Sajnálom, de nincs nekik. Ez tényleg bosszant téged.  
      CHRIS: Nos, ez hamis. 
      ADAMUS: Igen. (nevetés) 
      CHRIS: Rágalmazhatod az igaz emberi létezőket… 
      ADAMUS. Igen. 
      CHRIS:…de amikor nem vagy igazi emberi létező abban az értelemben, hogy az emberi létező örökölte az életedet, és te ezen kívül vagy és bele vagy veszve abba, hogy sok pácban lévő létező mondja meg neked, hogy mi a jó és a helyes.  
      ADAMUS: Igen. 
      CHRIS: Úgy értem, én ezt látom. 
      ADAMUS: Igen, és azt remélem, hogy….remélem, hogy ez bosszant téged, hogy nincs szabad akaratod.  
      CHRIS: Részben….részben…lehet, hogy becsapom magam, de én  egy olyan lénnyel beszélek, aki…. 
      ADAMUS: Ó, ne, ne, ne, ne. 
      CHRIS: …aki ebbe a testbe született. 
      ADAMUS: Igen. 
      CHRIS: És te lényegében kizártad őt az életéből, és te éled az ő életét helyette. Miért nem ő az, aki megtanulja majd megosztja velünk a saját bölcsességét. 
      ADAMUS: Meg kell, hogy mondjam neked Chris, hogy ahogy vége a csatornázásnak, már ki is lépek a testéből.  
      CHRIS: Úgy értem, ez olyan, mintha 
      ADAMUS: Nincs vágyam…. 
      CHRIS: Én nem csatornáztam ugyan, de beszélek sok létezővel, ez egy állandó  testbe lépőtől származik. 
      ADAMUS: Igen. 
      CHRIS: Szóval nekem olyan információm van, ami a tiédet gonosznak mutatja. 
      ADAMUS: Ez az! Ez az! 
      CHRIS: És ez olyan… 
      ADAMUS: Ez abszolút az, attól függően, hogyan tekintesz rá. 
      CHRIS: Tehát bizonyos értelemben, akkor te ezt elismered, és ez az, amit egészen pontosan gonosznak titulálnak Adamus. 
      ADAMUS: Igen. 
      CHRIS: Úgy értem, hacsak te mindössze… 
      ADAMUS: De mi is a gonosz? Mi a gonosz? És mielőtt megmondod, betűzd le a gonosz szót! 
      CHRIS: A gonosz lehet bármi….rengeteg dolog lehet, ami a fejlődési körülmények folyamatán alapszik. Még akkor is, ha ez egy evolúciós fejlődés, amelyben a gonosz mindössze egy egyensúly az áldozatiságban, mártíromságban.  
      ADAMUS: Nézd csak meg a gonosz szót visszafele betűzve. Mi ez? (angolul a gonosz: evil – visszafele betűzve- live, ami élőt, elevent jelent – a ford. megjegyzése) ( a közönség válasza: „eleven, élénk”) Mi a gonosz, a rossz vagy a sötét energia? 
      CHRIS: Ó, most össze akarod zavarni, ködösíteni akarod az igazságot. Manipulálod a valóságot azzal, hogy… 
      ADAMUS: Nem Chris, én  
      CHRIS: Kitágítod az inspiráció érvényességét….. 
      ADAMUS: Szeretném az embereket bosszantani, stimulálni, inspirálni, feldühíteni. Mind haragudtak rám korábban. A legtöbben még most is haragszanak rám. 
      CHRIS: Nem válaszolni a kérdésekre elfogadható, de… 
      ADAMUS: Igen. 
      CHRIS: …nem kell tovább folytatnom veled ezt a párbeszédet. 
      ADAMUS: Igen.  
      CHRIS: Mindössze azt szeretném tudni, az érdekelne… 
      ADAMUS: Igen, mert nagyon intellektuálisra vehetnénk ezt az egészet. Hadd egyszerűsítsem ezt le! 
      CHRIS: De nem nekem! Nem nekem! Én feltettem már a kérdésemet, és te nem válaszoltad azt meg. 
      ADAMUS: Ó, nem, nem, nem, nem. 
      CHRIS: El akarod kerülni a választ, úgy látszik. 
      ADAMUS: Ez…Óóóó nem, nem, nem. 
      CHRIS: Feltettem neked egy kérdést, amire te nem adtál választ. 
      ADAMUS: Tehát ahogy az elején is mondtam, van egy energia, ami felbukkan itt. Szeretve van, és el van fogadva. Nincs támadás érzés. Az érzés az, hogy bele akar vinni egy intellektuális beszélgetésbe. Azok nem számítanak. Az egyetlen dolog, ami – (leállít egy beleszólást) – az egyetlen dolog, ami számít, az a Vagyok, Aki Vagyok. Te is Isten Vagy. Te is Isten Vagy. 
      CHRIS: Csalás. Beszélsz a megtévesztésről, a csalásról és az illúzióról. 
      ADAMUS: Látjátok manapság mennyire azonnaliak a manifesztációk? (a közönség válasza: -igen) És így… 
      CHRIS: Ők mind veled tartanak? 
      ADAMUS: Remélem nem. 
      CHRIS: Vagy elküldik őket más helyekre? 
      ADAMUS: Remélem nem! 
      CHRIS: Miután meghalnak az otthonuknak hívhatják a Földet? Erről van szó? 
      ADAMUS: Annyiszor jöhetnek vissza, ahányszor csak akarnak. Hányan akartok visszatérni? (valaki azt mondja: -„én nem”) Egy kevesen. Egy páran. Ez abszolút az ő választásuk. Abszolút rajtuk múlik. Igen. Vagy pedig azzá válhatnak – én ugyan nem szeretem ezt a szót annyira Chris – Felemelkedett Mesterekké válhatnak. És ez azt jelenti, hogy elfogadod a szuverenitásodat, a Vagyok, Aki Vagyok-odat. Amikor nem vagy lekötelezve senkinek sem, a hitrendszereknek sem és a vágyaknak sem. 
      A következőt mondom neked: A cél makyo. Bármilyen cél, bármilyen szenvedély vagy cél Régi Energiás. Ez idejétmúlt, régi gondolkodás. Az én véleményem az, 
      CHRIS: Te egy űrlény vagy, egy idegen – nem igaz? (nagy nevetés) Ez nem a te otthonod. 
      ADAMUS: Nagyon sok életet éltem le ezen a Földön. És nem, igazából nem túlságosan érdekelnek az űrlények. 
      CHRIS: Akkor is az vagy. 
      ADAMUS: Volt egy pár találkozásom… 
      CHRIS: A külső űrből/térből jöttél, igaz? 
      ADAMUS: Akárcsak te magad, ha így akarod ezt megfogalmazni. 
      CHRIS: Nem a saját életedet képviseled itt. 
      ADAMUS: Jaj nem, ez az én életem. 
      CHRIS: Nem. Az az emberi lény, akihez ez az élet tartozik, emberi lényként él, de le lett tompítva, meg lett akadályozva abban, hogy megélje a saját életét a maga teljességében… 
      ADAMUS: Erről a partnerét kellene megkérdezned. 
      CHRIS: …igazi emberi lényként. 
      ADAMUS: Erről a partnerét kellene megkérdezned. Az Új Energiában Chris, amikor bejön egy entitás, hogy beszéljen…. 
      CHRIS: És hol van itt a morál és az etika? 
      ADAMUS:…akkor nagyon gyorsan jönnek be, majd távoznak. 
      CHRIS: Ha az energia energia, és ha semmiféle morál és etika sem társul az emberi viselkedéshez, akkor az energia nem másról szól, mint arról, hogy ki a legjobb bűnöző. Ki tud a legtöbbet elvenni morál és etika hiányában, amennyiben ez szabad és ez csak energia. 
      ADAMUS: Jó. Oké. Akkor tartsd meg ezt a gondolatot. Ahogy említettem –  talán ki akarsz menni innen. 
      CHRIS: Nem. Nem fogok elmenni. 
      ADAMUS: Oké. Ahogy már korábban is említettem, ez az, amire ebben az évben számíthattok, és lesznek olyanok, akik gonosznak fognak nevezni benneteket, és olyanok is, akik majd azt mondják, hogy ti ezt csak a pénzért csináljátok… 
      CHRIS: Nem ők. Hanem azok az emberek, akik maguknak akarják a pénzt. 
      ADAMUS: Hé, most én beszélek, és nem te. Nem te. Lesznek, akik azt mondják, hogy a pénzért vagy a kontrollért, az irányításért teszitek. Ilyenkor térj vissza az ahmyo-hoz. Az ahmyo önmagad elfogadásának állapota, és senki másé. Senki másé. A magadba vetett bizalom.  
      CHRIS: Mibe vetett bizalom? 
      ADAMUS: Nincs tovább. Elég. 
      Önmagadba vetett bizalom. Belélegzed az Én Vagyok-ot. 
      Rendben, akkor menjünk tovább!
 
      Jelenlegi és most érkező energiák 
      2011 hatalmas káosz lesz. Rengeteg lebontás, destrukturálás lesz a világban. Már most is olvashattok erről az újságokban – Cauldre kért meg, hogy erről beszéljünk – madarak hullanak alá az égből, halak halnak meg a vizeitekben, és ezek továbbra is történni fognak. Folytatódni fognak.  
      Tóbiás már évekkel ezelőtt beszélt erről, amikor azt mondta, hogy sok faj el fog távozni a Földről. Ennek kapcsán támad majd némi aggodalom, hogy mi lehet ennek az oka: a globális felmelegedés, vagy egy földönkívüli összeesküvés, vagy valami ehhez hasonló. Szóval elég sok összeesküvés elmélet fog napvilágot látni ezzel kapcsolatosan. Cauldre kért meg, hogy beszéljek erről. Mi is történik? 
      Nos, vannak olyan fajok, amik már időtlen idők óta itt tartózkodnak a Földön, és amik Gaia energiájának a részét képezték, és akik azt a célt szolgálták, hogy fenntartsák az energia egyensúlyt. Az ő idejük lejárt, már nem választják, hogy itt legyenek, és ami még fontosabb, így helyet adnak új fajoknak.  
      Tehát mi történik? Új Energiák érkeznek be ide a más birodalmakból, nem csak a külső térből, hanem más birodalmakból. Ezek szó szerint Új Energiák, amik egyáltalán nem olyanok, mint a múltban általatok megtapasztalt rezgési energiák. Tehát ez nem pusztán egy nagyobb mennyiségű Régi Energia. Ezek vadonatúj Energiák. Szó szerint a fény frekvenciákon érkeznek be ide, de egy olyan spektrumon, amit nem vagytok képesek látni a fizikai szemetekkel, legalábbis a legtöbb esetben. Ugyanakkor pedig már jó ideje beszélek nektek arról, hogy fényjelenségeknek lesztek szemtanúi az égbolton nappal és éjjel egyaránt, mert fények fognak felvillanni. Ezek nem lesznek hasonlatosak a földönkívüli űrhajók fényeihez. Nem apró kis tárgyak lesznek, amik az égen köröznek, hanem be fogják ragyogni, világítani az égboltot. Már akadt is erre néhány példa, és most nem az Északi Fényről beszélek. Ezek máshogy fognak kinézni. 
      Amikor ezek az Új Energiák bejönnek, lényegében átalakítják magukat, hogy utazni tudjanak a fény hullámhosszán, és ez hajlamos sokkolni ezeknek a lényeknek a nagy részét, mert ez megváltoztatja azokat a mágneses jellemzőket, amik a levegőben és a Földön találhatóak. Azokat a mágneses jellemzőket változtatja ez meg, amik a Földi történéseket egyensúlyban tartják, amik a dolgokat összetartják. Tehát, amikor egy ilyen energia fénysugár vagy energia hullám beérkezik, akkor az azonnal kiüti a mágneses erőket – azokat, amelyekre kifejezetten a madarak és a halak rendkívül érzékenyek, hiszen ők ezekből a mágneses hullámokból nyerik a vezettetésüket, a memóriájuk nagy részét – és ezért ez kiüti őket, ami aztán akkora traumát jelent számukra, hogy az megöli őket. És ebből egyre többet fogtok látni. 
      És nem csak a halak és a madarak vonatkozásában. És apropó, ez nem csak egy helyen fog előfordulni a világban. Ezek a beérkező fénynyalábok különböző időpontokban, különböző helyeken fognak beérkezni. Más fajoknál is látni fogtok ilyet, és lesznek, akik majd azt fogják mondani, hogy eljött a világ vége, az apokalipszis. Elkezdenek majd vádaskodni mindenféle összeesküvés elméletekre, de ti csak értsétek meg, hogy ez helyénvaló. Ez a részét képezi az Új Energia bejövetelének. 
      Ez csapás lesz rátok nézve? Kibillent majd benneteket? Valószínűleg nem, mert lényegében az emberi mágneses rendszer, és az, ahogy a DNS kapcsolódik a mágnesességhez, nem annyira érzékeny, mint az állatoké. És ugyebár, ahogy ez már el lett mondva, a DNS-etek sokkal összetettebb annál, mint amit bármelyik tudós, vagy kutató is tudna. A DNS-etek roppant összetett. Jelenleg éppen virágba borul, megnyílik, hogy előtárja önmaga részeit, a kódolásotok olyan részeit, amik ugyan eddig is ott voltak, de le voltak zárva. 
      Tehát egy bizonyos értelemben az időzítés tökéletes, mert ezek az Új Energiás hullámok beérkeznek, és nem igazán lesznek hatással a régi részeitekre, a Régi Energiás részeitekre, hanem lényegében stimulálni és ösztönözni fogják a DNS-etek új, illetve kibontakozó részeit. Ez az, amikor magatokba lélegezhetitek ezt. Ahelyett, hogy aggódnátok a halak, a csirkék, a pingvinek és minden más miatt, ez az, amikor mindezt magadba lélegzed. Ahelyett, hogy valami védőruhát öltenél magadra, vagy hogy kristályokat, ékszereket vagy valami bizsut vásárolnál valakitől, aki azt állítja, hogy ez majd megvéd téged ezektől a hullámoktól, te egyszerűen csak magadba lélegzed őket. Ez a te energiád. Te teremtetted. Új Energia, nem rezgéssel, hanem kiterjedéssel bíró, és ez itt van számodra. 
      2011 egy nagyon intenzív év lesz – amiről beszéltünk a múlt héten megtartott ülésünkön. (https://www.shaumbrashoppe.com/p-3000-2011-intense-and-personal.aspx) – szerfelett intenzív lesz, nem megszokott dolgok bukkannak majd fel az életetekben, és ez megnyom majd egy-két gombot bennetek. Nagyon intenzív lesz, ugyanakkor mégis ismerős, hiszen ezek azok a dolgok, amiken már keresztül mentetek.  
      A 2011, a 2012-be való átmenet lesz a lehető legjobb időszak mindannyiótok számára arra, hogy valami újba kezdjetek. Sokszor beszéltünk már erről. Most sokkal több energia elérhető a számotokra arra, hogy az életetekben megtegyétek azt, amit akartok, és egyre több energia érkezik be. Ez ki fogja ütni a régi rendszereket, de ti ezen már keresztül mentetek. Már megtapasztaltátok ezt, ezért most belélegezhetitek azokat a potenciálokat. Ez a létező legjobb időszak a számotokra! 
      Tóbiás  évekkel ezelőtt kezdett erről beszélni nektek. Azt mondta. –  „Most ne rejtőzködjetek!” – Igen, miközben úgy tűnik, hogy körülötted minden lebomlik, szétesik, ez igazából csak energia. Mindössze energia. Amikor valaki mérges lesz rád, amikor valaki megvádol téged valamivel, amikor valaki elhagy, ez csak energia, és ez teljesen helyénvaló. Minden helyénvaló.  
      Ez a létező legjobb időszak arra, hogy kreatív legyél. A lehető  legjobb időszak ez a nevetésre és az élet élvezetére.
 
      A legnagyobb felébredési tünet 
      Hadd térjek most vissza valamire, amiről már korábban beszéltem. Mi jelenleg a legnagyobb Shaumbra tünet – felébredési tünet –amin az emberek keresztül mennek? A legnagyobb. 
      KERRY: Anyagi csőd. 
      ADAMUS: Ez is ott van. De ahogy már mondtam drágám, te és én sokat szoktunk beszélgetni. Sikeres vagy. Már bebizonyítottad a sikert. Ne csak elmélkedjél ezen, már bizonyítottad a sikeredet. Néhány alapos és jó okból kifolyólag bejártál némi ettől eltérő ösvényt, és most úgy érzékeled, hogy anyagilag le vagy égve. De igazából nem vagy. Sőt, lényegében egészen jól csinálod. De kedvesem, kivételes tehetséggel bírsz. Te…nem akarom azt mondani, hogy erős vagy. Elkötelezett vagy. Micsoda lehetőséged adódik az idén és jövőre, hogy megtedd.  
      KERRY: Lenyomnád a fejem a víz alá… 
      ADAMUS: Meg fogom tenni. 
      KERRY…egy rövid időre? 
      ADAMUS: Igen, csak egy kicsit, csak 12 percre vagy tovább. 
      Tehát ez egy kivételes időszak, ugyanakkor ez összekapcsolódik a legjellemzőbb Shaumbra – ébredési – tünettel – amit mostanában hallunk tőletek. És mi ez? (sok válasz érkezik, ilyenek, mint: bizalom, hazugságok, tükrök, zavarodottság, sok minden, halogatás) 
      Amit egyre többet hallunk, ahhoz a halogatás áll a legközelebb – amit a legtöbbet hallunk a Shaumbrától: -„Mit kellene most tennem?” – ez vezeti a listát – „Mit kellene tennem?” , a következő pedig ez: -„Nos, mivel nincs egy vasam sem, úgysem tudok most mihez kezdeni” – Szóval ez egy jókora probléma manapság. – „Mit kellene most tennem?” –És a legtöbben ezen elmélkedtek. Nem mindenki, de sokan. –„Mit kellene tennem?” 
      2011 egy jó év lesz arra, hogy ezt felfedezd. Ezen lényegében nem kell gondolkodnod. Nem kell megpróbálnod ezt kielemezned, és  semmi ehhez hasonlót sem kell tenned. Ez el fog jönni hozzád, amennyiben hajlandó vagy rá. Ez egy potenciál, ami ott van.  
      Újra és újra azt kérdezitek: - „Mit kellene tennem? Mi a szenvedélyem? Mi az igazságom?” – Mindezek a dolgok eddig a változás és a fejlődés állapotában voltak, mivel egy Régi Energiás tudatosságról tértetek át egy újra, és ennek meg kellett, hogy legyen a maga átmeneti állapota. Ebben az évben eljön hozzád. Eljön hozzád. És az összes ezt támogató energia eljön hozzád.  
      Ebben az évben – hogy is mondjátok ezt – mindez valósággá válik. Ez a te éved….. 
      SHAUMBRA: Az ötletek megvalósulnak.
 
      Az alkalmazások éve 
      ADAMUS: Igen, azt mondom, hogy ez az év….(írni kezd), most lopok egy népszerű  mondást – mert szeretek lopni – ez az év az alkalmazások éve lesz. Ez egy jelenleg használatban lévő társadalmi megfogalmazás. A számítógépek világában a legfontosabb dolog az alkalmazás. Alkalmazások. A ti alkalmazásaitok ettől eltérőek. Először is azt jelenti, hogy „alkalmazd”- Alkalmazd! Alkalmazd! Sőt mi több, léteznek – hogy metaforával éljek – Új Energiás alkalmazások, alkalmazások tárháza áll nyitva előttetek, olyan alkalmazások ezek, amik szó szerint ki fognak szedni titeket az elmétekből, és kiterjed az információra vonatkozó érzékelésetek, befogadásotok és felhasználásotok, olyan alkalmazások ezek, amik túljuttatnak benneteket a szegénység tudatosságon. Ezek a ti alkalmazásaitok. Ti terveztétek ezeket, ti építettétek, ezek a tieitek.  
      Olyan alkalmazások, amik lehetővé teszik számodra….egy csodálatos alkalmazás, ami lehetővé teszi számodra, hogy az ahmyo állapotában légy, és hagyd, hogy a tested meggyógyítsa magát. El tudjátok ezt képzelni, hogy a testetek meggyógyítja saját magát? Minden külső segítség és beavatkozás nélkül? A tested meg tudja gyógyítani magát. És ez az alkalmazás lehetővé teszi számodra, hogy lélegezz egy keveset, megigyál egy csésze finom teát – általában kávét vagy Pepsit kapok, de most teát kaptam. (Adamus kortyol egyet a teájából) Ez egy alkalmazás, ami lehetővé teszi számodra, hogy egyszerűen csak vegyél egy mély lélegzetet és azt mondd: -„Drága testem, újítsd meg magad! Nem fogok innen fentről (a fejből) beleavatkozni a folyamatba, mert ez egyébként is totál makyo. Újítsd meg magad! Hozz be energiát, ami szolgál téged!” – Az összes energia téged szolgál. Az energia a Mestert akarja szolgálni. Az energia kivétel nélkül mindannyiótokat szolgálni akarja.   
      Létezik egy alkalmazás ebben az évben – ami lehetővé teszi ennek megtételét. Egyébként ezt ti magatok terveztétek. Ti alkottátok meg. Az alkalmazás végre lehetővé teszi, hogy az energia szolgáljon titeket, ahelyett, hogy félretennétek azt, ahelyett, hogy azt mondanátok, hogy ti ezt nem érdemlitek meg. Az alkalmazás azt mondja: -„Az energia a Mestert szolgálja.” –Igen. 
      Tehát ez az alkalmazások éve lesz, és nagyon örömteli, amikor az alkalmazásaitokat megosztjátok egymással – ingyen, szabadon, megosztással, tanítással. De ez az év az, amikor ezt az egészet elkezditek alkalmazni, amikor az Új Energiát elkezditek alkalmazni az életetekben. Keresztül mentetek ezen a transzmutáción, amikor is kiléptek a régiből és behozzátok az újat.
 
      Négy új póló 
      Nos, mivel ez egy spirituálisan magasan fejlett csoport, szeretnék rátérni a következő témára, és itt most egy keveset kölcsönveszek Kuthumi Lal Singh-től, aki karakter csapatunk egy másik tagja, és aki nagyon spirituális – szeretnék az idén négy pólót. Igen, vagy lökhárító matrica feliratot….de négy újat.  
      Az első (ír)…és te ebben jó vagy Sart. Készíthetnél egy kis….Látom máris felragyogsz. Ti ketten ott már nyélbe is ütitek az üzletet! (nevetés) Már rakjátok is össze. Még mielőtt elmennétek innen, már előrendeléseket vesztek fel. (Adamus írja: Én Vagyok) Kapok jutalékot? 
      SART: Nem látom. (nevetés)  
      ADAMUS: (folytatja az írást: A Potenciál) Én Vagyok A Potenciál. Ó. Ezzel jó pár embert fel fogtok bosszantani, ami jó. A bosszantás jó. Megmozgatod az energiát. –„Mit értesz azalatt, hogy te vagy a potenciál?” – „Én Vagyok A Potenciál.” „Én vagyok a Potenciálja” a saját életemnek….a saját életedé.
 
      Potenciál buborékok 
      Olyan sok potenciál köröz körülöttetek – bárcsak lenne egy buborék fújó masinám – de képzeljétek csak el, mintha itt lenne ez a kis masina. Képzeljétek el, hogy csak be kell dugni az áramba, és már önti is magából a buborékokat, és az egész terem megtelik buborékokkal. El tudjátok ezt képzelni? Egészen jól néz ki, nem igaz? Mindenhol buborékok szállnak. Ó, szappanos a padló. Ez rendben van, ezek virtuális szappanbuborékok. (nevetés)  
      Tehát a potenciálok – jóval több van belőlük, mint amennyit valaha is láttál. Hogyan vonzod be az életedbe a potenciálokat? (valaki azt mondja: légzéssel) Ez jó. Ez jó. De hadd legyek egy kicsit még gyakorlatiasabb – általában úgy, hogy féltek, kétségbe vagytok esve, szenvedtek és változást akartok.  
      Ez igaz. Ez az, ami a legtöbb változást stimulálta az életetekben. Belefáradtatok a régi útba, ezért ez elhozta nektek a Crimson Circle Awakening Network-öt. (Bíbor Kör Ébredési Hálózat) Ez nem egy rossz dolog volt, mindössze azt mondta a cég: -„Hogyan érjünk el többeket? Hogyan nyíljunk meg? Hogyan osszunk meg?” – és ez elvezetett azokhoz a potenciálokhoz, amik igazából már addig is ott voltak, de nem jöttek elő a gépből, ha értitek, mire is gondolok. Bele voltak ragadva…ragadva…el kell képzeljétek ebben az Új Energiában, hogy bele voltak ragadva ebbe a gépezetbe. Nem jöttek ki onnan, ahonnan ez a többi buborék, amivel telis-teli van az egész terem, igaz?  
      Szóval sok potenciálotok hasonlatos ehhez. Bele vannak ragadva a gépezetbe. Mindössze szappanként vannak benne, és még nem kerültek az utadba potenciálokként. Sokkal több potenciál lesz, mint eddig bármikor – vagy hadd mondjam ezt másképpen – több potenciálnak leszel tudatában.  
      És ez a jó hír. A rossz hír pedig az, hogy azok a potenciálok, amelyek keresztezik az utadat, amelyeknek egyre inkább a tudatába kerülsz, ezek másképpen fognak kinézni, mint a többi potenciál. Nem fogják magukon viselni a dualitás jellemzőit. Dualitás – a régi csata a fény és a sötét között. Az új potenciálok nem tartalmazzák a dualitást. Nincs rá szükségük. Nem tartalmazzák a jót és a rosszat, a maszkulint és a feminint. Ezek összeintegrálódtak. Ezért lehet, hogy egy kissé furának fognak tűnni neked, egy kissé ijesztőek is lehetnek. Ragaszkodni akarsz majd a régi útjaidhoz. Lesz egy hajlamotok a visszahúzódásra, hogy kitartsatok a régi mellett. 
      Arra kérlek benneteket, hogy legalább érezzetek bele az új potenciálokba. Ti magatok teremtettétek meg őket. A tiéd. Már amióta csak létezel, ott vannak a potenciál meződben. És most életre kelnek, de talán egy kissé soknak fogod érezni azokat. Több lesz, mint eddig bármikor.  
      Egyébként nincs olyan, hogy helyes vagy téves. Sok esetben Shaumbra hajlamosak vagytok lefagyni. Azt mondjátok: „Félek, hogy rosszul döntök.”  Te Is Isten Vagy! Isteni Létező Vagy. Nem tudsz rossz döntést hozni. Hű! 
      Oké, szóval több potenciálod lesz, mint eddig bármikor. Térjünk vissza a kérdésre: hogyan vonzod magadhoz a potenciálokat? Hogyan vonzod be a potenciálokat? Nagy részüket a változás iránti vágyaddal, mert már belefáradtál a régi utakba. És még hogyan másként? (a közönség válasza: választás által, a képzelettel) Hallottam a szót. 
      SUSAN: A képzelettel. 
      ADAMUS: A képzelettel. Ó, annyi díjat kapsz ma, hogy nem fogod tudni hova tenni. Képzelet. 
      A képzelet az a képesség, amikor kilépsz az elmédből, túllépsz az elméden. A képzeletet az elme még csak nem is feltétlenül érti meg. Amikor igazán a képzeletedben vagy, akkor annyira túlléptél az elméden, hogy az többé nem tud értelmezni, megérteni vagy analizálni. Ez eléggé félelmetes, mert ilyenkor elengeded. Elengeded. De nem, mert képes vagy beleérezni azokba az energiákba, azokba a potenciálokba. Nem kell kigondolnod azokat. Nem kell azokat sötétként vagy fényként, jóként vagy rosszként elemezned. Beleérzel az esszenciájukba, és megérted, hogy ez mindössze egy tapasztalás. És most már készen állsz arra, hogy megragadd azt. Készen állsz együtt utazni vele. 
      Tehát a potenciálokat a változás iránti vágyatokkal, vagy a nagyon messzire nyúló képzeletetekkel vonzzátok magatokhoz, ami túl van a szín spektrumon, túl van a fizikai jellemzőkön. A képzeleteddel ott jársz, amit mi a kristály birodalmaknak nevezünk. Ez még inkább tudatára ébreszt a potenciáljaidnak, és vonzani kezdi.  
      Egy nagyon lényeges pont, ahogy itt állok a buborék fújó gépezet előtt – már mindenhol buborékok repkednek, az összes potenciál kiáramlik – és egy nagy kérdés jön elő a Shaumbrából: -„Mi van akkor, ha lemaradok egy potenciálról? Mi van akkor, ha meg kellene nyernem a lottó ötöst?” – kérdezhetitek. „Mi van akkor, ha fel kellett volna hívjon egy olyan rokonom, akiről soha nem gondolnám, hogy pénzt akarna küldeni nekem?” –és én erről lemaradtam, mert nem voltam otthon, az üzenetrögzítőm pedig tönkrement?” – mivel a legtöbb elektronikus dolgotok mostanság tönkremegy. Tehát mi történik? Lemaradsz egy potenciálról. 
      DAVID: Visszatér. 
      ADAMUS: David kap egy Adamus díjat, és… 
      LINDA: Félsz a tárcámtól? 
      ADAMUS: …és egy ölelést. Egy ölelést. (megöleli David-et) 
      DAVID: Köszönöm. (a közönség tapsol) 
      ADAMUS: Tehát az visszatér hozzád. Soha nem veszíted el. Tehát tegyük fel, hogy az a buborék kiszáll a gépezetből, majd ugrik, csattan egyet, és lezuhan a padlóra, és szappanná válik. Ez nem veszett el, drága barátaim. A potenciál talán átmenetileg eltávozott egy másik dimenzióba, kiment a létezésből. Jut eszembe, ez nagyon hasonlatos a fizikához. A részecskék ki-bejárkálnak a tudatosságból vagyis abból, ami fizikai valóságnak látszik, de visszatérnek. Mind visszatérnek. 
      Egyetlen potenciálról sem tudsz lemaradni. Ez egy dolog, amitől hajlamosak vagytok félni – „Mi van akkor, ha lemaradok róla? Mi van akkor, ha a megfelelő helyen kell lennem a megfelelő időben?” – A megfelelő helyen vagy a megfelelő időben. Szóval lazulj el! Vedd könnyedén! Vegyél egy mély lélegzetet! Az a potenciál biztosan vissza fog térni. A potenciálokat nem lehet elpusztítani. Nem lehet lerombolni. 
      Ez egy érdekes filozofikus makyos megbeszéléshez vezet. Lehet új potenciálokat teremteni? 
      DAVID: Igen. 
      ADAMUS: Igen, igen. 
      DAVID: Még egyet. (még egy ölelést akar) 
      ADAMUS: (nevetve) Micsoda mohó egy alak! (nevetés) Egészen mostanáig azt kellett volna, hogy mondjam, hogy nem, nem tudtok új potenciálokat teremteni, de úgyis olyan sokból választhattok, hogy ez nem igazán számít. Nincsenek kihasználva. De nemrégiben elkezdtétek annak folyamatát, hogy új potenciálokat teremtsetek. Ezt kellett, hogy tegyétek, mivel minden potenciál, amivel ezidáig rendelkeztetek – egyetlen egy kivételével – a Régi Energiás dualitáson alapult – fény kontra sötétség, maszkulin/feminin. Tehát minden egyes potenciálotok ebből lett megteremtve. 
      Volt egy potenciál, egyetlen egy apró kis buborék, amit Új Energiának hívtak, és ez mindig is veletek volt. A Lelketek egész történelmében, múltjában ott volt, de nem jött elő egészen mostanáig. Ez az Új Energiára vonatkozó potenciál most lényegében megadta nektek a több potenciál potenciálját. Olyan ez, mint a dzsin, akitől hármat kívánhatsz, de ez olyan, amelyik minden kívánságodat teljesíti. Te teremted meg őket. Ezek a te potenciáljaid. Azt kezdesz velük, amit csak akarsz. Ezek a te potenciáljaid. 
      Akkor erre most vegyünk egy mély lélegzetet! 
      Te vagy a potenciál. Te vagy az Én Vagyok potenciál.
 
      A következő póló 
      Tehát akkor most jöjjön a következő póló! Készen állsz Sart? (Adamus írja: Vagyok, Aki Vagyok) Vagyok, Aki Vagyok (ír: mert nem…valaki beszól: -„mert nem érdekel”) Rímeljen is! (nevetés, ahogy befejezi az írást) –„Vagyok, Aki Vagyok, mert teszek rá magasról” – Nagyon sok embernek fog ettől égnek állni a haja, ha egy ilyen pólóban látnak majd benneteket, de csak tegyétek meg mindenképpen: -„Vagyok Aki Vagyok, mert teszek rá magasról” 
      Drága Shaumbra, amikor nem magasról teszel rá, amikor érdekel, akkor azzal kiblokkolod az Én Vagyok-ot. Nagyon sok embernek nehéz elfogadni, amikor azt mondod: -„Nem érdekel. A Szellemet nem érdekli.” – „Nos, de nekünk ezzel törődnünk kell…” 
      LINDA: Csak a fordítás kedvéért a „magasról teszek rá” ugyanazt jelenti, mint a „nem érdekel”? 
      ADAMUS: Hasonló.  
      LINDA: Csak a fordítás kedvéért.  
      ADAMUS: Hasonló, de ezeket mind bele lehet helyezni ugyanabba a kategóriába: „Teszek rá” „Nem érdekel.” Tóbiás kedvenc szavai a Nagy Piramisból: -„Nem számít.” Nem számít. Nem számít.  Az emberek beleragadtak abba, hogy nekik igenis számít, ők igen is törődni akarnak. Sőt mi több, annyira a részükké válik, hogy ezzel akarják megindokolni a létezésüket. Mindig törődniük kell valamivel. Kell, hogy legyen valami szenvedélyük. Kell, hogy legyen egy küldetésük, szükségük van célokra és okokra. Ez tarja őket mozgásban. Ez tartja őket nagyon becsületesnek és tisztességesnek. 
      Végeredményben a valódi Én Vagyok Jelenlétben, ez nem számít. Tényleg nem számít. Engem nem érdekel. Teszek rá. Nem számít, mert minden tökéletes. Minden rendeződik. Te Is Isten Vagy. Ne küzdj ellene! Ne törődj már vele! 
      Ismételten, ez sok embert fel fog bosszantani, de „nekem nem számít, teszek rá, hogy ha a halak megdöglenek, és madarak hullanak alá az égről”. De komolyan. Nem kell ezt a vállatokon cipelnetek! Nem kell megmentenetek a delfineket vagy a bálnákat vagy a tűzhangyákat – jaj, a szegény tűzhangyákat – vagy a poloskákat. (nevetés) Nektek nem ezek az indokaitok. Ezek nem a ti indokaitok, és különben is, amikor belementek az ok-okozatba, amikor azt gondoljátok, hogy magatokra kell vennetek minden okot, akkor ettől jól érzitek magatokat. Ettől fontosnak érzitek magatokat. Megmentitek a világot – igen, ti meg Lancelot, megmentitek a világot – pedig ezzel igazából csak a dualitáshoz járultok hozzá. Csak a régi problémákat erősítitek. 
      LINDA: Geoffrey hallja, amit mondasz? 
      ADAMUS: Ó, igen. Ó, igen. 
      Tehát Vagyok, Aki Vagyok, mert teszek rá magasról. Vagyok, Aki Vagyok, mert minden dolgot elfogadok olyannak, amilyen. Minden dolgot olyannak, ahogy a maga tökéletes létállapotában van.  
      Milyen sokkoló egy ilyen pólót nyilvánosan viselni. Az emberek azt mondják majd: „Nos, neked ezzel törődnöd kell. Törődnöd kell a politikával. Törődnöd kell a környezettel.” – Nem, mert igazából sokkal hatékonyabb vagy a tudatosság potenciális változásában akkor, ha nem ragadsz bele a drámába. Azzal, ha nem ragadsz bele az összes drámába. 
      Tehát ez volt a második. A harmadik feliratot a távozásom előtt adom meg, de ezzel drága Shaumbra…négy van, de ma csak hármat adok meg. Egyet megspórolok.
 
      Kérdések és válaszok 
      Tehát drága Shaumbra, maradt egy pár percünk a kérdések és válaszokra. (a közönség meglepődik) Örömmel fogadom a kérdéseket, amióta csak voltak, de másfél éve tényleg véget vetettünk itt a kérdés-válaszoknak. De mivel sok kérdésetek van az elkövetkezendőkre vonatkozóan, örömmel fogadom őket. 
      LINDA: Most? 
      ADAMUS: Várhatunk éjfélig is! 
      KÉRDÉS ALAYATÓL: Köszönöm. 
      ADAMUS: Igen. 
      ALAYA: Itt van ez a rengeteg buborék, az összes potenciál, ami itt köröz körülöttünk, és honnan tudjuk, hogy melyiket válasszuk? Hogyan…úgy értem olyan sok van, és néha ez összezavar. 
      ADAMUS: Igen. És mi a válaszod? Én azt mondtam, hogy mi fogjuk a kérdés válaszokat megcsinálni. Azt nem mondtam, hogy én fogom azokat megválaszolni. (nagy nevetés) Igen, szeretném tudni a választ. 
      ALAYA: Igazából értem. 
      ADAMUS: Szóval itt van ez a sok-sok potenciál… 
      ALAYA: És igazából megjött a válasz, mert … 
      ADAMUS: Igen! Hát nem csodálatos? 
      ALAYA: Igen, és nos, a többi szétpukkan, és egy fog megjelenni. 
      ADAMUS: Igen. 
      ALAYA: És ez az, amelyik következik. 
      ADAMUS: Pontosan, és 
      ALAYA: Köszönöm. 
      ADAMUS: Bármelyiket választhatod, amelyiket csak akarod. És lényegében én azt javasolnám, hogy nézd végig az összeset, mert ahelyett, hogy azt mondanád: -„A legnagyobb, a legaranylóbb opportunista megoldást választom.” – nézd végig mindet. Ez több, mint 31 íz, és te nem vagy csak egyre lekorlátozva. Igazából képes vagy egyszerre, egy időben több potenciált is megtapasztalni. Nem kell, hogy mindez itt a fizikai valóságban legyen, és elkezdheted megtapasztalni azokat.  
      Felismered, hogy most is álmodsz. Miközben itt állsz és nagyon is ébren vagy, vannak olyan részeid más dimenziókban, amik nagyon is aktívak. Általad ők is elkezdhetik megtapasztalni a potenciálokat. 
      ALAYA: És a buborék fújó gépezet soha sem áll le.
   
      ADAMUS: A buborék fújó gépezet…. 
      ALAYA: Tudod, ez….és egy buborék…. 
      ADAMUS: Megteremtheted azt az illúziót, hogy a buborék fújó gép csak egyszer-egyszer fúj ki magából egy buborékot, de lényegében soha sem áll le.  
      ALAYA: És az egyik buborék elvezethet egy másikhoz. 
      ADAMUS: Abszolút. 
      ALAYA: És kiterjedhet egy másikká. 
      ADAMUS: Abszolút. 
      ALAYA: És lehetnek buborékok a buborékon belül is. 
      ADAMUS: Abszolút! Á, briliáns! (a közönség tapsol) És ez az élet öröme! 
      ALAYA: Ez tényleg mókás lehet! 
      ADAMUS: Ez az élet öröme. És egyetlen buborék sem bánhat téged, ha hiszed, ha nem, mert teszel rá. (nevetés) Csak azok a dolgok bánthatnak, amik számítanak neked.  
      ALAYA: Szép. Igen, igen, igen. 
      LINDA: (Adamus a vállára akasztotta Linda táskáját, amiben az Adamus díjak vannak, de ügyetlenkedik vele) Ez nem valami ügyes. 
      ADAMUS: Túl meleg van egy sálhoz, köszönöm, de meleg van itt. 
      ALAYA: Köszönöm. 
      ADAMUS: Igen. Nagy itt a hőség. 
      ALAYA: Igen. 
      ADAMUS: Igen, de szeretném azt a kalapot felpróbálni. Igen, köszönöm. Nos, ez nem egészen stimmel. Nagy a feje. (Cauldre-nek) Igen. 
      Szóval kitűnő. Kitűnő válasz. Köszönöm. 
      ALAYA: Nos, köszönöm a lehetőséget, hogy ezt átfuttassam. 
      ADAMUS: Igen. 
      LINDA: Következő kérdés. 
      ADAMUS: A táskád elromlott. (nem tudja becsukni, visszaadja Lindának) 
      LINDA: Ez szép munka volt! 
      ADAMUS: Oké, akkor jöhet a következő kérdés. Nagyszerű. Igen. 
      SHAUMBRA 2: (férfi) Itt vagyok. Teremtem a saját valóságomat – a mi saját valóságunkat. 
      ADAMUS: Igen. 
      SHAUMBRA 2: És amikor meg vannak a potenciáljaink, és eldöntjük, hogy mit akarunk, akkor a dolgok nem igazán úgy alakulnak, ahogy szerintünk alakulniuk kellett volna, vagy nem úgy vannak, ahogy mi szeretnénk. 
      ADAMUS: Igen. 
      SHAUMBRA 2: És mi mindig eltűnődünk: - „Ha nem úgy történt, akkor talán ez az, amit teremtettem.” 
      ADAMUS: Igen. 
      SHAUMBRA 2: De egy másik részünk azt mondja… 
      ADAMUS: Ez az, amit kontrolláltál. 
      SHAUMBRA 2: Nos igen, tudod az egyik oldal azt mondja: -„Nos ha ez nem abba az irányba ment, akkor ez talán azért van így, mert ezt teremtetted. A másik oldal pedig azt: Nem, hiszen én tudom, hogy tényleg abba az irányba akartam menni.” 
      ADAMUS: Igen. 
      SHAUMBRA 2: Tehát itt van ez a folyamatos küzdelem, és…. 
      ADAMUS: Igen, igen, és ez egy kitűnő, kitűnő megfigyelés. És mi a válasz? 
      SHAUMBRA 2: A válasz minden bizonnyal az, hogy mi magasról teszünk mindenre. (nagy nevetés és taps) 
      ADAMUS: Egy bizonyos értelemben, igen. Egy gyönyörűséges értelemben véve, tényleg számít ez – az emberi aspektusodat kivéve – tényleg számít, ha megteremtesz valamit, hogy az milyen irányba mozdul el? Nem igazán. Végeredményben nem. Ez a teremtés és a kifejeződés öröme. 
      A csalódottság akkor jön, amikor az emberi aspektus egy értéket társít, vagy egy elvárása van, és azt mondja: -”Ennek így kell kinéznie!” Mi lenne, ha nyitottan próbálnád, szabad teremtést, elvárások nélkül, mert: -„Egyszerűen teszek rá magasról. Egyszerűen csak jó érzés megteremteni, majd nyitva hagyni, hogy kiterjedhessen, és a saját útját járhassa.” 
      És ekkor érdekes alkalmad adódik megfigyelni, ahogy ez a teremtés, a te életet adó lélegzeteddel, elkezd önálló életre kelni, ami a te életed része, és felveszi a maga áramlását és mintáit. Ennek nem az elme vagy az emberi elvárások szerint kell bemintázódnia. Ez, bizonyos értelemben véve egy sokkal nagyszerűbb, sokkalta tágabb, mint amit az elme egyáltalán el tudna képzelni. Azt mondanám, hogy az idén az lesz az egyik legnagyobb kihívásunk, hogy túllépjetek azon, ami az elmében le lett korlátozva, be lett határolva, és továbbra is együtt haladni az elmével természetesen, az egész TudatTesttel, de kiterjedve. Köszönöm. 
      Próbáljátok ezt meg, kifejezetten most, amikor az energiák ennyire magasak és erősek, mint mostanság. Próbáljátok ezt meg – egy teremtést - majd csak engedjétek, hogy megnyíljon és kiterjedjen, anélkül, hogy kontrollálnátok. Egyszerűen csak engedjétek el! Olyan ez, mint amikor fogsz egy játékhajót, vízre teszed azt, és anélkül, hogy azt mondanád, hogy: -„Át kell menned a túlsó partra!” vagy a „A szigetre kell menned!”, és anélkül, hogy megpróbálnád azt erőltetni telepatikusan, vagy az érzékszerven túli észleléseddel, egyszerűen csak azt mondod: -„Ez az én teremtésem. Most akkor merre megyünk?” – majd figyeled, és megérted, hogy egész idő alatt a tökéletes utazást fogja bejárni. A tökéletes utazást, egy olyan utazást, ami tapasztalásokon vezethet át, ami viharos vizeken visz át, vagy kiköt a parton, vagy uram bocsá’ belecsap egy villám, vagy madarak zuhannak alá az égből. De mindez a lelked szépségének és bölcsességének a része, figyelni ennek az egésznek a kibontakozását anélkül, hogy amiatt aggódnál, hogy rossz dolgok történhetnek, vagy hogy mások ebben kárt tehetnek. Emiatt soha többé nem kell már aggódnotok, igazán. Igazán. Tehát jó, jöhet a következő kérdés.  
      LINDA: Senki sem emeli fel a kezét. (nevetés) Valaki? 
      JEAN: Szia Adamus! Mennyi befolyásod volt arra, hogy nemrégiben kiadásra került Mark Twain eredeti terjedelmű önéletrajza? 
      ADAMUS: Igen. És mi a válasz? 
      JEAN: Minden? (valaki szól: „Ő írta.”) 
      ADAMUS: (nevetve) Legyen elég annyi, hogy már itt volt az ideje. Lényegében nem befolyásoltam semmit, mert tényleg nem törődöm ezzel. De a potenciálok a megfelelő időben és helyen találkoznak az energiával. Tehát amikor eljön az idő, akkor az megtörténik.  
      És ez tulajdonképpen egy jó téma, mert nagyon sok dolog fog a felszínre kerülni szó szerint a föld alól ebben az évben. Ez…beszéltek a WikiLeaks-ről (egy nemzetközi nonprofit szervezet, amely kiszivárogtatott kormányzati és egyéb dokumentumokat publikál az interneten, miközben forrásainak névtelenséget biztosít.- a ford. megj.), és teljesen mindegy, hogy mit gondoltok róla, ez mindössze egy eszköz, ami által a dolgok nyilvánosságra kerülnek. Eldugott dolgok – csalások, megtévesztések, hazugságok – ezeknek a felszínre kell jönniük. Ki kell derülniük. Nagyon sok ilyet fogtok látni az idén. Némelyikük mondhatni sokkoló lesz nektek embereknek, de azoknak a szervezeteknek is, akikről lerántják a leplet. Ez még több konfliktushoz és vitához fog vezetni. Ez olaj lesz a tűzre az új tudatosságba való átmenet idején, ami az Én Vagyok tudatosság. Tehát kitűnő. Jó kérdés, köszönöm Jean. Jó válasz. 
      TRISH: Hello! Nehézségeim támadnak, hogy rájöjjek mik a saját érzéseim, és melyek azok, amiket másoktól veszek fel. Hogyan tudom ezt megkülönböztetni? 
      ADAMUS: Igen. És a válasz? 
      TRISH: Nem tudom. Ezért is kérdezem. 
      ADAMUS: Nem, tudnod kell. 
      TRISH: Tudom? 
      ADAMUS: Igen, abszolút. Ezért is van a kezedben a mikrofon, mivel már tudod. 
      TIRSH: Nem hinném.   
      ADAMUS: Jó, akkor én kérdezlek téged. Úgy csinálok, mintha te lennél én. Én vagyok Trish és te vagy Adamus, és azt mondom neked, hogy: -„Egyszerűen nem tudom. Mit kellene tennem?” 
      TRISH: Hát nem tudom! 
      ADAMUS: Igen. Honnan tudod, hogy mi a sajátod? Én kérdezem. 
      TRISH: Értem. 
      ADAMUS: Nem tudom mi a sajátom, és mi a tömegtudaté. Olyan sok gondolat kavarog. Ebben a teremben is jelen vannak most gondolatok. Vannak olyan gondolatok, amik városokból erednek, és ott köröznek a levegőben és mindenhol. Most már fogalmam sincs, melyik az enyém. 
      TRISH: Pont így érzem magam.(nevetés) 
      ADAMUS: Nem, neked most Adamusnak kellene lenned – a bölcsnek. (nevetés) És te meg valami okosságot mondasz. Mondjuk azt kellene mondanod: -„Teszek rá.” 
      TRISH: Teszek rá! (nevetés) 
      ADAMUS: Jó, és…..teszek rá és – nem számít, ezt is szoktam használni – és lényegében csak azok a gondolatok a sajátjaid, amelyeket választod. Az összes többi nem a tiéd, beleértve ebbe az aspektusaid cuccait, az elmúlt életeidet, az őseidet, és minden mást is, ami éppen keresztüláramlik – a városokból, a repülőterekről, a kormányból, a politikából, a földönkívüliektől és a rossz angyaloktól. Azok nem a tieid. Ezek most is bombáznak téged, és engem is. Mindezekkel az energiákkal bombáznak téged. De csak az a sajátod, amelyiket választod. 
      Mindenhol fellelhetőek a pszichikus manipulátorok, vannak szándékos pszichikus támadások, amik megpróbálják veled azt gondoltatni, hogy rosszak a gondolataid. Ez nem számít, de néha csak mókás, ha számít. Vannak olyan csoportok, akik szó szerint támadják az emberi tudatosságot az energiákkal. 
      Ez a csoport, akiről az előbb beszéltem, spirituális csoportnak tartja magát, és ők egyben a mennyország zászlaja alatt is tevékenykednek – időnként ez egy jókora zászló – de filozófiai értelemben nem hiszik, hogy az emberek elég bölcsek vagy elég okosak ahhoz, hogy kezeljék a saját szuverenitásukat. Nem hiszik, hogy az ember lehet Isten. Azt gondolják, hogy az embereknek még mindig tanulniuk kell. Azt hiszik, hogy valami öröklötten hibás az emberekben, ezért nekik kontrollálniuk, strukturálniuk, szervezniük, vezetniük és hipnotizálniuk kell az embereket. De…mmm mmm mmmm. (nevetés, mert megáll, hogy átöleljen és megcsókoljon valakit) De miért? De miért? 
      Ti pedig beengeditek ezeket a jelzéseket, hogy nem érdemlitek meg, hogy nem álltok készen, hogy valami alapvetően hibás az emberi természet kapcsán, hogy rosszat tettél a múltban, és ti pedig ezt magatokkal hurcoljátok. Ez a csoport magasan spirituálisnak tartja magát. Állandóan a mátrixról beszélnek. A mátrix a hibás, és ti ennek a részei vagytok, és ők meg fognak menteni benneteket. (Adamus köp egyet) Suzy, ez a szőnyegre ment és nem a padlóra. 
      Tehát visszatérve a kérdésedre. Csak azok a dolgok a tieid, amit választasz. Amit választasz. És bármit választhatsz, amit csak akarsz. Választhatod azt is, hogy őrült vagy fura gondolataid legyenek, vagy bármi mást is, de csak azok a dolgok a sajátjaid, amit te választasz.
 
      A következő póló 
      És akkor most következzen a harmadik póló, a negyedik pedig majd később, mert ez vezet el a témához. 
      Harmadik póló. Készen állsz Sart? 
      SART: Készen. 
      ADAMUS: Nem birtoklod azokat, mindössze…. 
      SART: Én csak…. 
      ADAMUS: Segíted a létrejöttüket. 
      SART: Csak kisegítek mindenkit. 
      ADAMUS: 2011-re….ez egy nagyon spirituális mondás egy pólón. (ír) Légy bölcs….(nevetés, mert eltakarja az írását) –„Légy bölcs, minimalizálj!” 
      LINDA: Ez olyan valószínűtlen, mint a befagyott pokol . 
      ADAMUS: Az. (nagy nevetés) Ó igen, aztán meg majd jössz, és azt mondod: Adamus, a pokol befagyott. Mit tegyek?” És én mit fogok neked mondani kedvesem? 
      LINDA: (fura gunyoros hangon) „Hallgatnod kellett volna Geoffrey-re!” 
      ADAMUS: Ilyet soha nem mondanék! Rám kellett volna hallgatnod! Azt fogom mondani: -„Miattad fagyott be a pokol, ki tudod olvasztani!” Én beleraktam magam a kristályomba, a börtönömbe, de ki is tudtam onnan szedni magam. Szóval ezt fogom majd mondani.  
      Légy bölcs, minimalizálj! Magatokkal hordoztok olyan felesleges gondolatokat, amik igazából nem is a tieitek. Tényleg, tényleg nem. Van egy játék az elmében, ami ezt mondja: -De ez biztosan én vagyok.” –Ez egy aspektus játszma, nem igaz Aandrah? Ez egy aspektus játszma. Ez a tömegtudat. Hipnózis. Ez az egész szemét, és nem a tiéd. Nem a tiéd. Ezért is intéztem hozzátok kihívásokat és ezért is bosszantottalak benneteket – legalábbis remélem – hogy megszabaduljatok a hitrendszereitektől. Ez mind makyo, extra poggyász. 
      Ez az év nagyon intenzív lesz – és fantasztikus, de nagyon intenzív  – és az összes felesleges poggyász lényegében….nos azt vagy elengeditek, vagy ki lesz tépve a kezetekből – általad, na nem a tudatos éned, hanem az okos éned által.  
      Tehát légy bölcs, minimalizálj az idén és jövőre kifejezetten, mert itt van ez a rengeteg energia, ami be akar jönni és szolgálni akar téged, mert készen állnak a szolgálatodra kedvesem. De nem tudják ezt tenni, amennyiben még ott van az a sok zűrzavar, rendetlenség és szemét, amiket magaddal cipelsz – fizikai szemét és érzelmi szemét. 
      Néhányan – nos, nem te Elizabeth, de egy páran még régi sebekkel bírtok – érzelmi sebek ezek - amikhez úgy ragaszkodtok, mint a becsületrendhez. Engedjétek el őket, mert ezek már tényleg nem a sajátjaid. Vagy vessétek bele a tűzbe, transzmutáljátok őket! Még egy fahasábot tegyetek a tűzre, mert a mi transzmutációs tüzünk meglehetősen kicsit. Hatalmas tüzet kell rakni az alkímiához, és ez elijeszti a szellemeket! Nem, nem! (nevetés) 
      Arra kérlek benneteket, hogy először is vegyétek szemügyre a fizikai elemeket magatok körül! Mennyi olyan háztartási edényed van a konyhában, amit tényleg használsz? Hány darab diótörőre van igazán szükséged? Nem a te gyűjteményedről van szó (Mondja Lindának), de….(nevetés) 
      Hány darab tojásszeletelőre van igazán szükséged? Csak vessetek erre egy pillantást! Nézzétek csak meg, mennyi mindent felhalmoztatok. Nézzétek csak meg a szekrényben lévő ruháitokat! Nézzetek csak be a garázsotokba! – Ez – igen, sajnálom, ezt a témát nem kellett volna felhoznunk – de ez az az időszak, amikor el akarjátok engedni azokat a dolgokat. Azért akarjátok elengedni őket, mert lesz bőven elegendő energia az idén. És azért is, mert amikor tele vagytok ezzel a felgyülemlett érzelmi, fizikai, energetikai szeméttel, akkor az új dolgok nem igazán tudnak túl jól bejönni. Ezért az vár. Türelmesen vár, amíg helyet csinálsz neki. Ezért távol marad. Minimalizáljatok az idén! 
      Minimalizáljátok a logikátokat, a gondolkodás módotokat. Nagyon-nagyon régi minták szerint elemzitek a helyzeteket, és gondolkodtok. Ez hajlamos egy útvesztővé  válni. Az elme szereti megbonyolítani a dolgokat. Hogy miért? Nos azért, mert akkor oka van a létezésére. Ezért aztán szándékosan teremti a bonyolultságot. Egyszerűsítsetek! Létezik a gondolkodásnak egy egyszerűbb válfaja. 
      Bármikor, amikor egy probléma adódik az életedben, kifejezetten ebben a hónapban, álljatok meg egy pillanatra! Ne menj vissza és ne a régi módon gondold azt át! Érezd azt át! A régi út roppant zsúfolt és zűrzavaros, energetikailag igen hatástalan, elképesztő mennyiségű energiát emészt fel, és rettenetesen kifárasztja az embert. És amikor nagyon elfáradsz, akkor néha hajlamos vagy kimenni, és más emberektől lopni az energiát. És erre már semmi szükséged, hiszen minden ott van benned. Minden pontosan itt van. 
      Még két kérdés, és aztán rátérünk a negyedik pólóra. 
      LINDA: Valaki? 
      SHAUMBRA: (nő) Szerintem félnek. 
      LINDA: Félnek kérdezni. Most nézd meg mit tettél! 
      ADAMUS: Nem, nem, nem. Ott hátul! 
      JOE: Honnan tudjam, hogy veled beszélek, vagy valami őrült lehasadt aspektussal vagy egy földönkívülivel vagy esetleg Mark-kal?  
      ADAMUS: Rendben. Rendben. 
      JOE: Vagy Sart-tal. 
      ADAMUS: Amennyiben svájci akcentusa van, akkor az minden bizonnyal Mark. (nevetés) És a te válaszod? 
      JOE: Gőzöm sincs. 
      ADAMUS: (nevetve) Ó nem, következő. Mi a válaszod? Honnan tudod, hogy a körülötted lévő létező… 
      JOE: Csak van. 
      ADAMUS:…egy Felemelkedett Mester vagy egy idióta – a halott idióta? Honnan tudod, hogy az én vagyok vagy pedig Linda? 
      JOE: Úgy érzem, hogy az, amit akkor éppen magamnak mondok, és néha meg szerintem hagyom, hogy az legyen, ami, és időnként pedig eltévedek az útvesztőben.  
      ADAMUS: És miért van ez a kombináció? 
      JOE: Honnan ez az őrület, érted mit akarok mondani, mint egy őrült gondolat vagy…. 
      ADAMUS: Rendben. Térjünk vissza az alapokhoz! Isten Vagy. Szuverén vagy. 
      JOE: Valóban. 
      ADAMUS: Tehát te választasz. Vagy George Bush? 
      LINDA: Nem, ő a döntéshozó. 
      ADAMUS: Döntéshozó. Abszolút. 
      JOE: Ő a döntéshozó. 
      ADAMUS: Ez a kettő ugyanaz. Tehát te választasz – és akad itt egy érdekesség. Az elme trükközik –„Nem tudom kivel beszélek. Nem tudom, hogy ez Adamus-e? Nem tudom…talán Kuthumi.” Talán ez volt a mai játék. Ez igazából Kuthumi, és úgy tesz, mintha én, Adamus lennék. Nem, én azt mondtam volna: -„Namaste” Csak ez csúszott volna ki. Nem tudom mi van. (nevetés) 
      SHAUMBRA. Megtetted.  
      ADAMUS: Pontosan. Tehát akkor honnan tudod? Onnan, hogy az ahmyo állapotában teljes a bizalmad. Amikor választasz, akkor pontosan azt fogod kapni. Azt fogod kapni. Ha azt választod, hogy összezavarodj, ahogy a legtöbb ember szokta tenni – „Egyszerűen nem tudom. Nem tudom a választ. Össze vagyok zavarodva. Nem tudom mit tegyek. – nos, akkor pontosan azt is fogod kapni. És akkor aztán tényleg össze vagy zavarodva, és nem tudod, hogy ki beszél, és nem tudod mi áramlik keresztül. Már csak azt sem tudod, hogy miben higgyél többé. 
      Amikor választasz, akkor a kivel való összekapcsolódást választod, hogy kivel akarsz beszélni? Mark-kal? (Mark bólint) Akkor ti ketten kimehettek a hátsó terembe egy kis időre! 
      JOE: Nos, szóval angolul beszélsz, amikor velem beszélsz, vagy pedig… 
      ADAMUS: Egyáltalán nem! 
      JOE: Sejtettem. 
      ADAMUS: Franciául. 
      JOE: Szóval én mondom magamnak, amiről azt gondolom, hogy te…én értelmezem azt, amit te…(nevetés) 
      ADAMUS: Amikor én általad beszélek – amikor Cauldre nincs jelen, csak te meg én – akkor nem használunk szavakat. Az angyalok nem beszélnek angolul vagy franciául, vagy semmilyen nyelven – egy páran beszélnek franciául, de nem eléggé – mi érzésekben és energiában szólunk hozzád. Nincs szükség a szavakra. És lényegében a szavak tényleg eltorzítják, lekorlátozzák az üzenetet. 
      Megosztok veled a szívből, egyetlen szó nélkül valami szerfelett csodálatosat. De utána le kell azt hoznom szavakra, hogy az elméd megérthesse. De éppen most küldtem neked egy nagyon… üzenetet. És ha hagyod, hogy befogadd, tudni fogod, hogy mi volt az. De ekkor az elme közbelép és azt mondja: -„Nos nem vagyok benne biztos, hogy tényleg azt mondta-e, hogy mennyire bámulatosnak tart” – pedig azt mondtam. De egy nagyon gyönyörűséges Namaste-féle módon. (Adamus nevet) 
      Tehát drága Shaumbra, lejárt az idő. Még egy kérdés jöhet nagyon gyorsan, és utána következik a negyedik póló. 
      LINDA: Ott a magasban van egy kéz. 
      ADAMUS: Te vagy az egyetlen, fiam. 
      CHRIS: Úgy értem, én… 
      LINDA: Várj, várj, várj! (hozza a mikrofont) 
      ADAMUS: Kérdés, amit neked kell megválaszolnod. 
      CHRIS: Én azt teszem lényegében, amit akarok. De kicsit aggódom a hallottak miatt. Talán rosszul értelmezem a dolgokat, de én jó szándékkal üdvözöllek itt téged. És, amennyiben te jó vagy, akkor fenntartom ezt az üdvözletet. 
      ADAMUS: Én se jó, se rossz nem vagyok, ezt le kell szögeznem. 
      CHRIS: És ennek az igazsághoz van köze. 
      ADAMUS: Mi a kérdésed? 
      CHRIS: Az, hogy mi az igaz. Ha jó vagy, akkor üdvözöllek, ha nem vagy az, akkor nem üdvözöllek. 
      ADAMUS: Adamus… vagy Tóbiás… 
      CHRIS: Adamus. És Gregory-nak több szabadságra van szüksége, hogy saját maga legyen. Vagy mi is a neve? Geoffrey, Gregory? Ez a mi véleményünk, és ahogy már tudod, mi tiszteletben tartjuk az igaz emberi lényeket. 
      ADAMUS: Igen. 
      CHRIS: És a kérdés nem is annyira neked szól. A kérdés az, hogy mit fogsz tenni akkor, ha az az igazság, hogy te gonosz vagy, és nekem ez számít? Érted mit mondok? 
      ADAMUS: Mm,hm. 
      CHRIS: És ha igaz, hogy te jó vagy, és jó szándékok vezérelnek, és ha azt javasolnád, hogy az emberekkel törődjenek ennek a teremtésnek a madaraival és halaival, akkor az azt jelentené, hogy jó vagy. De ezeket a dolgokat figyelmen kívül hagyni?  
      ADAMUS: Gonosz. 
      CHRIS: Számomra. 
      ADAMUS: Igen. 
      CHRIS:….mindannak alapján, amiről beszéltél. 
      ADAMUS: Igen. Engedd meg… meg fogom válaszolni a kérdést, és két percünk van. 
      CHRIS: Ez nem egy kérdés, hanem egy felkérés. 
      ADAMUS: Amikor – és most Cauldre, Gregory, Geoffrey kéri, hogy ezt meséljem el – amikor Tóbiás először jött Cauldre-hoz 1997-ben, amikor még természetesen nem volt csatornázó, és nem is feltétlenül volt spirituális akkoriban. De hirtelenjében Tóbiás megmutatkozott Cauldre, Gregory, Geoffrey, amelyiket választod – előtt egy repülőn. Nagyon is ismertté tette előtte a jelenlétét. Geoffrey azonnal azt kérdezte: - Te a fényből vagy a sötétségből jöttél? És erre Tóbiás válasza – ami megérne egy másik pólót – az volt: -„Ezt neked kell eldöntened.” 
      Ha azt mondom neked, hogy a fényből jöttem, akkor honnan tudod, hogy nem hazudok? Ha azt mondom neked, hogy a sötétségből jöttem, akkor a sikító frászt hozom rád. Ezért te döntesz. Te döntesz. Fény vagyok vagy sötét? 
      EDITH: Rád bízza a választást. 
      ADAMUS: Gonosz vagyok? Jó vagyok? Számít? Ez a dualitás régi játszmája, amit az emberek folyton játszanak – elkülönültség, megosztottság, fény, sötétség. Minden dolgok magjában, drága barátom, drága fiam – aláhúzom a fiam szót, ha érted mire gondolok – nincs se fény, se sötétség. (Chris elkezd mondani valamit) Elég volt. Nincs se fény, se sötét. 
      A negyedik póló teljesen ideillik. Negyedik póló –  készen állsz Sart? 
      SART: Naná. 
      ADAMUS: Minden jól van a teremtés egészében, ezért ünnepeljünk! (a közönség tapsol) 
      És Én Vagyok Aki Vagyok, a Szuverén Birodalom Adamusa. Adios amigos.
 

      (Fordította: Telegdi Ildikó – telegdiildi@globonet.hu) 
          
Megjegyzés: Aki úgy érzi, hogy szívesen támogatná  anyagilag is a Shoudok fordításainak munkáját, az alábbi bankszámlaszámon megteheti:
Telegdi Ildikó  OTP BANK Rt. 11773339-00984762
Minden eddigi és ezt követő felajánlást előre is szívből köszönök: Telegdi Ildikó  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése