2011. november 11., péntek

A (KÖVETKEZŐ) SOROZAT:
12. SHOUD: „A Szellem Jelen Van” - Adamus közreműködésével, Geoffrey Hoppe csatornázásában
Elhangzott a Bíbor Körben,
2011. július 2-án
Vagyok, Aki Vagyok - tévedés nélkül - a Szuverén Birodalom Adamusa.
Teljesen integráltan St.Germain-nel a mostani Sedona-i összejövetelünk után, a minden helyen tartott összejövetelek után. Én így választom a saját integrációmat. (nevetés)
Erről jut eszembe, mennyit mutat ma a makyo szint mérő? Mekkora a makyo szint ebben a teremben? Alacsony? Magas? És mi a helyzet a makyoval online? - hm - ezt a kamerát kérném Roy, egy ideje már nem voltál itt - (a kamerába beszélve) - mekkora a makyo szintetek nektek, egyesével mindannyiótoknak, akik online-on néztek bennünket? Egy kicsivel magasabb, mint itt, ennek a csoportnak.
Makyo szint. Nem túl rossz a mai napon. Nem túl rossz ma. Levetkőzitek azt, eljuttok a tisztánlátáshoz, eljuttok saját magatokhoz, eljuttok a valódi üzenethez Pete. És ekkor Pete megszűnik létezni, hála Istennek! Hála Istennek, mert innentől kezdve az Én Vagyok létezik. Sajnálom, hogy pont téged szúrtalak ki Pete, de mindig itt ülsz a sor szélén.
PETE: Ennek oka van.
ADAMUS: Akkor Shaumbra most vegyünk egy mély lélegzetet, ahogy elindítjuk ezt a mai napot, ezt az üzenetet! Áh! Jó a tudatosság itt, ebben a teremben, és online-on is.
-Larry?
LARRY: - Hogy vagy?
ADAMUS: - Mint mindig, most is remekül vagyok. És te hogy vagy? Ne kezdj itt nekem makyozni!
LARRY: - Jobban.
ADAMUS: - Jobban. Ez egy jó válasz. Jobban. Elnézéseteket kérem egy pillanatra! (kisétál az ajtón) Jobban. Az az érzésem, hogy itt egy parti készülődik. (az udvaron grillsütők és asztalok vannak felállítva) Azt hiszem a Shaumbra ma ünnepelni fog, és szerintem én nem fogok itt maradni…..a hamburgerekre és a sült kolbászokra. (nevetés)
Tehát drága Shaumbra…..egy kicsit azért még maradok. (visszatér a terembe)
Mi az, amit kérsz?
Szóval drága Shaumbra, az a rezonancia, ami a belsődből ered, mindannyiótok belsejéből, az annyira egyszerű, annyira tiszta. Jelenleg pontosan azt kapjátok, amit kértek, és ez mindenre igaz az életetekben. Amit ezeken az összejöveteleken valakinek a kalapját)… köszönöm! Újra csak azt kívánom, hogy olyan valamelyikőtök hozzon egyszer ide kalapot, akinek nagyobb feje van!
Ezeken az összejöveteleken is pontosan azt kapjátok, ami után kiáltotok. Ez nem annak az ideje, hogy St. Germain-t kapjátok. Ez Adamus ideje! Adamus, a levédett, szabadalmaztatott összeolvadása a Shaumbrának, neked, a drága Lindának, Aandrah-nak és Onnak, az összes Bíbor Kör tanítónak, és határozottan Cauldre-nek - és ilyenkor ezt kapjátok. (nevetés, ahogy pózba vágja magát a kalappal a fején) Köszönöm. Köszönöm. (a közönség tapsol)
Tehát drága Shaumbra…köszönöm. (visszaadja a kalapot) Drága Shaumbra, ami belül van, az időnként elkerüli, kijátssza az elmét - az elme nem igazán érti, mi van itt lent (a szívedben) - az elkerüli az elmét, és ez egy zűrzavart teremt. És ezt ti magatok kértétek egy mélyebb szinten, ami tényleg sokkal több töltést hordoz, mint ez a dolog. (az elme) Ezt ti kértétek, és azt mondtátok: -Tovább akarok lépni! Ki akarok terjedni! Ki akarok lépni ebből a megrekedt makyós állapotból, ebből a nehéz, súlyos, feldolgozásokra orientálódott valóságból! Tovább akarok lépni! - Tehát amikor kérsz valamit, akkor azt meg is kapod!
És most már mindannyian sokkal tisztábban tudjátok, hogy mi is az, amit kértek. Végig kell menned egy könyv megírásának a gyakorlatán. (itt Todd Schafer-hez beszél, aki most adatta ki „Az elfogadás kézikönyve” c. könyvét) Ez nem igazán a könyvről szólt, hanem egy lehetőség volt számodra Todd Mester, hogy levetkőzd a régi dolgokat. Lecsupaszítottad sok-sok élet régi személyiségét, makyóját, ahogy erre te magad is rájöttél, a régi igazságaidat, a régi közhelyeidet, amiket többé már egyszerűen nem alkalmazol az életedben. És vagy olyan bátor, hogy ezt megoszd most már másokkal is, és ez a könyv ott marad az úton mások számára, akik majd a megfelelő időpontban és a megfelelő helyen szinkronisztikusan rátalálnak életük folyamán.
Tehát előidéztetek, és ekkor ezt kapjuk itt, ezt a keveréket, ezt az üzenetet, hogy másképpen tesszük a dolgokat. Edith, amiről te is tudod, hogy vannak olyanok, akik nem rezonálnak ezzel. Ez nem számít. Nem számít. Attól ez se nem jobb, se nem rosszabb. Hiszen ezt te idézted meg. Ezért is vagyunk, akik vagyunk. És itt vagyunk.
Nos! (nevetés, ahogy ránéz Lindára, aki július 4-e, azaz az Amerikai Függetlenség napja tiszteletére az amerikai Szabadság Szobornak öltözött.) Kivételes!
EDITH: -Igen!
ADAMUS: Pont úgy nézel ki, mint az a francia hölgy, akivel együtt jártam annak idején! (nagy nevetés és taps) Vagy csak nagyon emlékeztetsz a fején lévő szarvakra? Nem is tudom. De tényleg csodálatos! (Linda odacsap neki egyet a fáklyával) Gyönyörű….nem bánthatod a csatornázót!
LINDA: Nem. Én csak megsuhintottalak a fáklyámmal.
ADAMUS: Akkor beszéljünk most a szabadságról, és köszönöm, hogy egy páran beöltöztetek. Köszönöm, hogy kiléptetek a régi szerepeteikből, és jól érzitek magatokat.
LINDA: Mi van a könyvemben?
ADAMUS: Mmm….Adamus díjak!
LINDA: Ez az! (megmutatja a könyvében lévő Adamus díjakat)
ADAMUS: De mi az, ami nincs a könyvedben? Pénz. Pénz.
LINDA: Ó, te szegény! Te szegény!
Történelem
ADAMUS: Akkor most egy kicsit beszéljünk a szabadságról, legyen ez a téma, hiszen annyira közel van a dátum. És mielőtt belekezdenék az értekezésembe, emlékeztetlek titeket arra, hogy a történelem minden idők leghatalmasabb fikciója.
LINDA: Hm. Hm.
LINDA: Hol van az a híres nevető gomb? (nevetés, ahogy Linda előveszi a távirányítót, majd belemélyed a jegyzeteibe) El kell olvasnia a használati utasításokat. Ez tényleg a mélypont. Hadd ismételjem meg! A történelem minden idők leghatalmasabb kitalációja! (nevetés, és valaki megnyomja a nevető hangsávot) Ez még nem áll készen a főműsoridőre. Minden idők leghatalmasabb fikciója, mert a történelem, nos, a ti történelmetek, az inkarnációitok történelme - igazából nem is az.
Először is, ahogy azt Kuthumi olyan csodálatosan kifejtette Sedona-ban, (Találkozás a Lélekkel, megrendelhető:https://www.shaumbrashoppe.com/p-3434-kuthumi-and-ah-kir-rah-soul-encounter.aspx) igazából nem ő volt Pitagorasz vagy Balthazár, vagy más sem. Ez lineáris. Ez a szellem lineáris fejlődése, és az igaz szellem nem lineárisan fejlődik.
Van egy kapcsolat, mondhatni, a lélek apsektusai között - egy rokonság, egy ismerősség, hasonlatosság, van némi átfolyás közöttük, hiszen mindannyian ugyanabból a Lélek Forrásból származtak - de ahogy ezt Ah-Kir-Rah is kifejtette Kuthuminak, ez igazából nem te vagy.
És az egy csodás dolog, amikor túl tudsz lépni a mindösszesen egy élet van - elképzelésén - azon, hogy megszületsz, bűnössé válsz, meghalsz, majd a pokolra, vagy ki tudja hova kerülsz. Egy kvantumugrást jelent, amikor eljutsz oda, hogy fontolóra veszed a több élet, a reinkarnáció fogalmát. Emlékezz csak milyen is volt, amikor először találkoztál a reinkarnációval? Milyen felszabadító, milyen gyönyörűséges és mekkora megkönnyebbülés is volt ez? Hiszen többé már nem csak egy eséllyel bírsz, hanem 1400 eséllyel, vagy még többel. Ha nem sikerül most, akkor majd legközelebb sikerül.
De egy bizonyos értelemben, ahogy ezt Ah-Kir-Rah is elmondta, Kuthumi tényleg nem volt azonos azokkal az inkarnációkkal. Nincs rá szüksége, hogy ennek terhét magával cipelje. Semmi okod sincs arra, hogy a Lelked inkarnációit magaddal cipeld! De persze attól ott vannak a szerető emlékek, érzések, kapcsolatok, amikor elmész valahová. Felbukkansz Athénban vagy Moszkvában, és érzel egyfajta emlékezést, és azt mondod:- Volt itt egy előző életem. - Nos, nem. Nem igazán. A Lelkednek volt ott egy előző élete. Te, kedvesem, szabad vagy. Abszolút szabad vagy. Ez bámulatos. Nem kell mindezt a terhet magaddal cipelned. Te az vagy, aki vagy.
Ezen lehet vitatkozni - volt is sok vita ennek kapcsán a Misztérium Iskolákban - hogy az előző inkarnációk meglehetősen lineárisak voltak, egészen mostanáig. De ez az inkarnáció - ahogy ezt Tóbiás is elmondta - másmilyen. Ez az a létidő! Te vagy az az aspektus, az a létező, aki integrálni fogod az összes létidőt, és egybehozod a Lélek aspektusait, hogy te magad legyél a Lélek ebben a létidőben. Többé már nem a távolból. Többé már nem elillanóan. Többé már nem elrejtve a múltad egy sötét rekeszében. Ez itt van. Most van.
Amikor ezt előhívod a lényedből, az elméd akár megérti a szavakat, akár nem, de amikor előhívod a Lelked fejlődését, akkor megkapod azt. Akkor megkapod. Ez persze nem mindig azonos azzal, amit az aspektus akar, vagy amit az elméd elvárna, és néha tudom, hogy emiatt belezuhantok egyfajta zűrzavarba, megdöbbenésbe, megrökönyödésbe és frusztrációba, mert ez teljesen más, mint amit erről gondoltatok, mégis pontosan az, amire szükséged van. Pontosan az, amit te választasz. És ez az, amikor összegyűlünk itt, mint ahogy ma is, és nevetünk egy kicsit, ami…ami önmagában is egy csoda, hogy a spirituális lények újra megtanultak nevetni. Vicces. (nevetés, ahogy Linda megpróbálja lejátszani a nevető sávot.) Igen.
De térjünk vissza a történelemhez! ( a nevető sáv végre lejátszásra kerül) Térjünk vissza a történelemhez! A történelem a létező legnagyobb mese, mert nem tartalmazza az összes elemet. A történelmet gyakran a győztesek, vagy a tudósok írják meg. Olyan sok téves információ kering Yeshua idejéről is például. A Shoud előtt elhangzott „Biblia vagy hitrendszer/lószar?” -diáitok alatt sokat nevettem, mert olyan sok az információ, amit az emberek annyira szó szerint vesznek.
Soha ne tegyétek ezt egyetlen információval sem! Mert először is, az vissza fog rátok ugrani! Másodszor pedig, ez az esszenciáról szól, nem pedig a szavakról. Az érzésekről, a kisugárzásról szól, és nem pedig a tényekről. Amikor bármelyik üzenetből elkezdtek pontosan szó szerint idézni, akkor azzal tényleg kikapcsoljátok az embereket. Engem kikapcsoltok! (szünetet tart, és várja a nevetést), és lényegében magatokat is kikapcsoljátok. Az éned nem szereti hallani mindezt a sok oktatást…..(most megy le a nevető hang)…Azt hiszem ma szünet van a rendszerben. (nevető sáv)
Ó, hogy mi nem vagyunk lineárisak! Értem már! Ó, hát bármikor berakhatod ezt a nevetést, amikor csak kedved tartja! (a közönség nevet, mert a nevető sávot egymás után többször is bejátsszák)
Ennek a történelme….(egy dia jelenik meg a képernyőn, és -Arrrgh!Arrrgh! - hangot ad ki)
LINDA: Nem én voltam.
ADAMUS: Ennek az országnak a történelme sem az, ami a könyvekben áll. Nos, egy része szerepel a könyvekben, de ennek az országnak, Amerikának az igazsága tényleg nem szerepel a könyvekben. Ó, az nem mutatott volna olyan jól, de végeredményben ez nem igazán számít.
Mivel erre az alkalomra öltöztünk fel, mivel a szabadságról beszélünk, és mert ez a ti ünnepi hétvégétek - ó, és az amerikaiak ezt annyira szentségesnek tartják! (nevetés, ahogy szünetet tart, és Linda megpróbálja lejátszani a nevetést) Oké, na akkor ezt most szépen elveszem tőled! (nevetés, ahogy elveszi Lindától a távirányítót, és odaadja Normának) Oda ne add neki! (Garret-nek) Hűha! Kecskére ne bízd a káposztát! (még több nevetés)
Európa történelme
Akkor most gyorsan vegyük át a történelmet! Európa mindig is felfordulásban volt, amióta csak az eszemet tudom. De az 1600-as és az 1700-as években meglehetősen nagy volt ott a zűrzavar. Rengeteg csata, háború zajlott, és néhány kevés, ugyanakkor jelentős hatalommal bíró ember irányított sok-sok embert, és azok életét, és ezt már nem lehetett tovább elviselni. Valaminek meg kellett változnia. De a rendszer nem akart megváltozni. A rendszer meglehetősen boldog volt saját magával, de a terület tudatossága - a fizikai területé,és az azon élő embereké - már belefáradt ebbe több okból kifolyólag is, amit el fogok mondani jelen értekezésem során. De elsődleges szempontból nézve, ez egy korszak változásának a pontja volt, egy olyan korszakváltásé, amit most ti is megtapasztaltok, annak felgyülemlő változásaival egyetemben.
Lényegében változásnak kellett beállnia a maszkulin/feminin egyensúly körében, ami nem igazán volt jelen akkoriban Európában. Nagyon is férfiuralom volt akkoriban, nagyon maszkulin jellegű volt az energia, még azoknak a királynőknek az esetében is, akiket ismertem, és akikkel együtt dolgoztam akkoriban. Őket is nagyon erősen irányította a körülöttük élő férfiak tanácsa.
Európa akkoriban nem volt hajlandó elfogadni a Szellem, Isten új megértését - annak ellenére, hogy rengeteg erőfeszítést tettünk az egyensúly megteremtésének érdekében. Az egyház, amit annak korai napjaiban nagyon mélyen szerettem, és kérlek ne értsétek ezt félre, tényleg nagyon szerettem, akárcsak ti. Része voltam annak a csoportnak, annak a nagy csoportnak, akik segítették annak létrejöttét, akik segítették behozni Yeshua energiáját erre a bolygóra. És utána, úgy hatszáz évvel az egyház megalapítását követően, elkezdte azt beszennyezni az emberi korrupció, a szexuális energia vírus, és kifejezetten a maszkulin egyensúlytalanság.
Az egyház erősen uralta egész Európában a politikát, a pénzügyeket, és mindenekfelett a művészetet, ami egy szégyen, mert, ahogy ezt már máskor is elmondtam, a művészet fogja megmenteni a világot. Tényleg így lesz. Az egyház erős uralomra tett szert a kormányban, és annak minden dolgában. Bármi is történt, akár jó, akár rossz, az egyház mondhatni mindenre rátette a kezét. Ó benne volt a kezük némi korrupcióban, és bűncsoportban is annak idején. Mindenütt ott voltak, minden üzletkötésnél, minden termék elosztásnál, ami lényegében az energia elosztását jelenti. Tehát az egyház jóval túllépett a szent szövegek prédikálásán, amik abszolút szentek voltak, ha visszamentek a fordításokat megelőző időszakhoz, mert csodálatos dolgok hangzottak el azokban az iratokban.
Tehát ott volt ez a jókora egyensúlytlanság, aminek a megoldása során nehézségekbe ütköztünk. Mindig harcolni kellett valamelyik erő ellen, és ezért is jöttek létre ezek a csoportok, mint amit a Fehér Testvériségnek hívtok - amit lényegében sosem hívtak így, a neve A Testvériség volt, vagy ott voltak a Szabadkőművesek is, és más csoportok is. Ezek a csoportok azért jöttek létre, hogy a.) az emberek tényleg tanulmányozhassák a misztikát, és hogy b.) hogy az egyházon kívül lehessen munkájuk. Akkoriben ez egyfajta szabad egyesülés volt.
Komoly kapcsolatban álltam az olyanokkal, mint amilyen Madame Pompadour volt, vagy Maria Josephina Németországban, és a francia területek Margó Királynéjával, továbbá sok-sok más feminin vagy női királyi méltósággal. A legtöbbjük - titokban - részt vett a Misztérium Iskolákban.
A legtöbben akkoriban Európába inkarnálódtak - az 1600-as évek végétől kezdődően végig az 1700-as években - és a királyi családokba inkarnálódtak bele, hatalmi pozíciókba, kifejezetten abból a célból, hogy segítsék megváltoztatni azt az egyensúlyt, ami akkoriban jellemző volt egész Európára.
Amikor ők, amikor ti, én és mások is ezen dolgozva rájöttünk, hogy ez valószínűleg nem fog megtörténni, mert sokkal nehezebb megtisztítani a régi házat, majd utána felépíteni az újat - Európa Házát - akkor ráeszméltünk, hogy létezik egy új föld, egy szabad föld, ami végeredményben már hosszú, nagyon hosszú idő óta erre lett fenntartva, felállítva, és ezt hívták Amerikának.
Az nem lényeges, hogy ezt ki fedezte fel - Norvégia - de a lényeg az, hogy….(nevetés)..a lényeg az, hogy….ó, ezen egy örökkévalóságon át menni fog a harc! A lényeg az, hogy rájöttünk, hogy könnyebb lesz felépíteni egy új földet, egy szabad földet, amit az Új Atlantisznak neveztünk el. Könnyebb lesz oda behozni ezeket a feminin energiákat, és voltak olyan nők, akiket az előbb megemlítettem, és voltak mások is, akik nagyon is a lényegét képezték ennek az országnak a létrejöttének.
Nos, a történelem könyvek a Függetlenségi Nyilatkozat és az Alkotmány aláíróiról szólnak, és sok férfi nevet megemlítenek. Ők később csatlakoztak ehhez. Ők - sokan közülük - megértették, hogy mi is történik. Megértették, hogy Európa női létezői, a királyok, a hercegek, a bárók és a grófok feleségei voltak azok, akik segítették ennek létrejöttét.
Amerika egy jelzőfénnyé vált. Szerte az egész világról magához vonzotta az embereket. Az egyetlen esélye ennek az országnak abban állt, hogy képes legyen magához vonzani az embereket egész Európából, és Afrikából, és Ázsiából, és végül onnan is, amit most Dél-Amerikának hívtok. És ott lennének az őslakosok, és ott lennének azok, akik már nagyon régóta élnek ezen a Földön, és ott lennének az újak is. Ezt egy olvasztótégelynek hívták, de egyensúllyal kellett, hogy bírjon, rendelkeznie kellett a feminin energia egyensúlyával.
És tolaránsnak kellett lennie minden vallási szervezettel. Toleránsnak kellett lennie az egyházzal. Azt gondolnátok, hogy azt mondtuk: -Ne, az egyházat tartsátok távol innen, hiszen ők okozták a legtöbb problémát Európában is a maszkulin egyensúlytalansággal, és amit mi szexuális energia vírusnak nevezünk.
Amerika történelme
Tehát létrejött ez a nagyszerű ország, és sokan jöttek ide még a Mayflower érkezését megelőzően. Róluk nem írtak. Sokan energetikailag érkeztek ide, hogy előkészítsék ezt a földet. Néhányan talán emlékeztek is erre, hiszen a lelketeknek talán jelen volt itt egy inkarnációja akkortájt. Nagyon hasonló volt ez ahhoz, mint amikor az angyali lények eljöttek ide, erre a Földre, még mielőtt az bármilyen élő dologgal be lett volna népesítve. Az angyali lények eljöttek ide, hogy elvessék a magokat. Szóval az úgy volt, hogy csoportok érkeztek ide Amerikába jóval korábban, mint ahogy a történelem könyvek erről említést tesznek, és elvetették itt a magokat.
A könyvek szólnak az őslakos indiánokról, az Első Nemzet népéről, akiket ti indiánoknak hívtok, az Új Atlantisz megteremtése kapcsán. Ezek az őslakosok teljesen megértették ezt. A származásuk és a történelmük részét képezte ez a dolog, amit szájhagyomány útján örökítettek meg egymás között, generációról generációra továbbítva: -Egy nap ez a nagyszerű föld olyan embereket szállásol majd el szerte az egész világról, akik magas tudatossággal bírnak, és akik megértik, hogy mit jelent belépni az emberiség új korszakába! - És az eredeti üzletkötések ezekkel az őslakosokkal tisztességesek, kedvezőek, egyenlőek és igazságosak voltak.
Sajnálatos módon, a későbbiekben kiderült, hogy egyes őslakosok nem igazán akarták feladni a területüket az eredeti megállapodásuk ellenére. Az Anasazik - beszéljünk most róluk - megértették, hogy egy ponton ez a föld olyan embereknek ad majd otthont az egész világról, akik majd létrehozzák a szabadság földjét. Ők mind egyszerre távoztak el innen - puff! Azt is mondhatjátok, hogy egy járvány vitte el őket - ez nem számít. Azt is mondhatjátok, hogy egy anyahajón távoztak - nem valószínű! Nem számít mit mondanak, nem számít mit állít a történelem, mindez tényleg nem számít. De ők megértették ezt, és sokan visszainkarálódtak ide, ennek a területnek az első, korai telepeseiként.
Erre a földterületre be lett hozva a maszkulin és feminin energia nagyon is egészséges egyensúlya. Az egész a minden egyes személyt jogosan megillető szabadság alapelvére épült. Igen, tudom, hogy ezen vitatkozhattok, mert több száz év is kellett ahhoz, hogy ez megtörténjen, hogy lehessen a nőkre is szavazni. Ez nem számított, mert igazából tényleg a nők voltak a befolyással bírók….vagyis azt kell, hogy mondjam, hogy az istennő, a nőiség volt ennek az országnak a mögöttes befolyásoló ereje.
Tehát az emberek idejöttek, és hatalmas mennyiségű szabadság várt itt rájuk. És beszéltünk már a szabadságról korábbi üzeneteinkben. Az emberek tényleg szabadságot akarnak? Ez kérdéses. De akkoriban, ennek az országnak a megalapításánál, igenis szabadságot akartak.
Drága Shaumbra, ez az ország egy világítótoronyként lett létrehozva, hogy kiragyogjon mindenfelé, egész Európára, Afrikára és az egész világra, a szabadság jelképeként.
Már az elején tudott volt, hogy ez az ország bővelkedik majd a forrásokban, a pénzben, abban, amit ti hatalomnak neveztek, ami tényleg nem egyéb, minthogy képes vagy energiát magadhoz vonzani a saját szolgálatodra. Tudott volt, hogy ez az ország erős lesz abban az értelemben, hogy keresztül fog menni a legsötétebb, legsötétebb időszakokon a Földön, a világháborúk és egyéb más események tekintetében, és tudott volt, hogy ez az ország meg fogja tartani a saját erejét. Továbbra is fény marad majd az emberiség legsötétebb területei számára. Erős marad még akkor is, amikor majd más lények, külső helyekről, külső dimenziókból megpróbálnak majd közbeavatkozni.
Ez az ország, a maga esszenciájában tudta, hogy egy nap majd elengedi azt a szerepét. Többé már nincs szükség egyetlen erős és hatalommal bíró országra ezen a bolygón, és nem lesz szükség egyetlen olyan helyre, ahol rengeteg hatalom vagy bőség van, és most pontosan ez történik.
Az Új Atlantisz működés alatt van. Tudom, sokan azon elmélkedtek, hogy vajon hová tart ez az ország, miért van ez a sok gazdasági probléma. Nos, a gazdaság az egész világon problémát jelent a legtöbb esetben. És nevetnem kell, mert mostanában valaki azt kérdezte tőlem, hogy látom-e előre, hogy a gazdaság össze fog omlani? Hát már összeomlott! Ez a szépséges rész. Már összeomlott. Mert a gazdaság alapja manapság a bizalmon kívül tényleg semmi, és az emberek már nem bíznak.
A világ gazdaságának valódi szövete pár évvel ezelőtt összeomlott. És az érdekes dolog az, hogy attól még most is működik. Attól még ti is működtök. Ez nem olyan, mint a Depressziós korszak, ami minden területen nagy pusztítást végez. És ez a bámulatos ebben! Ez összeomlott, és mi mégis itt vagyunk. Mivel a tudatosság a továbblépést választotta, többé már nincs szüksége az eddigi, régi struktúrára. Nincs szüksége a kommun-ista struktúrára, amit néhány ember még mindig akar - egy kommunista struktúrát. Nincs szükség teljes összeomlásra. Már összeomlott, és mégis itt van.
Ez egy jó analógia önmagadra vonatkozóan is. Te is összeomlottál, és még mindig itt vagy. Minden lehetséges és létező módon összeomlottál - mentálisan, fizikailag, spirituálisan - ugyanakkor viszont van benned most valami annyira kitartó, állhatatos, a lelkeddel való kapcsolatodban, az élet iránti vágyad és az élet iránti szenvedélyed kapcsán, hogy az továbbvisz. Ez bámulatos!
Ez egy érdekes elmélet - a dolgok tönkremehetnek és összeomolhatnak, és mégis működnek. Ez teljesen ellentmond a fizikának és a logikának, ugyanakkor ez nagyon is igaz. Figyeld csak meg az elkövetkezendő pár év során, hogy akár te személyesen, akár csoportok, vagy nemzetek vagy a világ képes darabokra hullani. Más szavakkal, a régi személyiség lebontódik, megszűnik az azzal való azonosulás. Ugyanakkor pedig a valódi személyiség, a valódi igazság továbbra is élni fog. Á, hogy ez milyen csodálatos dolog!
Tehát drága Shaumbra, akkor erre most vegyünk egy mély lélegzetet!
És mindezt tartsátok meg az elmétekben, mert most össze fogjuk kötni a pontokat, hiszen mindez összefügg egymással.
Atlantisz történelme
Most vissza fogunk menni Atlantiszhoz. Atlantisz. Vissza fogunk oda térni, mert Atlantisz lényegében az emberiség második korszakát képviselte. Lemúria képviselte az elsőt, Atlantisz pedig a másodikat.
Az Atlantiszi társadalomnak nem volt Istenről alkotott elképzelése. Keresték, kutatták a Forrást, de nem olyan spirituális értelemben, mint azt most gondolnátok. Nem volt egy nagyobb létezőről szóló elméletük. Ők a varázslatot, a mágiát kutatták. A titok után kutattak. Az elixírt keresték, és sok atlantiszi mind a mai napig is ugyanezt teszi. És ti, kedves atlantisziak, időnként mindig ugyanabban a csapdában találjátok magatokat. Mindig ugyanazt az egy dolgot keresték, azt, hogy hogyan lehet több anyagot eggyé olvasztani úgy, hogy abból megkapják az élet alapvető forrását, legyen ez akár az….úgy gondolták, hogy ezt a vizekben találják meg, vagy bizonyos élelmiszerben. És aztán meg elkezdték az eget kémlelni - ti, elkezdétek az eget fürkészni, mert azt mondtátok: -Ott kell lennie kint, mert itt nem találtuk. Ott kell lennie valahol a varázslatos égbolton, ahol éjjelente a csillagok világítanak! - és el is kezdték azt kutatni, és sok érdekes dolgot tettek. Az eredeti asztronómia és asztrológia Atalntiszból származik.
De miközben elfoglalták magukat a csillagok fürkészésével, ismételten a Forrás után kutatva - eljött az ideje, eljött a fejlődése annak a korszaknak - és a dolgok elkezdtek kibontakozni. A dolgok elkezdtek összeomlani Atlantiszban.
Nos, azt is mondhatjátok, hogy ezt Azura Timu okozta, (Tóbiás hosszasan beszél Azura Timuról az Atlantis Rising c. anyagban) a háborúkkal és a szexuális energia egyensúlytalansággal egyetemben. Ezek mindössze a reakciók voltak, pontosan úgy, ahogy a hozzád eljövő dolgok is csak rád reagálnak. Ezek a dolgok, a tudatosság hívására történtek meg, erre a belső hívásra jöttek válaszul, a következő fejlődésért, a következő spirálért, a következő nagy lépésért, azért a lépésért, ami azt mondta: -Kell valami többnek lennie, és elérkezett az integráció időszaka, az azzal való munka ideje, és az azzá a valamivá való válás ideje. De mi az?
Nos, Atlantisz elbukott, bármi is volt ennek az oka - a háborúk, az időjárás, a pusztítás, az aszteroidák, és mindezek a dolgok. Elbukott. Ez nem egyszerre következett be, de nagyon fájdalmas volt. Nagyon, de nagyon fájdalmas volt. A legtöbben már túljutottatok ennek fájdalmán, de még mindig maradt egy kis maradvány fájdalom belőle, mert ez egy olyan föld volt, amit olyan sok időn át, és olyan nagyon szeretetettek.
Atlantisz a kommunális társadalom helye volt, ami azt jelentette, hogy együtt éltetek. Nem volt egyediség. Nem volt egyéniség. Minden egy nagy közös egy volt. A gyerekeiteket is a közösség nevelte fel, ott nőttek fel. Olyan volt az, mint egyetlen hatalmas nagy kibuc. Több vicceset nem teszünk, vagy mégis? De ez vicces volt. Egyetlen hatalmas kommuna…..(jön a nevetés)…egyetlen hatalmas kommuna.
És ahogy az elkezdett széthullani - aminek jó oka volt, szóval ahogy elkezdőtött ez a rosszabbodás, az Atlantisziak, az emberek eltávoztak, és a föld alá kezdtek vándolrolni. Tényleg így történt. Nagyon, de nagyon kevesen voltak olyanok, akik meg tudtak maradni a Föld felszínén akkoriban. Az erőszakossá vált, mindenfelé tüzek égtek, áradások és viharok tomboltak….mint mostanság. Nagyon erőszakos volt. Nehéz volt. A vadállatok, az állatok ekkor váltak vérengzőkké. Az a szövedég, az az energetikai struktúra, ami az emberek és az állatok között létezett, most megromlott. Az állatok az emberek ellen fordultak, és ez fordítva is így volt. Nem valami szép idők voltak azok. A legtöbben így a föld alá mentek.
Nos, van itt egy érdekes metafora. Azt gondolták - azt gondoltátok - hogy a föld alatt majd elrejtőzhettek. Néhányan úgy gondoltátok, hogy így közelebb kerültök a kristály forráshoz, hiszen a kristályokban lévő energia tartotta fenn a társadalmatokat. Nektek most az elektromos energiátok miatt minden tele van futtatva kábelekkel - milyen csodaszép is ez! Nos, ez maró gúny volt.
LINDA: Ha-ha-ha.
ADAMUS: Az atlantisziak erre a kristályokat használták, és a föld felszíne alá mentek. Egyébként is megszokták már, hogy a föld alá menjenek, hiszen nekik onnan származott az energia. A föld alá mentek, de ennek metaforája, a szimbóluma nagyon is jelentős, mert ez egy korszak evolúciója volt. Többé már nem a csillagokban keresték a válaszokat. Eljött annak az ideje, hogy valódiak legyenek, hogy lemenjenek a Földbe és összekapcsolódjanak Gaia-val.
Lemúria egyik problémája az volt, hogy a szellem a fizikai testben annyira könnyű és légies volt, hogy képtelen volt magát itt tartani, nem tudta magát leföldelni, és ez még Atlantiszba is átkerült. És most, azzal, hogy a föld alá mentetek, ez tényleg megerősítette ezt a Gaia-val való kapcsolatot. Több tízezer éven keresztül az emberek javarészt a föld alatt éltek, és amikor elérkezett a megfelelő idő, akkor elkezdtek a felszínre emelkedni. Vagyis, itt jönnek képbe a piramisok. A piramisok által jöttek vissza a felszínre. Ez egyfajta védelmet és burkolatot is adott nekik. Továbbá egy energetikai fókuszpontot is jelentett a számukra.
A piramisok, drága barátaim, a legtöbb esetben - nem mindegyik, de a legtöbb, alulról, a mélyből került megépítésre. A történelem azt állítja: - Nos, ez nem így van. Rengeteg sziklát kellett összegyűjteniük, és hatalmas távolságokról oda kellett hordaniuk, akkora sziklákat, amiket egy csoportnyi ember sem lett volna képes mozgatni. - Ezeket a piramisokat alulról felfelé építették fel. Még mindig volt elegendő energia forrásuk a föld kristály struktúráiban ehhez, továbbá ott voltak nekik a földalatti természetes energia források is - termál források, hőforrások, a nyomás - ezért nem volt ám olyan nehéz nekik alulról felfelé megépíteni ezeket a piramisokat.
És érdekes feltárások folynak, és egyre több és több piramist találnak mélyen a föld alatt. És nos, nemcsak a piramis pora takarta őket. És sokan….rá fognak jönni, hogy alulról felfelé építették őket. Elképesztő alagút rendszerek futottak kereszül ezeken. Hiszen mi más dolgotok is volt a Föld alatt tíz meg húszezer éven át? Sok-sok alagutat építettetek a kapcsolódás céljából. Voltak földalatti folyók, amiken az árukat szállítottátok az egyik helyről a másikra.
Növények…azt mondjátok: - De hát odalent sötét volt. - Nem, nem volt, mert még mindig volt elegendő kristályos energia - ami csodálatos fénnyel világított, egy állandó fény volt ez, és egészen őszintén szólva, szebb volt, mint maga a nap. Ez sugárzó volt. A nap rendelkezik némi igen csak kemény fénnyel és kemény energetikai hatásokkal. Ezek a kristály struktúrák gyönyörűségesek voltak. És az atlantisziak azt is tudták, hogyan használják ezt arra, hogy bármit generáljanak, amit csak akarnak. Ez volt az ő energia forrásuk. Növényeket tudtak termeszteni. Képesek voltak ezzel gyógyításokat is véghez vinni.
Nem sok kristályos energia maradt, mindössze egy hatalmas, óriási kristály a Föld középpontjában. Nem olvadt láva található ott lent, hanem egy hatalmas kristály a Föld középpontjában. Még most is ott van. És ez egy jó dolog, hiszen ez teszi nektek lehetővé, hogy itt legyetek.
Szóval, térjünk vissza a lényegre! A kristályokban lévő energiák hosszú idővel ezelőtt elkezdtek eltávozni, és mindez helyénvaló volt, mivel az emberek kérték ezt. Nem azért történt ez így, mert rosszak voltatok, és ezek az energiák nem kedveltek benneteket, és ezért mentek el. Ez így volt helyénvaló. Ez egy átmenet volt lényegében, mivel drága David, drága Penny és Edith - ó, én drága Edithem, ó, egy csókot ma (megcsókolja) - mivel végeredményben ez arról szól, hogy felismerd, hogy ez itt van. Itt van. Vagyis a semmi idevonzza azt. Az Én Vagyok vonzza ide.
A nemrégi történelem
Szóval, következő lépésként, az emberek elkezdtek a felszínre jönni. Eleinte ez traumatikus és nehéz volt. Sok szépséges dolog volt a… voltak odalent kertek is. Csodaszép kertek voltak ezek. Ezeket a meseszép kerteket később megpróbálták újra megalkotni. Babilon kertjeivel megpróbálták azokat a földalatti szépséges, csodálatos kerteket tökéletesen lemásolni.
Most nehogy elakadjatok ezen, és nehogy hazaszaladjatok, és előkapjatok egy ásót, és elkezdjetek nekem ásni! (nevetés) Ez most arról szól, hogy itt és most éljetek! Szinte hallottalak benneteket! Ha jobb marketinges lennék, most előállhatnék egy különleges Adamus ásóval…a makyótok kedvéért. (nevetés)
LINDA: Ha-ha-ha.
ADAMUS: (mosolyogva): Kemény közönség.
Tehát drága Shaumbra, értsétek meg, hogy az a korszak változott, véget ért az Atlantiszi Korszak, és kezdetét vette a Krisztus Korszak - és mindezek a változások ennek a részeit képezték. A Krisztus Korszak arról szólt, hogy kezdetét vette Isten, a Szellem, a Forrás fogalmának a megértése. De ez a Forrás, nem egy hely vagy egy dolog. A Forrás örökké jelenlévő, a Forrás te vagy.
Tehát Isten, a Szellem elképzelése elkezdett teret hódítani a felszínen élők között, és azok pedig, az emberi hajlamukból kifolyólag nem elégedtek meg mindössze egyetlen Isten elméletével. Elkezdtek mindenből isteneket kreálni - ott voltak az egek istenei, a vizek, a levegő, a tűz, a madarak, a medvék, a halak istenei, meg még minden másnak is az istenei, mindenre létrehoztak egy istent. Még mind a napig léteznek olyan vallások a Földön, akik több, mint 100.000 isten előtt hódolnak.
Namost, egyetlen olyan ember sem létezik, aki képes lenne imádni és kielégíteni ennyi istent, mert tudjátok milyenek az istenek, ingatagok, és éppen ezért rengeteg hódolatra és imádatra van szükségük. Egyszerűen egy nap is kevés arra, hogy 100.000 istent imádj, és az istenek nem valami boldogok, ha egyszerre akarod mindegyiküket imádni. Ez nem túl tiszteletteljes számukra. Nem is értem, hogy lehet az, hogy én ma ennyire vicces kedvemben vagyok, ti pedig nem. (nevetés)
Tehát az emberek elkezdték kifejleszteni ezt a rengeteg sok istent, és hódoltak előttük, és imádatot gyakoroltak. És egy bizonyos értelemben igazuk is volt, hiszen létezik a madár tudatosság. Létezik a fa tudatosság. Létezik a hangya tudat. Ha bármelyik fajt fogod és kiragadod, mindegyik rendelkezik egy csoportos vagy kollektív tudattal, amibe beleérezhetsz. De ez nem egy isten, hogy így fogalmazzak, és semmi szüksége az imádatra. A tűz egy energia, amit a tudat manifesztált. Ez egy energia, ami a tudatra reagál. Minden energia sok különféle módon reagál és manifesztálódik.
És végezetül egy csodálatos atlantiszi - egy nagyszerű atlantiszi, aki egy hatalmas vezető volt, és akit sokan Ábrahám néven ismertetek atlantiszi napjaitokban, jött és azzal állt elő: -Rúgjuk ki ezt a temérdek sok istent, és egyezzünk meg egy Istenben! - Az elmélete rendkívül világos volt, és lényegében véve egészen igaza is volt. Azt mondta: -Értsük meg ennek az elméletét… - azt hiszem az eredeti elmélet a Panteizmus volt, ami egyetlen Istent jelent, azt, hogy csak egy Forrás létezik - és ez rendben is volt egészen addig, amíg sok-sok évvel később az emberek el nem kezdtek összeveszni ezen az egy Istenen. Mivel Ábrahámtól ered a legtöbb fő vallás a világon - az iszlám, a judeizmus, a kereszténység - hiszen Abrahám állt elő azzal az elmélettel, hogy egy Isten van, és ez az Isten egy élő Isten, egy valóságos Isten, és az Isten egyenlő mindennel, ami csak létezik.
Az ember a későbbiek folyamán ezt eltorzította, és elkezdte Istent valahová máshová helyezni, amit nem kellett volna. Az egyházak elkezdték hangoztatni, hogy: - Tudjátok, hogy egy Isten van - ez nagyon megkönnyíti mindannyiunk dolgát - de ez az Isten valahol máshol van. Isten a Mennyekben lakozik, és nem itt. - Ez a dolog aztán tényleg jól kibillentette ennek a korszaknak a változását az egyensúlyból. Vagyis némi jó tapasztalást kínált az embereknek, de Isten a mai napig is ott kint maradt.
Ez többé már nem mehet így tovább! Ez többé már nem mehet így tovább, mivel ahogy ez az Új Korszak, amit mi az Új Energia Korszakának hívunk fejlődik, alakot vált, többé már nem tarthatjátok valahol máshol Istent! Haza kell hoznotok ezt az Istent! Ide kell hoznotok ezt az Istent, és most pontosan ez történik a bolygótokon.
A jelenlegi Korszak
Ha rendet akartok teremteni, és ki akarjátok tisztítani az összes makyót, a politikai és a gazdasági beszélgetéseket, akkor ezt az egészet leegyszerűsíthetitek egyetlen egy alapvető dologra. Ennek a Korszaknak a fejlődése az „Én Isten Vagyok”-ról szól, és ez az Isten jelen van itt és most, és nem pedig valahol messze él. Ez az Isten az, aki manifesztál és sétál a Földön.
Ez nem csak egy vallási vagy spirituális irányzat. Sőt mi több, távolítsuk el a vallásos és a spirituális fogalmakat is! Egy tudatosság irányzat az, ami jelenleg zajlik. Ennek semmi köze sincs az egyházakhoz. Az egyházak egyáltalán nem kedvelik a tudatosságot. Az egyházak - ahogy az emberek erre hajlamosak - nagyon is benne vannak nyakig a saját rendszerükben. Nagyon bele vannak ebbe ragadva, majd belehelyezik ebbe az összes hatalmukat. Más szavakkal, léteznek olyan emberek és olyan csoportok, szervezetek, akik hatalommal bírnak, és azt akarják, hogy senki se keresztezze az útjukat. Nos, sajnálatos módon, bármikor, amikor egy hatalmi struktúrával rendelkezel, az előbb vagy utóbb össze fog omlani. És ez egy jó dolog.
Bármikor, amikor valamit is kontrollból, irányításból és általában hatalomból teremtesz - mivel a hatalom és az irányítás, kéz a kézben együtt járnak - az össze fog omlani. Bármikor, amikor valamit szabadságban teremtesz, bármikor, amikor teremtesz valamit, és abszolút szabadságot adsz neki, ugyanazt a szabadságot adod a teremtésednek, mint amit a szellemed és a lelked adott neked, akkor az gyarapodni és fejlődni fog.
Bármikor, amikor megalkotsz valamit - legyen az akár egy könyv, egy projekt, vagy bármi, vagy csak önmagadnak egy új személyisége - és ennek szabadságot adsz, akkor az a legkeményebb viharokat is ki fogja állni. Képes kibírni az abszolút káoszt. Képes kibírni az összes többi struktúra összeomlását - sőt, lényegében, még jobban működik azokban a szituációkban - mert ez a Szellemnek egy szabad megnyilvánulása. Szabadsággal bír. Kegyelemmel bír.
Tehát ha most a saját életeteken tűnődtök, a saját termetéseiteken vagy a saját Én Vagyokságotokon, akkor emlékezzetek erre! Ez valami olyan, amit a 99-es Keahak csoporttal meg fogunk tenni. Ők ezt még nem tudják.
Tehát drága Shaumbra, ez nem egy vallási vagy spirituális korszakváltás. Ez a tudatosság változása. És lényegében arról szól, ha visszanéztek az emberiség történelmére, hogy végül megértsétek azt, hogy Isten, a Szellem itt és most jelen van.
Sőt mi több, drága Shaumbra, ez egy élő Isten. Ez az a korszak, aminek a létrejöttét ti segítettétek, és sok olyan ember és sok olyan csoport van a Földön, akik ezt egy cseppet sem kedvelik. Ó, azt nem feltétlenül tudják, hogy ezek ti vagytok. Rólad azt gondolják, hogy egy bogaras New Age-s vagy. Engedd ezt meg nekik! Hadd gondolják csak ezt rólad, mert te nem az vagy. Egyáltalán nem az vagy. Ezért is beszélünk a makyóról, arról, hogy megszabadulj a hamisságoktól, és az idejétmúlt dekorációktól.
Ez a tudati fejlődés, az élő Isten, aki jelen van a Földön - pontosan ez az, ami történik. És nézz csak szét, hogy mi történik a világban, mindenhol ott húzódik ez a mögöttes dolog. Ez a történések mögöttes mozgása vagy oka. És ez igaz a gazdaságra, a politikára, a pszichológiára.
Ti, drága barátaim, valami más után kiáltottatok. Lényegében azt mondtátok: -Készen állok a fejlődésre, és nem érdekel, hogy ez mibe kerül. - Ezt soha többet ne mondjátok! Előbb tárgyaljatok! (nevetés) Azt mondtátok: -Készen állok valamire. - és erre válaszul megérkezett Kuthumi vagy Tóbiás, jómagam, és még a többi üzenethozó. Nem mi vagyunk az üzenethozók. Mi mindössze….mi csak tisztázzuk a dolgokat, ezek vagyunk. Mi vagyunk a tisztázók. Segítjük ezt szavakba önteni ezáltal a csodálatos dolog által, amit Shoud-nak nevezünk, segítünk szavakba önteni a saját tisztánlátásotokat, amit az elmétek nem enged nektek megláttatni.
Az elmén túl
Amin most mentek keresztül, ennek a spirálos fejlődésnek az élvonalában az, hogy megtanuljátok, hogyan lépjetek túl az elméteken. Ha ezt le akarjuk egyszerűsíteni, azt mondjuk, hogy egy bizonyos értelemben számotokra az elme lett az isten.
Tudjátok, most tisztáznom kell azt, amit az előbb Cauldre mondott. Az elme - téves működés következtében - istenné vált. Ugyanakkor másrészről viszont, az Istennel vívott leghatalmasab csata az elmében játszódik le. Ez egyféle paradoxon. Miközben az emberek az elmét tartják a szuper hatalomnak, itt van ez a hatalmas csata, ami az elmével és az Istennel zajlik. Ezért is van az, hogy a legtöbb embernek nincsenek, nem is lehetnek megvilágosodási áttörései. Nekik nem lehetnek ahmyós pillanataik, ami előbb uróbb átlényegül egy állandó-folyamatos - ahmyo állapottá.
Bele vannak ragadva az elméjükbe. Az egy óriási csatatér - és ez az elme harcmezeje, ahol is az elme harcol a maga területéért, Istennel vívja a harcát, ami egyébként tényleg mentális - és ez az, ami ott zajlik. Nos, ti azt kértétek: -Itt az idő. Mi - én - valami mást akarunk. - És mi erre reagáltunk, válaszoltunk nektek. A beszélgetésem legnagyobb pontja egészen addig, amíg itt vagyok veletek - az, hogy túllépjetek az elméteken. Amikor kiléptek az elmétekből, én távozni fogok. Micsoda nagyszerű üzlet!
LINDA: Hm.
ADAMUS: Nem, úgy értem azt a módot engedem el, ahogy most kapcsolódom veletek, mert nem lesz erre szükség - erre a rutinra, amit teszünk - mivel egyszeriben csak annyira meg fogtok bízni saját magatokban, hogy többé nem lesz szükségetek erre az elkülönültségre. Mert ez még mindig az: egy elkülönültség, egy szeparáció. Egy ponton ezt teljes mértében integráljátok.
Egy jó példa erre: sokan integráltátok Tóbiást. A legtöbben integráltátok Tóbiást. Nos, Tóbiás egy lélekkel rendelkező létező, és nyilvánvalóan most éppen Sam-en keresztül fejezi ki magát. De ez az esszencia…..nincs arra szükségetek, hogy Tóbiás itt üljön a székben, csukott szemmel, és elhozza szentséges üzeneteit, az összes pihe-puhaságával. (némi nevetés) Nincs erre szükségetek. Tóbiás úgy reagált rátok, ahogy erre nektek akkoriban szükségetek volt. Tíz évvel ezelőtt erre volt szükségetek, erre a látványra és erre az érzékelésre. Ma pedig engem kaptok! (nevetve) Ez egy kicsikét más!
Szóval visszatérve a lényegre. A legnagyobb dolog, amin együtt dolgozom veletek az, hogy túllépjetek az elméteken. És ez kemény dió. Nagyon kemény. Egy nap helyezzétek csak magatokat az én helyembe, mivel az elme kitart, ragaszkodik, és mindenre megpróbál rájönni, mindent ki akar találni. És vannak pillanataitok, amikor kicsusszantok az elmétekből, de utána rögtön vissza is húz titeket. Azt mondjátok: - Te jó ég, elveszítem az eszem. - Nos, hát igen! Ezért is vagyunk mi itt. Pontosan erről szól ez az egész.
Néhányan azért féltek túllépni az elméteken, mert fogalmatok sincs, hogy mi van odakint. Nem tudjátok mit rejteget az a sötétség, ami az elmén túl található. És be lettetek hipnotizálva kedvesem. (a hallgatóság egy tagjához szól) Ó, teljesen be lettek hipnotizálva. Ó, ti nem annyira, de az emberek arra lettek behipnotizálva, hogyha nem töltöd fel magad állandóan az Isten című makyóval, a vallással, Jézussal, meg mindezekkel az egyéb dolgokkal, ha nem töltöd fel magad ezzel folyamatosan, megállás nélkül, akkor egy üres edény vagy…(a közönség válasza: A Sátán számára) Nem én mondtam ki ezt a szót, hanem ti. Sátán. És ismételten, visszatérve a Shoud előtti diákra - Bibliai idézet vagy hitrendszer - nagyon, de nagyon kevés hivatkozás van a Bibliában a Sátánra. Tényleg. Lucifer az van. Lucifer, a fény angyala, hello?! De el lett torzítva és ki lett forgatva.
Szóval van egy félelem attól, hogy túllépjetek az elmén, mert be lettetek hipnotizálva…egy tömeges hipnózissal, amit olyan könnyű megtenni. (nevetés, ahogy hipnotizáló mozdulatokat tesz valaki arca előtt) Ezt annyira könnyű megtenni, mivel az elme olyan, mint egy… szóval termékeny talaj a hipnózis számára. Az elme egy készen álló termékeny talaj. Ó, nagyon szereti, amikor be van hipnotizálva! Tudjátok miért? Mert ki nem állhatja saját magát! Tényleg így van - legalábbis azt, ahogy ki lett fejlesztve. Ezért aztán kiszolgáltatottá teszi magát a hipnózisra, mert így nem kell saját magával foglalkoznia. Szóval…rendkívül fogékony a hipnózisra.
LINDA: Ez most vicces volt?
ADAMUS: Nem. Ezt csak ők gondolják, de én nem.
-Szóval túllépni az elmén - mi történik? Mi van ott kint abban a sötétségben, abban a szakadékban, abban a semmiben? Az elme ezen nem tud elmélkedni. Ez itt a probléma. Az elme mégcsak el sem tud kezdeni ezen elmélkedni, ezért aztán hiánynak titulálja, és azt mondja: -Nincs ott kint semmi. Az maga a nem létezés. Maga a vég. A befejezés, a halál, vagy ami még rosszabb, egyszerűen csak bekerülsz a semmibe.
Nem! Az elmén túl a tapasztalás, a potenciál, a választás, az élet van. Ez van az elmén túl.
És az én munkám az - amiért idehívtatok engem - hogy segítsek nektek abban, hogy kilépjetek az elmétekből! És én ezt meg is teszem egy csomó tanfolyammal, na meg némi fortéllyal. (nevetés) Megteszem…(nevetés sáv) ezzel, amit egy páran bohóckodásnak hívtok.
Miért éppen a bohóckodás? Nos, először is, ha csak itt ücsörögnék, miközben Cauldre szeme csukva lenne, és csak leadnék nektek egy szentbeszédet, akkor mindannyian elaludnátok. Én pedig azt akarom, hogy nagyon is jelen legyetek! Miért? Miért? Mert - és szeretném ezt pólókon, kalapokon és a lökhárító matricákon látni - (felírja a táblára) - mert ez a Szellem Jelenlétének a Korszaka.
A Szellem Jelen Van
A Szellem Jelen Van. Ez egy bájos kis közhely. A Szellem Jelen Van. Nem látod ezt Sart? Igen? Pólók? Igen. A Szellem Jelen Van. Ez az a Korszak. Ez most az integrálás Korszaka! Ez az a Korszak, amikor….hadd adjam ezt oda olyan valakinek, akiben megbízhatok! (nevetés, ahogy megpróbálja elvenni a távirányítót Lindától)
Ez annak a Korszaka, amikor behozod ide a Földre a Szellemet, ebben az életedben, ebbe a testedbe, ebbe a Most Pillanatába! Jelenlét. A Szellem Jelen Van. A Jelen azt jelenti, hogy itt és most. Nem később, nem kell hozzá tanulnod, nem kell erre vágynod. A Szellem Jelen Van Most ebben a teremben!
Most az elme rákezdi: -Nos, én még nem egészen vagyok a Szellem. Még nem állok erre teljesen készen. Még lennie kell itt valaminek. - Nos, ezzel akkor fel is állítod azt a dinamikát, mert ez az, ami ebből származik. Te hozod ezt így létre, ezért aztán mindig ott lesz az a következő dolog. Mindig ott lesz az a várakozás. Az elméd hozza ezt létre, mert az elme képtelen ezt felfogni, hogy a Szellem Jelenlévő. Miért? Mert akkor elveszíti a kontrollját, az irányítását, és azt hiszi, hogy akkor ki fog lépni a létezésből.
Lényegében ti magatok programoztátok be az elmét erre az irányításra, erre a kontrollra. Átadtátok magatokat az elméteknek. Azt mondtátok: -Te viselj gondot a dolgokra! Én most egy jó nagyot alszom. -De most, az istenit neki, felébredőben vagytok! Felébredtek. Az elme meg nem tudja, hogy mihez kezdjen - elképesztően össze-vissza van zavarodva. Te felébredsz, és többet akarsz. Neki pedig az lett mondva, hogy ő felel itt mindenért, ő az irányító. Be van hipnotizálva most is, és ez már egészen Atlantisz óta így megy, de az emberiség történelmének legutolsó 50 évében sokkal több hipnózis folyik, mint Atlantisz összes ideje alatt mindent összevetve, és összevetve ezzel az összes Földön töltött időtöket. Elképesztő méreteket ölt az elme hipnózisa.
Nos, akkor hogyan kerültök ki onnan? Hogyan lépsz be önmagadba és hogy lépsz ki az elmédből?
Ahogy erről már beszéltem nektek a Misztérium Iskolákban, ne próbáljátok meg kitalálni az elméből kivezető utat! Ez képtelenség. Mert ilyenkor mindössze az elme próbál rájönni arra, hogyan is lépjen ki saját magából, de ő mindig is saját magán belül fog maradni. Bizony. Abszolút spirál köröket fog lefutni saját magán belül. Ettől eszelősen boldog lesz, mert ilyenkor elfoglalt, mert van valami tevékenység, amivel foglalkozhat. Megpróbálja kitalálni a dolgokat. A saját farkát kergeti, és a nap végére rettentesen kifárad, és azt mondja majd: -Látod? Én tényleg nagyon keményed megdolgozok ezért. Megérdemlem az elismerést. -Nem! Ezzel azt érdemled meg, hogy lelőjenek! (nevetés) Azt érdemled meg, hogy ennek az egésznek véget vess! Mit is szoktak mondani? Ha találkozol Buddhával az úton, öld meg! (Lindának elakad a lélegzete) Abszolút…
KERRY: Na igen!
ADAMUS: Abszolút! Abszolút! Miért? Egy szó. M- betűvel kezdődik. (a közönség mondja: -Makyo!) Makyo! A makyo és az elme.
A Szellem Jelen Van. Ez az a Korszak, és ez az, amit ti is elkezdtek megélni. De nem tudjátok kigondolni az odavezető utatokat. Nem tudjuk ezt az előadásaink által elérni nálatok! És lényegében, még csak meg sem próbáljuk ezt! Eljövünk ide - mi, én, a többiek - mondunk egy-két szót, és remélhetőleg keresztül megy egy kis energia. Remélhetőleg valami bemegy. Itt az ideje annak, hogy az Élő Szellem a Földön legyen, hogy Jelen Legyen a Most Pillanatában!
Manapság sokat beszélnek tudományos körökben. Elkezdenek előállni ezekkel az elképesztő felfedezésekkel - amik bámulatosak - hogy életerő rejlik mindenben. Tudatosság található mindenben. Ez lényegében nem igaz. Sajnálom.
Pédául arról beszélnek, hogy még egy fény fotonban is fellelhető a tudat, mivel a saját tudományos kísérleteikben most már képesek látni ezeket a fotonokat - amik aprócska, miniatűr részecskék, lényegében nem fizikai részecskék - és teljesen el vannak képedve ezen, hogy a részecske az egyik pillanatban még itt van, a másik pillanatban pedig már el is tűnt. De hova távozik? Csak ide a szomszédba, a szomszédos dimenzióba. Nem külömbözik ez attól, mint amikor kimész az ajtón, és…..Todd, megtennéd, hogy ezt demonstrálod a kedvünkért? Kimennél az ajtón? (Todd kimegy az ajtón) JÓ. És menj egy kicsit még messzebb! (nevetés)
LINDA: -Todd, Todd, Todd.
ADAMUS: Hát, így járnak az újoncok! (nagy nevetés) Mindig a sor szélén ülnek. Újoncok.
LINDA: Sajnálom. (Ezt Todd feleségének mondja)
ADAMUS: Szóval ezek a foton részecskék….(Todd felesége utána megy) Bátor! És szeretetteljes! (nagy nevetés) Te is ki akarsz menni?
Szóval…(nevet, mert a feleség nem tudja kinyitni az ajtót) Látjátok? Elterelés. Erről beszéltünk a múlt hónapban. Egy kis elterelés, és akkor ez könnyebben tud bejönni, és….nagyon köszönöm. Köszönöm. (a közönség tapsol, mert Todd visszajött)
Tehát ezek a foton részecskék úgy tűnnek, hogy ki-bejárkálnak a valóságból. Nos, mi is a valóság? Mindössze átcsusszannak a szomszédos dimenzionális állapotba, a következő valóságba. Ez olyan könnyű, mint a levegővétel. És azzal a munkval, amit Aandrah végez, ez arról szól, hogy veszel egy lélegzetet! Belecsusszansz, vagy kiterjedsz a többi dimenzióba. Annak nincs értelme, ha csak egyetlen dimenzióban vagy, és erről máris beszélni fogunk.
Szóval a kérdés az, hogy ezeknek a fotonoknak, vagy ezeknek a szubatomi részecskéknek bármelyike is rendelkezik-e tudattal? Nem, nem rendelkezik. Nem. Mindössze reagálnak vagy válaszolnak a te tudatodra, és ez az, ahol a tudósok jelenleg tévednek. Azt mondják: - Van tudat és van fény. Ezt korábban soha nem tudtuk, mert amikor itt állok és a kísérleteimet végzem, akkor azt látom, hogy ezek a fotonok ki és bejárkálnak és közben fura dolgokat tesznek. Kell, hogy legyen tudatuk!
Nem! Ti, emberek rendelkeztek tudattal. Minden más a tudatra reagál vagy válaszol. Minden. Minden. Más emberek, nos igen, de őket tegyük most félre egy pillanatra! Minden egyéb, beleértve ebbe az állati birodalmat, a növényi birodalmat, mindezek a dolgok a te tudatodra reagálnak. Ti alkottátok meg őket. A tudatod egy multidimenzionális mágnesre hasonlít. Vonz és taszít. Megszilárdít, és lebont, szétszed. Mindez folyamatosan zajlik. És ez pontosan innen származik. (rámutat valakire)
LINDA: Ez most tapsot érdemel? (Adamus a fejét rázza. -Nem.) - Nem?
ADAMUS: -Nem.
LINDA: -Ó!
ADAMUS: Szóval drága barátaim, a tudat folyamatosan behoz dolgokat, és kivet dolgokat. A lényeg itt az, hogy a Szellem Jelen Van. Te Jelen Vagy. Ez a korszak arról szól, hogy végre megengedd magadnak, hogy élő Isten légy! Nem egy elméleti Isten, nem egy mentális Isten, hanem Szellem, Aki itt és Most Jelenlévő. Ennek a Korszaknak ez a fejlődése, a kibontakozása.
Sok ember vitatkozni fog ezen. Védeni fogják a dolgaikat. Kigyúnyolnak, kinevetnek majd titeket. - Ugyan már, hogy is mondhatsz egyáltalán ilyet? - De tudjátok, az érdekes az, hogy előbb vagy utóbb eljönnek majd hozzátok, és ó, lehet, hogy ez életek múlva fog bekövetkezni - és akkor majd pontosan meg fogják érteni azt, amivel te annyira tisztában voltál, amit kisugároztál magadból.
Néha kétségbe vonjátok magatokat. Nem, helyesbítek. Szinte állandóan kétségbe vonjátok magatokat. Pedig igazad van. Korrekt vagy. A helyes úton jársz. Egy intuitív megértéssel bírsz a dolgok felől. Az elme ezt kétségbe vonja. Az elme teljesen át van szivárogva és be van szennyezve, és megpróbál visszahúzni, és akkor aztán tényleg boldogtalan vagy. Akkor szerencsétlen, nyomorult vagy. Az energia szinted alacsony. Úgy tűnik, minden szétesik a kétség miatt. Ma erről leszálltok, már beszéltünk az ahmyóról.
De a helyes úton jártok. Kétségkívül, igazán, abszolút igazán, és a vicces az, hogy ezt ti is tudjátok. Amikor itt ülünk így, mint most is, ahelyett, hogy még több makyóval töltenénk fel benneteket, megpróbáljuk elvenni tőletek a makyot. Ahelyett, hogy mindannyian a fejünkben lennénk, bohóckodunk itt, és végük megértitek: - Tudtam! Mindig is tudtam! A fenébe! Miért is kételkedtem önmagamban? -Sokkal, de sokkal könnyebb lenne, és sokkal szórakoztatóbb lenne, ha abbahagynátok ezt a kételkedést.
Mi tart vissza benneteket attól, hogy abszolút élvezzétek a Jelenlévő Szellemet? Nem látjátok ezt egy óriási lökhárító matricaként az autótok hátulján? A Szellem Jelen Van - abban az autóban abban a pillanatban. Vagy a pólótokon - A Szellem Jelen Van ebben a testben, és ezt a förtelmes pólót viseli. A Szellem Jelen Van a fejeden lévő baseball sapkában. - Akkor most a Szellem jelen van az agyamban. Már nincs szükség arra, hogy az agyam eltaszítsa a Szellemet. - A Szellem Jelen Van ebben a csodálatos pillanatban.
Tehát a kérdés az, hogy jutsz el innen oda? Mi az az ugrás? Nos, igazából nincs is. Mit teszünk ezután? Hogyan tud a Szellem Jelen Lenni a testben? Ti vagytok az új tudatosság úttörői, de még mindig nem élitek ezt meg teli torokkal, még mindig nem élitek ezt meg magas felbontásban. Minden nap egy kicsivel jobban magatokba olvasztjátok, és túljuttok a régi korlátaitokon, de hogyan élitek ezt meg? Nos,….(valaki beszól: - Lélegzünk) Lélegzel. Integrálod! Integrálod!
Integrálás
Kaptam leveleket - spirituális, energia leveleket - amikben ez állt: - Lélegzem, mégsem történik semmi. - Tévedés. Tévedés. És nehogy elkezdj amiatt aggódni, hogy hogyan lélegzel, vagy hogy mennyit lélegzel vagy hogy mennyit nem lélegzel. Valami történik. Az elme ezt nem látja, mert az elme egyáltalán nem látja a Szellemet. Az elmének lesz majd egy tapasztalása a Szellemmel, de nem igazán érzékeli a szellem működését, azokat, amik az életedben történnek Mary, amik a testedben történnek.
Ez egy vicces dolog. Azt mondod: - Nos, lélegzem, és semmi sem történik. - Nos, hát igenis, történik. Ez pontosan itt van, csak te nem engeded meg magadnak, hogy ezt meg is lásd. És ez történik. Kirázza a szemetet az életedből, hiszen végül is ezt akartad. (nevetés) És ez egy közvetlen hatás, amiről máris beszélni fogunk. De hogyan is teszed ezt? Integrálással. Abszolút integrálással.
Ez azt jelenti, hogy integrálod a Szellemet ebbe a Jelen Pillanatba. Behívod ide a Szellemed a szíveddel, a lélegzeted által, és megállsz egy pillanatra, tartasz egy kis szünetet, és beengeded a Szellemet, megengeded, hogy Te jelen legyél az életedben - nem a múltban, nem a jövőben, nem majd valamikor máskor, kétségek nélkül. Kétség nélkül. Még mindig ott az a mechanizmus, az a belétek hipnotizált mechanizmus, ami azt mondja bennetek, hogy mindent kétségbe kell vonnotok. Hogy mindent analizálnotok kell, olyan ez, mint egy virusirtó szoftver a számítógépeteken. - Mindent ellenőriznem kell. - Nem, nem kell. Erre meg azt mondjátok: - Nos, de mi van akkor, ha valami ostobaságot teszek? - Ki ítéli ezt meg ostobaságnak?
És ott van az a régi programozás, amivel egy páran még bírtok….(erősen elkezd hunyorítani), ó, hadd csináljam ezt még egyszer a kamerába is (újra hunyorít)…az a régi programozás, amivel egy páran bírtok: - Ezt meg ezt nem tehetem meg, mert mi van akkor, ha valami hülyeséget csinálok. - Ezeket mind a régi szalagok mondják.
Néhányatokban már elég régóta futnak ezek a szalagok. Vannak, akiknél ez erősebb, mint másoknál, és mindig a rosszat keresik. Beszéltünk erről az Alkímia Iskolában Sedona-ban. Állandó szkennelés folyik. Állandó….ez egy hipnózis - Azt kell, hinnem, hogy valami baj van - ezért aztán az elmétek folyamatosan szkennel. Mindig, amikor fingotok egyet, amiatt aggódtok, hogy valami baj van. Ez természetes! (nevetés)
LINDA: Elnézést! Mi volt ez?
ADAMUS: Miért, talán nem egy emberi szót használtam az imént? ( nevetés sáv lejátszásra kerül) Minden alkalommal, amikor elengeditek a gázt, aggódtok. Látod, ez így nem hangzott olyan jól. Szellentés. Gáz kiadás, én csak így hívom. Mindig, amikor megjelenik egy kis fájdalom a térdetekben, vagy amikor egy pillanatra nem emlékeztek valamire - ó, áldjátok meg azokat a pillanatokat, amikor nem emlékeztek a dolgokra, abszolút a helyes úton jártok - de utána meg elkezdtek ezen aggódni, mert működik a szoftveretek. Lekapcsolhatjátok azt a szoftvert. Abszolút megtehetitek.
És most akkor eljutunk erre a pontra, amikor megkérdezitek: -Hogyan tegyük ezt meg? Hogyan tegyük ezt meg? - Integráció. Hogyan integrálsz? Egyszerűen csak veszel egy mély lélegzetet. Élvezed a pillanatot, amiben éppen vagy. Nem gondolkozol rajta. Egyszerűen csak hagyod, hogy a biztonságos térben légy. Nem kell sietni… most már mindenki kikapcsolhatja azt az elme szkennert, ami azt mondogatja, hogy „Mi a baj?” vagy, hogy „mit kell kétségbe vonnom,”. Egyszerűen csak kapcsoljátok ki azokat. Most megkérem Aandrah-t, hogy jöjjön ide, játsszunk majd egy kis zenét, csak azért, mert csodálatos, ez egy kis eltereléssel szolgál, és akkor integráljunk! A Szellem jelen van.
Nem kell követelned, hogy a Szellem bejöjjön ide - jut eszembe. A Szellem ott várakozik az ajtó előtt, lényegében már nagyon régóta ezt teszi. Az Isteniséged ott várakozik készenlétben, és csak a te meghívásodra vár, de te sült bolondként körbe-körbe szaladgáltál a házban, és azt mondogattad: - Mi a baj? Mi a baj? Mi a baj? Érzem ezt a Jelenlétet az ajtónál, biztosan valami baj van. Jönnek értem, és elkapnak. - Nem! Csak a Szellemed vár arra, hogy bejöhessen ide.
És amikor ezt meghallod, a következőt teszed: - Nem is tudom, hogy készen állok-e rá. Nem tudom, hogy mindent kitisztítottam-e. Nem tudom….eléggé rend van a házamban? Behívhatok ide vendégeket? Teát kell főznöm?Mi…. - Ó, drága emberek, vegyetek egy mély lélegzetet és integráljatok Aandrah-val!
Aandrah, te következel. (némi taps)
(megszólal a zene - A Lemúriai Hazatérés - Anders Holte szerzeménye)
AANDRAH: - Ez a pillanat a tiéd. A te teremtésed. Hajlandó vagy ezt befogadni?
Most arra kérlek, hogy miközben a tested ellazul, engedd ezt meg! Engedd meg!
Csak érezd! Vedd észre, hogy a zene mennyire mélyre tud vinni. Egyre mélyebbre és mélyebbre. Lefelé.
Ez a zene bele lett lélegezve a teremtésbe a Király Kamrájában. Benned is ott van egy hatalmas kamra. Csak üldögélj itt…mélyen…mélyen a magodban. Érezd….ezt a kiváló teret…ami mély és csendes. Ahogy az orrodon keresztül belélegzel, érezd, ahogy a levegő teljesen leáramlik…..egészen le.
Érezd ezt, hiszen a lényed medencéjében, a magodban béke van. Olyan béke, ami meghaladja az elméd képzeletét. Csend van. És abban a csendben a Szellem téged vár.
Hajlandó vagy befogadni minden egyes lélegzetet, ami mélyre áramlik, mélyre, mélyre, mélyre, mélyre…
Csak fogadd be! Csak fogadd be….ezt a szeretet zuhanyt….ezt az együttérzés zuhanyt.
Hajlandó vagy erre? Megteszed? Engedd el! Engedd el! Csend…csend….így a test lélegezhet, befogadhat, dédelgetheti a saját szellemedet, majd elengedheti azt….
Lélegezz és fogadd be! Lélegezz és engedd ki! Hagyd, hogy ez a szerelmi viszony növekedjen!
Lélegezz, hiszen a Szellem itt van veled, és körülötted. Érezd….ezt a hatalmas szeretetet..
Most nagyon mélyen lélegezz! Finoman….szelíden….gyengéden. Mélyebben és mélyebben. Érezd ezt….aki dédelgetni akar téged.
Belégzés…kilégzés….hiszen minden egyes lélegzet egy meghívás….meghívás a Szellem részére, hogy jöjjön be Mindaz, Aki Vagyok….mindaz, akik vagyunk.
Lélegezz, és fogadd be! Mélyen, mélyen…..mélyen önmagad csodájába.
Lélegzetről lélegzetre! Lélegzetről lélegzetre….ami egy áramló vibrálássá válik, egy élő esszenciává, amikor ember és Szellem összeolvad egymással, és ez kitűnő.
Belélegzel engem, drága Szellem? Én lélegezlek be téged?
Mélyen….mélyen ülök, a saját magomban, hiszen mi ketten belélegzünk minden lélegzetet….kettőnk illatát.
Hajlandó vagy befogadni ennek az isteni teremtésnek az illatát, magadat és önmagad esszenciáját?
Igen, igen.
ADAMUS: -Akkor most Aandrah, van valami, amit már régóta meg szeretnél tenni, de nem voltál benne biztos, hogy készen állsz-e ennek megtételére. Nos, akkor hogyan is lélegeztetsz meg egy haladó csoportot, mint amilyen ez is, egy megvilágosodott csoportot, hogyan lélegezteted őket szavak nélkül?
Most hagyom, hogy itt ezt kipróbáld! A zene továbbra is szólni fog. És adnék egy pár tippet. Ez a szemekben történik meg. És a gesztusokkal, a mozdulatokkal. A testbe áramló légzés mozgásával történik meg, de nem a szavakkal.
Szóval, folytasd!
(Aandrah csendben gesztikulál, miközben a zene továbbra is szól)
És most, zene nélkül csináld ezt. Hogyan lélegeztetsz egy csoportot zene és szavak nélkül? Ezzel a csoporttal ez nagyon könnyű lesz.
(hosszú néma csend, amíg Aandrah lélegezteti a csoportot)
ADAMUS: - Gyönyörű, varázslatos pillanat. Köszönöm.
Látjátok, a tudat - a Szellem - Jelen Van a Pillanatban, és ekkor hirtelen nincs szükség már a szavakra. Ó, a szavak néha jók. Az embereknek szükségük van rá, hogy hallják a szavakat. Aandrah ezen tűnődött mostanság. Hogyan lépsz túl a szavakon? Hogyan lépsz túl a zenén?
Nos, amikor egy ilyen megvilágosodott csoporttal dolgozol, de ezt egyébként bárkivel meg lehet tenni, akkor nincs szükség a szavakra. A tudat közvetlenül elkezd reagálni a másik tudatra, és abban a pillanatban ehhez még energiát sem kell behívnia. És ez egy varázslatos pillanattá válik. Mégcsak energiát sem kell behívnod. Semmit sem próbálsz tenni. Az energia átmenetileg az öbölben marad, tiszteli és becsüli a lélegzetet, a két tudatot.
Milyen lenyűgöző is ez! Egyszeriben csak Aandrah veletek lélegzett, ti pedig vele lélegeztetek, és egyetlen szót sem kellett ehhez szólni. Semmilyen energia, semmilyen bohóckodás és semmi más sem kellett ehhez. Zene sem.
Ez egy gyönyörűséges dolog. A Szellem Jelen Van, amikor nincs szükséged erre a sok zűrzavarra, amikor ezt leveted, amikor belépsz a tisztaságba. Á, köszönöm kedvesem! (Adamus vesz egy mély lélegzetet)
Mély lélegzet - Áttörés.
Mi az, amit kiküldesz magadból?
Következő dolog: -tisztaság. Tiszta felfogás. Beszéltem erről már korábban is, és most azt kérdezem tőletek, hogy mi a ti üzenetetek? Mi a te üzeneted? Mit küldesz ki magadból? Mi megy ki belőled? Paul, te milyen üzenetet sugárzol ki vagy közvetítesz magadból?
PAUL: Azt, hogy minden rendben van.
ADAMUS: Hogy minden rendben van. Tényleg? (Paul bólint: -Igen) Jó. Jó. Ezt elhiszem.
Fontos, hogy tisztában legyél azzal, hogy mit sugárzol ki magadból, mivel, ahogy ennek az ülésnek az elején már elmondtam, nézzétek csak meg, hogy mi az, amit kaptok! Nézzétek csak meg, hogy mi is az, amit kaptok! Ez nem csak valami tévedés. Pontosan azt kapjátok, amit magatokból kisugároztok.
De azt, amit magatokból kisugároztok, kiküldtök, azt nem a szavaitokkal teszitek meg! Sőt, lényegében a legtöbb emberi szó teljesen lényegtelen. Amikor hallgatom az embereket beszélni, igazából nem mondanak ők semmit. Mindössze ez a mentális ciklus zajlik náluk, ami körbe-körbe pörög, kitölti a teret, azt gondolják, hogyha kimondanak egy-két makyót - még csak nem is a spirituális dolgokról beszélek itt, hanem bármiről - szóval azt, hiszik, hogy azzal, hogy kimondják a szavakat, ezzel már jó munkát is végeztek.
Akkor most azt kérdezem tőletek, hogy ti mit küldtök ki magatokból? Mi az, amit kifejeztek? Mi jön innen, a szívedből? - és nem pedig innen, a fejedből. Mi az, ami innen, a szívedből ered? Kezdd el meghallani a saját szavaidat, majd fogd be a szád! (nevetés) Hagyd abba a beszédet!
Olyan sok csevegés folyik. És tudjátok mi ez a sok csevegés a makyón kívül? Történetek mesélése. És tudjátok mik a történetek? Hát a múlt. Tudjátok, a történetek feldolgozást igényelnek. A történetek energiát lopnak. Régi történetek, áldozati történetek, ebből rengeteg van. Nem feltétlenül bennetek, de a legtöbb emberben rengeteg sok ilyen sztori van működésben.
A tiszta felfogás hiányában, ha nem érted meg igazán, hogy milyen üzenetet sugárzol ki magadból, akkor téves üzemmódban tartózkodsz. És pontosan azt kapod, amit megérdemelsz, és az nem túl sok. Nem érdemelsz sokat, ezért nem is kapsz sokat. Ezt viccnek szántam volna, de…Mivel az elme folyamatosan cseveg. Még akkor is, amikor nem beszélsz hangosan, az elme csevely továbbra is folytatódik benned, és az nagyon zavaros, és az egyik dolog,amit a Misztérium Iskolákban megpróbálunk elérni az, hogy némi tisztánlátáshoz juss. Ez nem mindig könnyű, de vissza kell nyúlni az alapokhoz. És sokszor megpróbálunk visszatérni az alapokhoz, de a legtöbb ember még mindig ugyanúgy továbbra is a saját makyójában marad. És akkor visszatérnek a saját makyós lószaros közhelyeikkel, azt gondolván, hogy én majd ezekre Adamus díjakat osztok nekik, és nem kapnak egyet sem.
De drága Shaumbra…(Lindának) Neked ma kapnod kellene egyet, csak a jelmezed miatt! Igen. (a közönség tapsol) Igen.
Szóval a legtöbbször mégcsak nem is láttok tisztán, és amikor elkezdtek ezen gondolkozni, akkor még zavarosabb lesz minden. De ekkor pontosan ezt sugározzátok ki magatokból, ezt a zűrzavart, és pontosan ezt is fogjátok magatokhoz vonzani az életetekben.
- Szóval Bonnie, te mit küldesz ki magadból?
BONNIE: -Szeretnék fényt sugározni.
ADAMUS: - Nem. Nem azt kérdeztem, hogy mit szeretnél kisugározni, hanem azt, hogy mi az, amit kisugárzol magadból. És szükségünk lesz a mikrofonra. Most egy kicsit Bonnie-t vesszük górcső alá.
Tehát, mi az amit kiküldesz magadból? Nem az a lényeg, hogy mit szeretnél kisugározni, hanem az, hogy itt és most mit sugárzol ki magadból? Tegyük fel, hogy én mindössze egy entitás vagyok, és semmit sem értek az emberi szavakból. Számomra azok nem jelentenek semmit. Egy távoli bolygóról érkeztem ide. Mi az, amit energetikailag kisugárzol magadból? Mit sugárzól ki magadból a tudatoddal?
BONNIE: Oké, ha nem fényt, akkor ragyogást.
ADAMUS: Ezt sugárzod most ki magadból? Ezt érezném én abban az esetben, ha egy földönkívüli lennék, aki még soha nem járt itt a Földön, és nem látnálak és nem is hallanálak téged? Én csak az esszenciádat érzem. Ez a ragyogás? És az életedben minden ragyog?
BONNIE: Hát…igen.
ADAMUS: -Makyo! Sajnálom, de ez van. És ha itt nem vagy képes lemeztelenedni, akkor hol máshol tudod ezt megtenni? Amit sok ember….
LINDA: Tényleg? Akarod, hogy ezt megválaszoljam? (nevetés)
ADAMUS: És Bonnie, ez nem csak a te esetedre igaz, mert rengeteg ember félelmet sugároz ki magából. Folyamatosan ezt sugározzák magukból, félelmet és konfliktust, félelmet és sorompókat, gátakat, kétséget és önbizalom, önértékelés hiányt sugároznak ki.
Most az elméd talán elgondolkodik: - Igen, de hát én egyetemre jártam és doktori fokozatot szereztem, nagyszerű munkám és családom van. - Ők gyűlölnek téged. (nevetés) Szóval az elméd becsap, félrevezet téged. Amit tényleg kisugárzol magadból - nem csak te, hanem amit az emberek hajlamosak kisugározni magukból - az ez a fajta félelem, bizonytalanság. És ezt egy jó napon teszik. A legtöbbször pedig csak egyfajta összevissza fecsegés árad belőlük. Csak ez a hamisság megy ki belőlük, energetikai hamisság, mert a tudatuk meg van hamisítva. Fogalmuk sincs róla, hogy mit sugároznak ki magukból, ezért csak hamisság, zagyvaság megy ki belőlük. Ez egy folyamatos, állandó szignálként sugárzódik ki belőlük, ami jelentéktelen, értelmetlen, de ezzel elfoglalják az időt és a teret, és….ez egy eltérítő energia. Ez nem foglal el mindent, de akkor is egy elterelő energia.
Tehát igazából mit küldesz ki magadból? Bonnie, én a tiédet mindenfelé látom. Mindenfelé érzem. Akarod, hogy elmondjam neked?
BONNIE: - Igen.
ADAMUS: - Vágyat. Vágyat. Szerető vágyat sugárzol magadból. Olyan hatalmas ez a vágy, hogy hívhatnánk fény vágynak is. De így a vágyadat helyezed ki magadból. És sajnálom, de egy szükségletet is - és nem te vagy az egyetlen, az egész terem tele van ilyenekkel - de ez egy beteljesületlen érzés, egy hiány….ez egy vágy, hogy több legyen az életed.
Azt mondtad, hogy elmondhatom ezt neked. Te kértél meg erre. Majdnem le is fizettél azért, hogy ma téged szúrjalak ki. (nevetés) Sajnálom. Nem szoktam elfogadni a megvesztegetést, csak akkor, ha tényleg jelentős az összeg.
Szóval a vágy. És csak figyeled - nyugodtan megharagudhatsz rám, becsukhatod a szemed, vagy azt tehetsz, amit csak akarsz - de egyfolytában az órát és a percet figyeled, azt, ahogy az életed ketyeg, és azt mondod: -Céllal érkeztem ide, az istenit, és ebbe rengeteg időmet belefektettem, nem beszélve a sok pénzről, csakhogy megtaláljam azt a célt, de akkor meg hol van már? Mikor érkezik már meg? A halálos ágyamon kell feküdjek, hogy végre megtudjam?
Szóval Bonnie, te a vágyat sugárzod ki magadból. Vágyat helyezel ki. És ha képes vagy megérteni, hogy te tudatában vagy annak, hogy mi is ez - amire képes vagy - anélkül, hogy mentális lennél - akkor átalakíthatod azt beteljesüléssé. És akkor a Szellem jelen lehet az életedben akár most is. Nem kell egy beteljesületlen romantikus viszonyban állnod a Szellemmel, nincs szükséged erre a távkapcsolatra. Mert ő itt lehet, most azonnal.
Szóval visszaadhatod a mikrofont vagy akár hozzám is vághatod.
Kerri, te mit sugárzol ki magadból? Tudtad, hogy erre fogok sétálni és azt mondtad: - Adamus, kérlek erre gyere, és beszélj velem! - Azt mondtad: -Jelenj meg az ajtómban! - És most itt vagyok kedvesem. Hova jutunk ezzel?
KERRI: - Valószínűleg bizonytalanságot.
ADAMUS: - Bizonytalanságot.
KERRI: -Igen.
ADAMUS: -Igen. Hadd érezzem! Ez egy….nem ez az elsődleges dolog itt. Az elsődleges dolog az, hogy egyszerűen csak…nem bízol meg magadban. Itt van benned ez a dinamikus erő, és te félsz azt kiengedni. Attól félsz, hogy az el fogja pusztítani az egész Földet, az egész emberiséget, a barátaidat és mindenki mást is. Ezért visszafogod magad, amire egy egész sereg kifogást gyártasz, de amit ténylegesen kisugárzol magadból, az a következő: - Vissza fogom fogni magam. Bent fogom tartani magam. - Ezért aztán visszafogod magad, és pontosan ezt is kapod vissza - a semmit - mert visszatartod magad. És mégis szerinted mi történne, ha ezt kiengednéd?
KERRI: - De hogyan?
ADAMUS: Az nem számít! Engem nem érdekel! Bárhogy, ahogy csak akarod. Én nem tudom ezt….én nem tudom…
KERRI: - Már így is kurvára belefáradtam ebbe! Tudod, tényleg!!!!!!!(nevetés, ahogy valaki azt mondja: - Már jön is. Vigyázzatok!) Olyan ez, tudod mit, baszd meg! Baszd meg! Már beteg vagyok, amikor ezt a szart kell hallgatnom! Nem akarom visszafogni magam, de olyan ez, hogy ha már minden mást megtettem….
ADAMUS: - Miért?
KERRI: - Nem tudom. Nem tudom.
ADAMUS: - Menekülésből.
KERRI: -Ú!
ADAMUS: - Tehetetlenségből. Én most csak segítek, hogy kiadd itt a haragodat! Hagyom, hogy nagyon megharagudj rám!
KERRI: - Tényleg nagyon bosszantasz! Úgy értem…
ADAMUS: - Nem, te csak itt mímeled a haragot. Csak mímeled azt.
KERRI: - Visszafogom magam. Igen.
ADAMUS: - Tessék! Látjátok? Visszafogja magát. Pedig tényleg ki akarja azt engedni. Megtennéd, hogy felállsz egy pillanatra? Tudtad, hogy ezt fogjuk csinálni. Ki tudnád ezt itt most engedni? Ez itt a legkönnyebb hely erre. És add ide nekem most a mikrofont, mert ez fájni fog. (nevetés) Csak engedd ki Kerri, itt mindenki előtt! Csak engedd ki! Ne tartogasd már tovább magadban!
KERRI: (ordít) ÁÁÁÁÁÁÁÁ! ( a közönség tapsol)
ADAMUS: Ez még erőtlen. Igen. Ti olyan könnyen bevesztek mindent kedves barátaim! Ez nem volt olyan jó. Ez egy…gyere csak ide! Ha ezt egyszer kiengeded, összekombinálod ezt a haragot egy kis sértettséggel, fájdalommal, és ezt kiengeded, akkor többé nem lesz arra szükséged, hogy visszafogd magad! Akkor most engedd ki!
KERRI: - Ez nem volt elég jó? Nekem elé jónak tűnt. (A közönség: - Csak üvölts!)
(Kerri kiabál) Bocsánat.
ADAMUS: Nem, nem, nem. Ez…Joe azt mondja, hogy ilyet egy hónapban egyszer hall. (nevetés)
KERRI: - Nem. Ő fél.
ADAMUS: - Akkor ezt most tényleg tedd meg! Akarod, hogy én is csináljam veled? Tényleg?
KERRI: - Aha.
ADAMUS: - Oké, rendben. (valaki mondja: - csináljuk mindannyian) Mindannyian csináljuk. Abszolút! (mindenki üvölt) Jobb. Jobb. Jó. Köszönöm. Köszönöm. (a közönség tapsol)
Nos, drága barátaim, köszönöm. Köszönöm. Látjátok, ahelyett, hogy itt a fejetekben lennétek ezzel, amire hajlamosak vagytok, ehelyett egyszerűen csak engedjétek azt ki. Üvöltsétek azt ki magatokból! És különösen akkor…amikor megpróbáltok visszafogni mindent. Mert akkor ez az az esszencia, amit kisugároztok magatokból, és ilyenkor pontosan ezt is kapjátok vissza: -visszafogottságot. Visszafogottságot. És nem is olyan régen azt mondtad: - Az egész életem egy nagy visszafogottság. Minden csak ebben a várakozásban van, és nem fejlődik.” - Akkor engedd ki!
Szóval, drága Shaumbra, mi az, amit kisugárzol magadból? Mi van benned? Nem a fejedben, hanem mi a te tiszta felfogásod?
Ezt le tudod egyszerűsíteni egy vagy két szóra, és akkor majd tudod, hogy mi az. És ha ezt az egészet az elméden keresztül akarod megközelíteni, megpróbálod ezt átgondolni, akkor ez nem fog megtörténni. Csak kérdezd meg magadtól, az Én Vagyok Jelenlétedtől, hogy - Mi ez? - Majd engedd el, és a válasz el fog jönni hozzád. A te válaszod el fog jönni hozzád.
Mi az? Félelmet sugárzol magadból? Visszafogottságot? Vágyat? Mindezek nagyon egyszerű fogalmak. Mi az, amit kiküldesz magadból?
Ez most nagyon fontos - és addig is agitálni foglak titeket annyira, amennyire csak szükséges - fontos, hogy tisztában legyél azzal, hogy mit sugárzol ki magadból, mert ez nem csak kimegy belőled, hanem egyben ott is van benned. Ez benned zajlik. Ugyanaz a visszafogottság üzenet, ugyanaz az vágy, amit kisugárzol, az egyben a TudatTestedben is zajlik itt és most. Hallja mindezt. Hallja. És akkor ez az üzenet. Az nem ezeket a kis elmés üzeneteket kapja meg. Azokat nem hallja…a te TudatTested nem hallja a szavaidat. Sohasem. Az érzést kapja meg innen belülről.
Tehát mi az, amit kisugárzol saját magad számára? Ha egyszer sikerül tényleg tisztáznod és megértened azt, hogy lényegében választhatsz - és ennek az egésznek nem kellene téves üzemmódból megtörténnie, és nem kellene ezt a sok fecsegést kiráasztanod magadból - akkor elkezdenél energetikailag hatékonnyá válni.
Jelenleg elképesztú méretű energia fogyasztás zajlik, néha megmagyarázhatatlan feladatokkal és energiákkal, amik elterelnek benneteket erre meg arra. Olyan ez, mint egy túlzsúfolt autóút, amiben semmilyen áramlás sincs. Az autók össze-vissza mindenféle irányba száguldoznak, az utak hirtelen egyszer csak véget érnek, és vannak olyan utak is, amik egymásba futnak egyszerre egy időben. Ilyesmi ez az egész. Ez egy energetikai zűrzavar, összevisszaság.
És ahogy elkezded ezt nagyon, nagyon, nagyon, de nagyon tisztázni, ahogy elkezded ezeket lemetszeni magadról, úgy, ahogy erről Todd is beszélt a könyve kapcsán, hogy kivette belőle a makyót, és akkor mi az, amit tényleg kisugárzol magadból? És ez nem arról szól, hogy bántsd magad vagy hogy megítéld magad. Hanem arról, hogy tudatába kerülj saját magadnak, mert ez a pár szó, amire ezt az egészet leegyszerűsítheted, pontosan az, amit minden részed hall. És pontosan ez az, ami miatt a Szellemed nem tud Jelen lenni. És pontosan ez az, amivel a Szellemet lecsökkented, vagy távol tartod magadtól, mivel egy részed ezt az üzenetet sugározza: - Nem állok készen. Nem állok készen. Nem állok készen. Nem állok készen. - Olyan ez, mint a hipnózis. És akkor minden egyes részed ennek megfelelően reagál rád, és elkezdi ezt elhinni. És egy rendkívül korlátozott élettel végzed, ami beteljesületlen, és egy olyan élet, amin máris túl akarsz lépni.
Tiszta felfogás
Ebben az egészben rejlik egy üzenet. Ahogy tiszta lesz a felfogásod - Mi az, amit tényleg kisugárzok magamból? - akkor azt megváltoztathatod. Megváltoztathatod. Nem itt fent a fejedben, hanem itt, a szívedben. Itt fent ez becsavar és bebonyolít, de megváltoztathatod az érzést!
Azért akartam, hogy Aandrah szavak nélkül lélegeztessen titeket, mert nem volt szükségetek a szavakra. Egyszeriben csak együtt lélegeztetek vele, vagy ő lélegzett együtt veletek, de a légzésetek összekapcsolódott egymással. Ugyanez a helyzet a tiszta felfogásod megértésével, és azzal, hogy mi is az, amit kisugárzol magadból.
Például, kihelyezheted a „vágy” üzenetetét mások felé, a világ felé és magad felé. Ha ezt képes vagy felismerni akkor mondd azt, hogy: - Nem! - Érezz bele ebbe a vágyteli üzenetbe! Milyen érzéssel jár? Nos, ott van benne a szükséglet és a beteljesületlenség. És jár vele egyfajta melankólikus érzés, ami egy idő után állott lesz. A vágy rendelkezik egyféle hamis románccal, vagy egy érzéki természettel, de egy idő után rettenetesen fárasztóvá, unalmassá válik.
Szóval mit is akarsz sugározni magadból? Mit akarsz tényleg érezni? Inkább érezd a beteljesülés érzését a vágy érzése helyett! És ha ebbe beleérzel - nem gondolkozol ezen, nem írod le egy darab papírra ezerszer, nem kezdesz el szaladgálni és mindenkinek erről beszélni, hanem beleérzel: -Mi a beteljesülés érzése? Milyen az, amikor a Szellem Jelen Van az életemben? Milyen érzés az? - Akkor az kezdetét veszi. Elkezd megtörténni.
És akkor még az elméd is elkezdi ezt megtapasztalni, és az elme is elkezdi mondani: - Ez nagyon jó. - És amikor az elme eljut ide, akkor az elme elkezd integrálódni a TudatTesttel. És te tiszta vagy, és hirtelen pont ezt kezded el magadhoz vonzani - minden olyat, ami beteljesült, mindent, ami teljes, mindent, ami csak a tánc kedvéért van itt, csak az ünneplés kedvéért. Nem azért van itt, mert beteljesületlen, és valahogy meg kell próbálni rendbehozni, jobbá tenni, hanem csak azért van itt, mert ez a Jelenlévő Szellem.
Többszörösség
St. Germain grófként élt életemben, azt mesélik, és ez majdnem igaz is, hogy képes voltam levelet írni az egyik kezemmel, miközben a másikkal zenét komponáltam, egy szimfóniát vagy éppen egy operát, és közben még két vagy három másik emberrel is beszélgettem egyszerre, miközben végig aludtam.
LINDA: - Á, szóval nő voltál. (nagy nevetés és taps)
ADAMUS: Nem hagytad, hogy befejezzem…..panaszkodás nélkül.
LINDA: - Ó!Ó!Ó! ( a közönség nevet, és dicsőítő hangot ad ki)
ADAMUS: Nem kell semmit sem dicsőíteni…ezen a gombon nincs ilyen. Azt akartam ezzel mondani, hogy abszolút élveztem életem minden egyes pillanatát. És amit mondtak rólam, az részben igaz is volt. Javarészt igaz volt.
Itt vagytok, nagyon egysíkú lényekként, és néha duálisak vagytok. Képesek vagytok egyszerre autót vezetni és közben telefonálni is, amin néha egészen elképedek. De egyszerre egy vagy két feladatot tudtok csinálni - tudtok telefonálni, miközben vacsorát főztök éppen. Esetleg tudtok gépelni a számítógépeteken, miközben zenét hallgattok. Miért? Miért? Mert erre lettetek beprogramozva, mert az energia csatornáitok, az áramlás, a TudatTestetek energia elosztása így lett beállítva.
Ez helytelen. Semmi oka sincs annak, hogy ne tudnátok egyszerre, egy időben több dolgot is tenni. Nos, ennek vannak fizikai korlátai, de talán mégsincsenek.
Szóval, drága Shaumra, összefoglalva itt az egészet, a mai beszélgetésünk lényege az, hogy ti többszörös tehetséggel bíró multidimenzionális lények vagytok, de visszafogtátok magatokat. Egyszerre csak egy dolgot vagytok képesek csinálni. Bejöttetek a térbe és az időbe, és itt az ideje, hogy ezt az egészet felrobbantsátok! Itt az ideje, hogy ezen túllépjetek! Itt az ideje annak, hogy felismerjétek, hogy elkezdhettek egyszerre többféle dolgot is csinálni.
Tehát, házi feladat. Nem sokszor adok házi feladatot a Shaumbrának, de most mégis. Próbáljatok egyszerre többféle dolgot csinálni! Menjetek haza, dolgozzatok ezen a barátaitokkal, egy csoporttal, ennek nem kell csak személyes dolognak lennie. Mennyi dolgot vagytok képesek egyszerre, egy időben végezni?
Ma éjjel, folytatni fogjátok a beszélgetést, sült kolbászt fogtok enni, közben táncolni is fogtok, - igaz? Az elme erre azt mondja: - Nos, először is, ezt nem kellene tennem. Másodszor pedig, talán nem is vagyok erre képes. - De abszolút képes vagy erre! Ebben az Új Energiában akarsz lenni. A Szellem Jelen Van. A Szellemnek nem csak egy vagy két dolgot kell tenni egyszerre, egy időben.
Ez eleinte nagyon kínos és esetlen lesz. Próbálj meg egyszerre, egy időben mind a két kezeddel írni, vagy csináld ezt úgy, hogy teljesen mást írsz mind a két kezeddel! Eleinte ez nagyon fura lesz, de előbb vagy utóbb meg lesznek majd azok az „aha” pillanataid, amikről Tóbiás is mesélt már, és fel fogod ismerni, hogy az élet mennyire korlátozott, leszorított is amikor a dualitásban élsz. Ennek többé már nem kell így lennie. Képzeld csak el,milyen mókás is lesz, amikor ilyen sok dolgot fogsz tudni egyszerre, egy időben csinálni.
Itt a titok. Miközben éppen teszed a dolgokat, nem gondolkozhatsz rajtuk, máskülönben nem fog működni. Ha gondolkozol rajta, és ha azt próbálod mondogatni, hogy: - A figyelmem felét most ide helyezem, egy negyedét pedig oda, a másik negyedét pedig amoda - akkor ez az egész szétesik. Nem működik. Az elme arra lett beprogramozva, behipnotizálva, hogy egyszerre csak kevés dolgot tudjon megtenni.
A valóság pedig az, hogy most is sok mindent tesztek. Itt van ez a tudatosság munka. Azt hiszitek, hogy most csak itt ültök, és engem néztek, pedig rengeteg mindent csináltok. Természetesen a szemetek ennek van tudatában, és annak, hogy itt ültök a székben, és a tested részei egyensúlyban tartják a testedet, nem engedik, hogy felemelkedj a székedről. Szóval ez sok-sok tevékenység.
Sok más tevékenység is zajlik ám. Ott a tudatosság munka. Egy spirál kiterjedési munka is zajlik most. Némi elengedés is zajlik most. Bizonyos részeid más potenciálok felkutatásával van elfoglalva most, a holnapi potenciálokat kutatja éppen. Mindössze nem vagytok tudatában mindezeknek a dolgoknak. Tehát egyszerre több feladatot is el tudtok látni.
És amikor ezzel elkezdtek egy kicsit játszadozni - próbáljatok meg egyszerre, egy időben gépelni is, és írni is a kezetekkel, vagy egyszerre csináljatok kettő, három, négy különböző dolgot is - akkor ez kínos és esetlen lesz először, és valószínűleg megint ki fogtok engem átkozni és káromkodni fogtok rám. De egyszeriben csak majd elkezdesz rádöbbenni, hogy mennyi minden történik, és hogy mennyivel többet vagy képes elvégezni. Sokkal hatékonyabbá válsz az energiád tekintetében. Akkor felszabadíthatod azokat az energiákat az igazán nagyszerű teremtéseid számára, vagy csak arra, hogy boldog légy, hogy Jelenlévő Szellem légy itt a Földön teljes boldogságban. Rádöbbensz, hogy semmit sem kell tenned. Az analógia az, hogy még a légzéshez sem kellenek szavak. Ugyan a szavak néha segítenek, talán beindítják a vonatot, de után már elengedheted még a szavakat is, és a gondolkozást is.
És ezzel, drága barátaim, eljött az ünneplésetek ideje! Drágám, (Lindának mondja) imádni valóan nézel ma ki! Igen, igen. (taps) És azt kell, hogy mondjam, hogy ennek a nagyszerű szobornak a tervezője teljesen le lenne nyűgözve tőled. (egy tüzijáték klip kerül lejátszásra) Frederic Bartoldi, a Szabadság szobor építője, le lenne nyűgözve tőled, és megtisztelve érezné magát.
És akkor kedves barátaim, érezzétek jól magatokat ezen a nagyszerű ünnepen, és emlékezzetek, hogy minden jól van a teremtés egészében.
És ez így van.
(Fordította: Telegdi Ildikó - telegdiildi@globonet.hu)
Megjegyzés: Aki úgy érzi, hogy szívesen támogatná anyagilag is a Shoudok fordításainak munkáját, az alábbi bankszámlaszámon megteheti:
Telegdi Ildikó OTP BANK Rt. 11773339-00984762

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése